Tartalom:
Egyéb:
Kapcsolódó linkek:
Tami kéktúra oldala
Kéktúra leírások
Ezen az oldalon többek közt a 2010. évben teljesített kéktúra szakaszokról készült leírásokat lehet olvasni. Áttekintő jelleggel a szakaszok:
- Ősagárd - Romhány
- Szárliget - Várgesztes
- Várgesztes - Csókakő
- Koldusszállás - Szárliget
- Keszthely- Tapolca
- Badacsonytördemic - Nagyvázsony
- Hűvösvölgy - Rozália téglagyár
- Írottkő -Tömörd
Ősagárd - Romhány szakasz
2010. április 25.
Táv: 19.1 km
Szintkülönbség: +398m/-551m
Idei első kéktúránk a Cserhátba vezetett, ezt a régóta elmaradt túrát akartuk végre megtenni.
Végül is kocsival mentünk Vácig, nem kellett így ott dekkolni egy órát, várva a csatlakozást. Nagy csapat turista 
várt már a buszállomáson, ők is ugyanazon a szakaszon mentek, mint mi.
Ősagárdnál, túra kiindulópontjánál rástartoltam a bélyegzőre a kocsmában, ne kelljen végigvárni
a sok embert. A falu evangélikus templomába most be tudtunk nézni, nyitva volt, jött is
hamarosan az esperes. Fél óra múlva kezdődik a mise - mondta, addig szépen mesélt a falu
történetéről, megtudtuk, hogy a lakosság manapság többségében idemenekült szlovák. Ez a
legősibb Agárd nevű falu az országban, ezért lett ez a neve.
Érdeklődött honnan jöttünk, merre megyünk, invitált bennünket, hogy várjuk meg a misét, de
siettünk Romhányra mondván hosszú még az út, megköszönve szívélyes ismertetést tovább
indultunk.
Mezőn áthaladva, erős napsütésben egy vadlesbe felmásztunk megreggelizni. Addig a kb.10 fős
csoport elhaladt alattunk. Szép zöldellő dombon pöfeteggombák fehéredtek, dombtetőről már
megpillanthattuk Felsőpetényt,
az első falut. Egy különleges hangú, ún.”digitális madárral” is
találkoztunk, úgy csipogott mint egy játékprogram, vagy kvarcóra.
Gyors bélyegzés a kocsmában, a csoportunk itt iszogatott éppen. Szóba elegyedve kiderült hogy
Irottkőtől jönnek, már 8 éve. Mindig ott folytatják, ahol előzőleg abbahagyják.
A kék jelzés
itt át lett vezetve más útvonalra, (valamilyen bánya elzárta az utat) emiatt hosszabb az út:
14km helyett 19.3km a kiírás alapján. Sikerült ismét elhagyni túratársainkat, meg is lett az
eredménye. Először egy róka, később több őzet, szarvast is megpillanthattunk. Az utolsó alig 30
méterre tőlünk ugrott ki a bokorból.
Már Alsópetény közelében járhattunk, amikor egy hortobágyi fekete racka juhtelephez értünk. Épp
hajtották le a dombról az állatokat.
Bekéreczkedtünk kicsit körülnézni, a tulaj fiatal srác,
mongolszakos bölcsész. 
Törzstenyészet, mondhatni génmegőrzés céljából tartja a juhokat.
Megfogtunk egy kis alig kéthetes barit. Göndör szőre volt, kis szarvkezdemény volt már a
kobakján. Nyugodtan tűrte a kézbentartást. Amíg barátnőm, Anna meg akart fogni egy másikat,
addig a tulaj sráccal megnéztük a jurtát, amit Mongóliából hozott. Meg azt a barokk kőkutat
is, amit egy építkezésről négy sörért kapott meg. Aztán benéztünk a karámba, ott még voltak
egyhetes kisbirkák is. Elég vadak voltak ezek még. Kint az anyajuhok megérzik a saját
kicsinyüket, ha olyan jön oda aki nem az övé, félrelökik fejjel.
Beértünk Alsópeténybe, ahol szóltam a nagy túracsoportnak, hogy itt is lesz bélyegző, de sokan
nem hitték el. Aztán a busz fordulóban tényleg volt. Bélyezés után agyagos úton kaptattunk fel a
hegyre. Igazi jó agyag, még ahol vizes volt szépen összeállt, mint a krém. Hoztam is egy
darabot mementónak. Ide kell jönni agyagért, ha kemencét akarok építeni!
Följebb félméteres
keréknyomban mentünk, itt már cserepesre volt száradva. Még jó, hogy nem volt sár, nehéz lett
volna feljutni.
Csoportunk most nehezen akart lemaradni tőlünk. Tetejére érve utolsó közös
pihenőnk, ebédünk hűsön. Időben voltunk, csak lassan indultunk tovább. Gyakorlatilag
leereszkedtünk Romhányra. Már messziről hallatszott, hogy a településen búcsú van éppen. A
Zalakerámia gyár előtti presszóban megtaláltuk a bélyegzőt. Nem volt nehéz, a társcsapatunk már
kiült a kerthelyiségbe, éppen bélyegeztek, fogyasztottak.
Romhány egyik nevezetessége a középkori háromlyukú kőhíd, melynek déli oldali mellvédjén
Nepomuki Szent János barokk szobra áll. Anyaga romhányi homokkő, a felirat szerint 1795-ből származik.
Romhányról még ezt érdemes tudni:
A falu történetének legjelentősebb eseménye volt az 1710. január 22-i romhányi csata. Ez volt a Rákóczi-szabadságharc utolsó jelentősebb hadművelete. A csatát a legenda szerint a ma is látható, védett Rákóczi-törökmogyorófa alól maga a fejedelem irányította. Jóllehet a változó szerencsével folyó küzdelemben a labancok embervesztesége háromszoros volt, a csata a kurucok visszavonulásával végződött.
Török-Mogyorófa:
Mintegy 25 m korona-átmérőjű, 20 m magas és 250 cm törzskerületű török mogyorófa (Corylus colurna) több mint 300 éves. Írásos feljegyzések szerint a rodostói száműzetésben lévő II. Rákóczi Ferencet meglátogatta egy volt katonája, akinek a fejedelem egy török mogyorófa cserjét adott, hogy ültesse el Romhányban az 1710. január 22-i csata emlékére. Történetek szerint a fát a katona nem a csata helyszínén ültette el, hanem egy távolabb eső dombon. Ennek ellenére évszázadok óta úgy él a nép emlékezetében, hogy a Kastélyka dűlőn lévő fa Rákóczi-mogyorófája.
Romhányi Építési Kerámiagyár:
Itt működött elődje, az 1922-ben alakult Lloyd Kerámia Ipar Rt., ami eredetileg edénygyártással foglalkozott. 1924-ben létesült a mai gyár, hogy a kályhagyártást kifejlessze. A gyár később kiterjeszkedett falburkoló lemezek, épületkerámiák, kőedények, samottáruk készítésére is. A budapesti Gellért fürdő pezsgő fürdőjének kerámiai munkáit és a Vígszínház kávézójának falburkolatát is a romhányi gyárban állították elő.
Sajnos ezt a török-mogyorófát nem találtuk meg, valahogy kiesett az útunkból, pedig kerestük.
Megkérdeztem egy cigányembertől, hogy merre van a búcsú, aki rendesen elmagyarázta.
Kicsit körülnéztünk a vásárosok között, megérdemelt vattacukor és jégkrém elfogyaszása után megvártuk a buszt amivel visszajutottunk Vácra. Jó drága volt a jegy Vácig, át kellett szállni egyszer 600Ft körüli, majd a másik buszon 900Ft felett volt a viteldíj kettőnknek.
Végül is a plusz városnézéssel együtt átléptük kicsivel a 20km-es távolságot ma, de meg sem
kottyant, ami talán annak köszönhető, hogy nem voltak nagy szintemelkedések. Szezonindító
túrának teljesen megfelelt.
Szárliget - Várgesztes szakasz
2010. május 8.
Táv: 13.4 km
Szintkülönbség: +446m/-396m
Egyedül mentem ma túrázni. Szárligetig vonattal, délre értem oda.Gyors bélyegzés után át a felüljárón és kéken haladva a falu kék utcai kútjából ittam. Egy gyerek is arra jött, elhagytam egyszer csak gps-t büzörgélte.
Besüllyedt traktor a repceföld mellett. Rossz irányba mentem a csákánypusztai kulcsosház előtt, felmentem a sípálya felé. Aztán egy puli követett egy darabig a csákányosi turistaházig, mellettem domb homogén réttel. Beérve az erdőbe a Mária szakadék hatalmas völgymosásában haladtam, sziklás nagy mélyedés mellett. Elkerültem a temetőnél a gyereket.
Hangyaboly óriási az erdőben. Egyszer csak Anna hívott az erdő sűrűjében. Kis őzike az irtásnál. Nemsokára elértem a Vitány vára romjait. Nagyobb csoport hangoskodott egy ideig. Aztán egyedül maradtam. Evés a várfalakon, messzeségben szélerőművek, épp hogy nem esett ekkor már. Fotóztam pár magyar szegfűt és más vadvirágot, valamilyen virágzó fát, és magamat, ahogy mászok fel a várfalra. Meredek mészkő sziklás a vár csúszkálás lefele menet.
Vitányvár története:
A vértesi végvárak sorába illeszkedő erődítmény keletkezésének idejét és építőjének nevét nem ismerjük, de feltehetően az itt birtokos Csák nemzetség valamelyik tagja építtette a tatárjárás után. Várnagyként a Gut-Keled nemzetségből származó II. Mihályt 1319-1324-ben említik okleveleink, és mint királyi vár 1379-ben szerepel iratainkban. Történelme során számtalanszor, a Rozgonyi, Újlaky, Egerváry, Kanizsai és Héderváry családok között cserélt gazdát.
A török elõször 1529-ben ostromolta, majd 1543-ban el is foglalta. Késõbb magyar kézre került, de 1559-ben újra a töröké, kiktõl 1566-ban sikerült ugyan visszafoglalni, a következõ évben azonban már újra a török birtokolta.
A török uralom alól csak a tizenötéves háború (1591-1606) során sikerült felszabadítani. Véglegesen Pálffy Miklós szabadította fel 1597-ben, ez azonban mégis a vár végét jelentette,mert a következő évben, 1598-ban a császári seregek felrobbantották, megakadályozva ezzel, hogy a török elfoglalhassa ismét.
A tata–bicskei út ellenőrzése céljából emelt kicsi, de jelentős vár fontosságát bizonyítja, hogy valamikor 35 helység tartozott a fennhatósága alá. A keskeny hegygerincen álló építményt körös-körül várárok, ezen kívül a hegy lejtőjén még kétszeres árokgyűrű is védelmezte. A belső udvart közrefogó két négyszögletes torony dísz nélküli ablakait védelmi célból nem egymás fölé, hanem egymás fölött eltolva helyezték el. A pincehelyiségek között – az istálló és szertár mellett – kis börtön is lehetett, amelynek érdekessége, hogy a falakon nyílásnak nem látszik nyoma, így oda bejutni csak a mennyezeten kiképzett nyíláson át volt lehetséges.
Rockenbauer emlékfa portréja belefaragva a fatörzsbe. Vadak nyomai ahogy átugráltak a földpartnál. Sárgarigó hangját felvettem az erdőben, miután egy bagoly elrepült jelenésemre. Oldalt barlanglyuk a partfalban a kis esőház után, ahol tüzet raktak. Mátyás pihenő, kút kiszáradva a kulcsosháznál.
Zsigmond kő szép kilátás, itt már látszott Várgesztes. Egy pár ott sátrazott a tisztáson, bort bontott, sziklamászók gyakoroltak a függőleges sziklafalon. Lent a tónál horgászverweny, két néni megkérdezte láttam-é a csoportjukat.
Bélyegzés vadásztanya vendéglőben, kis templom megnézése, ¾ 5 kor érkezés a végcélhoz. Szendvics evés amíg vártam a buszt. Sokat kanyargott a busz, minden kis faluba bement. Vértessomlón is van már villapark, mint Várgesztesen, szép igényes telep. Borult időben telt szinte az egész napom.
Tatabánya állomáson pótjegyet váltottam, előtte divatbemutató a plazaban. Félbolond ember ült oda, ahova én, aztán odébbmentem. Hétkor érkezés Kelenföldre. 13.4 km-t tettem meg ma.
Sajnos elhagytam valahol az út során a kis bicskámat, somogyi bicskás bicska nélkül.
Várgesztes - Csókakő szakasz
2010. május 22-23.
Táv: 36.3 km (17.5 | 18.8)
Szintkülönbség: +789m/-926m (+430/-493 | +359/-433)
Szombat reggel korán keltünk, pedig péntek éjjel 1-ig a tévét néztük. 7.28-as vonattal Tatabánya, aztán rögtön átszállás buszra Várgesztesig. Még nem volt nyitva a kocsma, elindultunk a vár fele. Útközben már látszott hogy a vihar hogy leverte a fák leveleit. Egy lépcső vezetett fel a Gesztesi kőfülkéhez, vallási kegyhely. Anna addig nagy csigákon csodálkozott. Felértünk a várba, kék bélyegzés, majd lepakolás a padoknál, reggeli céljából.
A mai Várgesztes községtől északra elterülő Gesztesi vár helyén először a Vértes hegység egyik vadászkastélya állhatott, és csak a XV. század vége felé szolgálhatott várként megerősített formájában.
A vár két részből - egy külső várfalból, és egy ahhoz kapcsolódó négyzet alakú toronyból és egy belső várból és a külső várfal és a belső vár közt levő várudvarból - állt. A belső vár alaprajza hosszan elnyúló téglalap, úgynevezett "háromsejtes" elrendezéssel; az északi oldalán pilléres, felvonóhidas bejárattal, a közelben a kapu védelmére szolgáló toronnyal. A vár első említése 1332-ből maradt fenn. Korabeli adatok szerint 1342 körül Nagy Lajos király utasítására teljesen lebontották a Csák nemzetség várát, hogy helyébe egy kényelmesebb lakhatást biztosító vadászkastélyt emeljenek, amely a továbbiakban, a vadakban bővelkedő vértesi vadászterületet sűrűn felkereső uralkodó rezidenciájául szolgált.
A feltárásokkor végzett vizsgálatok szerint a vár és a hozzá tartozó védelmi rendszer építése négy korszakra bontható: Először csak a megerősített vadászkastély állt. Majd Zsigmond király korában (XIV. század) átépítették. Ekkor épült meg a belső vár második emelete. 1543 és 1558 között a vár bejáratát erősítették meg, és a pilléreken álló felvonóhídhoz két "farkasvermet" is építettek. Később, mikor a vár török uralom alá került a törökök kazamatzasort építettek a belső vár bejárata és a nyugati torony közötti szakaszon. Ekkor épülhetett a külső homlokzathoz toldott több kemence és a déli homlokzathoz csatlakozó torony is.
Bent a várban volt vendéglő, turistaszállás is. Egy nagy cserépkályha be volt fűtve a fogadóban. Megettük a szendvicseket, sörrel leöntve, amikor közben egy nagyobb csoport telepedett mellénk, kifeküdtek, már tüzet akartak rakni. De mi voltunk a türelmesebbek, látták, hogy nem tágítunk, átmentek a másik tűzrakó helyhez. Felmentünk még a vár tetejére, a falura volt inkább rálátás. Fújtató vári macskaszelidítés után leértünk az útra, a kék jelzésre, sűrű erdőben. Egy száraz fatörzsnél fakopáncsot vettünk észre, nagyon hangoskodott.
Sorra kidőlt nagy bükkfák jelezték a vihar erejét a közelmúltban, sokat kellett kerülgetni. Érdekes laskagombaféleségek nőttek a csapadékos idő után. Láttunk egy harkályt is, ahogy az odujánál mászkált, jellegzetes csúcsosodó odubejárata van.
Amint kiértünk a tisztásabb részekre, rengetegfajta mezei virág virágzott most, és szamóca is rengeteg lesz az erre járóknak később.
Műúton át eljutottunk Kőhányáspusztáig, egykori fakitermelő falu, ma teljesen lakatlan, a házakat csak hétvégi házaknak tartják fenn. A régi pumpás artézi kútra ki volt írva hogy fertőző lehet a vize, ne használjuk. Bélyegzés a szamár mellett, simogatás, kápolna zárva, egy kis tavacska is volt az egykori főtéren. Azért rendben tartják a pusztát, volt kaszálva. Fel a dombra nagy melegben egy nagyobb állatot riasztottunk meg az erdőben, nem láttuk mi az. Később is rengeteg vadnyom látszott frissen a sáros úton. Volt mini őzgida patanyom is.
Kidőlt kéktúra fán megpihentünk, aztán hamarosan elértük az Oroszlánkövet, avagy a Csáki várromot. Alig maradtak meg a falai, inkább sejteni lehetett, de jó magas púpra épült. Ott leültünk egy kicsit enni, hűsölni. Egy tisztásra kiérve az ott álló vadlesbe felmentünk, hogy megegyük a szendvicseket. Egyszer csak rengeteg denevér repült ki a les tetejéből, le is másztunk inkább a réten feküdtünk ki.
Kicsi napozás után tovább, árvalányhajas mezőben haladtunk. Újabb sűrű erdőség, nagy fákkal, néha lápszerű mélyedések, tavacskák. Már menet közben elég sok kullancsot fedeztünk fel magunkon. Egy évgyűrűi szerint 150 éves kidőlt fa után elértük Mindszentpusztát, bélyegzőhelyünket. Fiatalok kivették a turistaházat, ott dajdajoztak, zene kaja stb. Mellette lévő szép régi 1833-as ház előtt volt a pecsét, szép címeres téglákból épült, sajnos lepusztulóban, kár érte. Udvarán egy óriási szederfa ami még termett is. Sajnos ez is egy elhagyott település, alig volt pár ház. Nem sokmindent lehet róla találni:
Mindszentpuszta:
A 48-as szabadságharc, majd később a világháborúk idején a környék lakosságának búvóhelye volt...
...„A tanyáról elindulva a tisztás szélén ismét megpillantottam Marchl János sírkeresztjét, aki a felirat szerint 1997-ben halt meg 80 éves korában. Elgondolkodtam, ki lehetett ez az ember, akit ide temettek Mindszentpusztára, távol minden lakott településtől? Talán a puszta utolsó lakója?”…
...Elhagyott erdei munkások szálláshelye. Ma néhány turistaszállásként működő-(agonizáló) házacska található itt. Mindenképp érdemes megpihenni az Oroszláni Bányász udvarán. Esőbeálló véd, az épület nagyon lerobbant. Közelében húzódik a szigorúan védett Ciklámen völgy.
Gánt innen már csak kb. 6 km volt, a kiírás szerint, még 5 óra volt ekkor. Régi túrakönyvemben nem is megy be az út Gántra, Kápolnapuszta felé halad el, ott volt a bélyegzőhely gyerekkoromban. Nyugisan tovább, amikor egyszer csak megpillantottunk egy nagy őzet az erdőben. Épp evett, megpróbáltunk közelebb osonni, fél sikerrel. Észrevett minket, akkor aztán elrohant le a völgybe. Azért sokáig láttuk.
Nagyobb sziklák mellett vitt az útunk, Leányfej szikla nevű volt az egyik a térkép szerint. Sokat gyakoroltuk a kakukk hangját, már teljesen begörbült tőle az arcunk. Leértünk a nyíltabb részekre, fenyős facsoportos ligetes, szamócás mezők után kopárabb legelős mészköves úton megpillantottunk egy templomtonyot. Szembejövők mondták,hogy az már Gánt.
Vihar készülődött, de még beértünk a faluba, a Gránás turistaháznál voltunk már 7 óra előtt. Nem volt ott az illetékes, csak egy kislány, aki mondta, hogy nincs itt a Marika. Vártunk, telefonáltunk, körülnéztünk, érdeklődtem a kocsmában, mondták, hol lakik a th. Vezetője, de zárva volt a kapu. Aztán visszatérve a szomszéd néni szólt oda telefonon hogy jöjjön.
Elfoglaltuuk a szobánkat 1-es. Nagyon füstszagú volt, megértünk szellőztetni. Kullancsszedés és fürdés slagvéges zuhanyzóban, de volt melegvíz. Utána pihenés tévézés, igaz turistaházas milliő. Pihenést azért iktattuk be mert a zivatar közben ideért, le is hűlt nagyon a levegő.
Beöltöztünk és elmentünk a Vértes vendéglőbe. Színvonalas hely, árai is olyanok, csoda hogy egy ilyen kis faluban ilyen szintű hely megél. Húsleves csak csészényi volt sajnos, rántotthús csirke ill. sertésből, és 3 korsó sört fogyasztottunk. 4600-at hagytunk ott, elfogadták a kajajegyet is. 10kor már ágyban is voltunk, hamar elaludtunk. Ágyam kissé le volt szakadva kényelmetlenül aludtam, ráadásul éjjel majd megfulladtam az áporodott cigifüst szagtól, bedugult az orrom, ettől eltekintve csendes éjjelünk volt, jól esett a pihenés a hátizsákos nap után.
Vasárnap lustultunk a tévét nézve, és levegőztettünk. Nagy csoport már reggel tüzet rakott az udvaron. Mi összepakoltunk, szendvicsgyártás, fizetés ücs.-et itt elfogadták. 4000Ft két főre. Reggeli kávé Annának a kocsmában, sajnálatára koffeinmentes. Hajtányoskút próba, itt sem jött belőle a víz. Sokan foglalkoznak erre lótartással, több telep is volt a falu szélén.
Gánt egykori külszíni bauxitbányáit nem láttuk, eltakarták a kopár mészköves dombok, ami felett ölyvszerű ragadozómadarak köröztek. Ez volt Magyarország első, Európában is ismert bauxitlelőhelye. 1920-ban fedezték fel a környék bauxit kincsét. 1950-es években Bodajk-Gánt között kisvasút létesült az ásványi anyag elszállítására.
Egy halat találtunk egy pocsolyában. Őstölgyesnél mindjárt eltévedtünk, mert a lovakat bámultuk. Meglátásunk szerint az egyik fa volt vagy 300 éves a tegnapihoz összehasonlítva a kerületét. Megtaláltuk a helyes utat, szép kék virágos rétek és rózsaszín szegfűfélék látványában beértünk az erdős részre, erősen emelkedve. Előtte elhagyhattuk a Gánti barlangot, nem tűnt fel csak sejtjük, hol volt, csupasz sziklák a hegyoldalon,inkább a virágok fotózásával voltam elfoglalva.
A Vértes hegységben a kőzetanyag karsztosodásra kevésbé hajlamos, ezért csak kevés és kisméretű barlang alakult ki. Az jelenleg nyilvántartott 72, más forrás szerint 104 barlang közül a legjelentősebb a Gánti-barlang, melynek összhossza 106 m, inaktív forrásjárat-rendszer. Alapkőzete dolomit. Hivatalosan engedéllyel látogatható, nem lehet benne eltévedni, a könnyítés kedvéért létrákat szereltek fel. A második kis létránál körtúra tehető. Kb 2 óra alatt bejárható, ha minden járatba benéz a látogató. Rendkívül szép cseppkőképződmények találhatóak benne. Érdekessége a finom sárgás por, ami a kőzeteken található.
Emelkedő végén egy vaditató tó, aztán vadászház. (Anna a vh. rövidítést vadászhúgynak fordította ekkor jöttünk rá, hogy vadászház.) Fenn a tetőn étkezőhelyet kerestünk, ezért a zöld jelzésen egy kicsit elmentünk a Géza pihenőig. A Dám-kunyhót nem találtuk meg, már elenyészett. A pihenőnél tényleg szép kilátás volt a hegyekre, le is ültünk egy kő emlékoszlopnál, megettük a kenyerünk javát. A napon jól esett pihenni, nagyjából egy órát tartózkodtunk ott. Vadvirág fotózás után felöltözés, mert nagyon melegen odasütött a Nap, pont jöttek is páran.
Visszaindultunk a kék jelzésre, újabb kidőlt fák között,
majd egy teljesen beépített komfortos vadlesre találtunk, ajtó nyitható üvegezett ablakok, autó ülések bent. Anna szedett a sok kidőlt vörösfenyőfákról gallyakat csokorba.
Kocsmáros hegynél volt az utolsó pihenőnk, 463m magasságban. Innen már lefele vitt az út szűk völgyben egészen a Csókakői vár tövéig. Volt egy óriási kő a völgy közepén, látszott, hogy a sziklafalról gurult le oda.
Kőlyuk barlangot kihagytuk, inkább a várba mentünk fel teljes felszerelésel. Jó meredek lépcső volt. Oldalában sziklamászók próbálkoztak. Letettük a várban a táskáinkat egy kőhalomra, épül a vár most is, húzzák fel újra a falakat. Megnéztük fentről a panorámát, rengetegen voltak itt már, Pünkösd miatt is talán.
Sajnos nem sok időnk volt fenn, Anna sietett, hogy elérjük a buszt. Kerestük a pecsételőhelyet, végül is megtaláltuk a falu másik vége felé, a kocsmában, de senki nem tudott róla, akitől kérdeztük. Ittunk egy traubit, és sört, pihenés aztán tovább a buszmegállóba, ami Bodajk és Csókakő között volt. Még 2 km, azt mondták.
A falu neve eredetileg kizárólag a várra vonatkozott. A település neve valójában Váralja volt. Említése 1461 után már nem szerepel az okmányokban, amiből arra lehet következtetni, hogy a település a török idők elején megsemmisült. A vár hadászati jelentősége a törökök kiűzése után megszűnt, és a Csókakő elnevezés a lassan újra népesedett településre tevődött át. A legvalószínűbb azonban, hogy a vár és később a település a csóka madárról kapta a nevét.
A község melletti 479 méter magas sziklára a XII. században épült fel Csókakő vára. A vár és a falu honfoglalás- és Árpád-kori előjére van néhány adatunk. A Bödönkúton falura vagy tanyák létezésére utaló cserepeket találtak. Rómer Flóris még látta annak a templomnak a romjait, amely a Puszta-Csókával azonos falu lehetett. Látóhegy és Pusztacsóka találkozásánál egy domb található, ahol embercsontokat és koponyákat találtak. Ez a terület lehetett a vár és a falu X-XIII. századi elődje. A X-XIII. században a térség Székesfehérvár után a második legjelentősebb hatalmi-igazgatási központja volt, ezt elsősorban stratégiai adottságának köszönhette. A mai 81-es út korabeli elődje még a várhoz közelebb szelte át a térséget. Vele azonosíthatjuk Magyarország legfontosabb nemzetközi nagyútját, amely azonos a tihanyi alapítólevélben emlegetett „hadúttal”.
A XIII. századi várláncolat fontos egysége volt Gesztes, Vitány, Oroszlánkő mellett. Károly Róbert 1326-ban felismerte Csókakő kulcsszerepét, és megszerezte azt a Csákoktól….
Vihar közeledett ismét, és ölyv is körözött, de messze még a vihar.
Időben kiértünk a 81-es útra, még le is ültünk egy időre. Sandokan étterembe akartam még elmenni, hogy milyen, elég messze volt, de azért megnéztem kívülről. Jött is a busz, Anna aludt egyet, eső is megjött közben.
Sörédnél megálltunk mindjárt 10perc pihenőre. Utána Csákberénynél az út mellett kopár dombokon mészkőből feliratok ábrák voltak kirakva nagy messzeségből is láthatóan. 7kor szálltunk le a Petőfi hídnál, otthon gyors fürdés után megérdemelt pihenés a saját ágyunkban.
Összesen 12 kullancs volt bennem, amiből csak 3-4 mélyedt belém, de kiszedhető volt. A két nap ~ 16-18km-eket mentünk, plussz a várak és kitérők másik utakon.
Koldusszállás - Szárliget szakasz
2010. junius 6.
Táv: 19.1 km
Szintkülönbség: +478m/-457m
Vasárnap ismét kéktúrára indultunk. Anna zsemléért le a boltba, szokásos szendvicsgyártás. Kelenföldön a restiben bekaptunk egy korsó sört, mert korán kiértünk. Azt hittük, de 10 perccel hamarabbra volt kiírva a vonat.
A 8.28-as vonattal Tatabánya, aztán át a buszállomásra. Megcsodáltunk egy kitűnő állapotban lévő Lada 1200-t. A wécé 150 Ft lett volna, de felháborodtunk az áron, és nem fizettünk, de használtuk. Az újságárus fószer egyetértő volt, talán, ő adta oda a kulcsot. Forró busszal elmentünk Fatelep bejárati útig.
Az autópálya zaja nagyon illúzióromboló volt az erdőben. Elértük Koldusszállási bélyegzőhelyünket. Volt ún. vandálbiztos fém pecsét is, felcsavarozva az oszlophoz, s a könyvet kellett odanyomni rá. Még egy ideig az autópálya közelében haladtunk, aztán a Tarján patak kanyargós oldalágát kereszteztük, kimosta a medret a patak, rengeteg hordalék a fák törzsénél, látszott, hogy ki is öntött a hídnál a víz. Egy kis lepkét megmentettem a tócsából.
Kiértünk egy mezőre, ahonnan a hegynek vezetett az út, de nehezen leltünk rá, benőtte a növényzet. Egy forgalmas műútra térve tovább is mentünk a kelleténél, nem lehetett észrevenni a jelzést, vissza kellett fordulnunk. Egy vadlesben egy kis madárfészket találtunk, de már üres volt. Tornyópuszta elhagyott baromfitelepe mellett elhaladva találkoztunk egy, feltehetően helyi emberrel, bandukolt. Egykori kőbánya anyagából hoztam egy csillogó kődarabot.
Végre ma jó meleg idő volt, rövidgatyába lehetett menni. Kullancsok viszont emiatt sokkal többször 
másztak belénk. Felértünk a Somlyó csúcsára, 447m magas, kopár tető, körpanorámával. A mezőben egynéhány mészkő sziklatömb tanuskodott arról, hogy valaha tengerszinten lehetett a környék. Ki is ültünk rájuk, megettük a szendvicsek javát. Szép vadvirágok erdejében gyönyörködhettünk a panorámában, elláttunk Tatabányáig, a Gerecse csúcs tévétornyáig. Itt is nőtt árvalángyhaj, Anna sapkájára rászállt egy katica, látta az árnyékát. Pihentettük a lábunkat 12.45-től 13.45-ig tartózkodtunk a hegytetőn. Beherovka ivás nem maradhatott el.
Lementünk a Somlyóvári kulcsosházig, nem volt ott senki. A vár sáncait csak sejteni lehetett, nyoma nem volt, legalábbis nem láttuk. Matricás bélyegzés a módi , tehát úgy kellett benyálazni a kis papírt. Megnéztem még a rét mögött, ami focipálya volt egyben, a kilátást, a kopár meredek mészköves törmelékes domboldalnál. Addig Anna kifeküdt a gumival burkolt nagy lakomaasztalra. Közben jött egy pár aki szintén kéktúrázott.
Tovább haladtunk lefelé a hegyről, időnként sáros út, vadfürdető tó mellett. Erős vadszag arról árulkodott, hogy a közelben van valami állat. Meg is hallottuk a hangját, egy szarvas bőgőtt nem messze tőlünk a sűrű bozótosban. Nem sikerült rögzíteni a hangját, pedig nagyon közel és hangos volt, valószínű odébbment közben. Egy helyen nyílt a sárga színű tarka nőszirom, védett növény. Sok helyen a réti margaréta is virágzott. Ismét egy nemrég megáradt és elmosott patakparthoz értünk, jó homokos üledékkel, egy kis pöfeteggomba is nőtt a parton.
Újabb búzamező, és benne felfedeztünk egy kis őzbakot, kivehető volt a szarva is. Pont jöttek szemből kocsival, úgyhogy megriadt, mi hiába voltunk óvatosak. Csollányos vadles, óriás pocsolyák, összedőlőfélben lévő pusztai ház után elértük a Nagyegyháza előtti halastavakat. Felmásztam a domboldalra , onnan láttam egy felszálló szürkegémet, Anna is utánam jött, a másik, rendezettebb tónál leereszkedtünk. El is tévedtünk, nem volt jel sokáig. S a térképről is lassan legyalogoltunk, nem tudtuk merre is lehet a végcél. Azután sokáig tanakodtunk megállva, hogy merre menjünk, amikor eldöntöttük, hogy tovább jó felé, akkor aztán észrevettük, hogy a mellettünk lévő fán ott volt a jelzés.
Annának melege volt felül lengén könnyedre vette a figurát. Hirtelen letért az út a bozótosba, határozottan. Ott pedig a Hatos-tó előtt egy patak volt szélesen megáradva. Kb 3.5 méter széles lehetett, néhol térdig érő legalább, átugorni nem lehetett. Az átjáró rönköket ellepte a víz, és egy darabját el is sodorta. Dilemmáztunk, hogy megyünk most tovább. Elkezdtünk vastagabb ágakból hidat eszkábálni, nem sok sikerrel, nem volt csak vékony anyag. Szétkarcoltam magam az ágakkal. Egy hosszabb gerendát Anna kihalászott, azt rátettem a vízre, ahol homokzsákok voltak a víz alatt, de így is elmerült. Azon akartam elindulni, de átfordult és beletoccsantam a vízbe bokáig. Zokni dorcó elázva, nekem már mindegy volt.
Anna a mezitlábas módszerrel próbálkozott. Ő is egy vékony póznán egyensúlyozott,
persze a lába benn az ebihalas vízben lábszárig csupaszon, vándorbottal a kezében, majd a végén kénytelen volt belelépni a süllyedő iszapba. De azért hősiesen túlélte, pedig a végén milliónyi vörös lárvák nyüzsögtek a vízben. Sikított, azt hitte a lábán leffegő ragtapaszra, hogy pióca csípett belé.
Lepedővel lábtörlés, ő visszahúzta a száraz bakancsát. Én akkor már mindegy alapon végiggyalogoltam, nem volt túl hideg, lábfrissítésnek jó volt. Másik parton zokni kirázás, vizes cipő vissza a lábra.
Ismét csollányos dzsungel, aztán jött egy hegy, birkalegelős rét, autópálya alatt újfent. Műúton leftettünk egy darabig legalább száradt a cipőm.
Újabb hegy megmászása, miközben a jel ismét eltűnt, ilyenkor kétirányba indultunk mindig. Átbukva a hegygerincen susnyásban már csak a kutyaugatás irányába mentünk, azt gondoltuk, az már Szárliget lesz. Jól hittük, egy lyukas gumilabdát passzolgatva leértünk az állomásig.
Bélyegzés, Anna addig lekopasztotta a vizitúra emléknek elhozott vándorbotjainkat, szép fűzfa botok. Liget sörözőt vettük útba, egy-egy sör dukált a kalandok után. Kullancs keresés sörözgetés alatt. Megmondtam, hogy ha megtaláljuk a 20. kullancsot, akkor jubileum ünneplésként Anna kap egy gömbkólát.(>Unicum) Aztán még találtunk kettőt, hogy kellően meg legyen indokolva a dolog.
Közösen bedöntötük az „unicumit”. Az állomáson átvágtunk a hatodik vágányhoz, vonat nem jött sokáig, addig leheveredtünk a meleg peronra, cipőt le, hogy száradjon a talpam. Megettük az egy szendvicset még. Még kábé 40percet üldögéltünk, kifeküdve mire megjött a vonat, ami meg is állt és jó irányba. Olyan hirtelen jött, hogy mezitláb szálltam fel a vonatra. Kezemben a dorcó. Helyet kerestünk aztán felvettem, mert hideg volt. Összesen 26 kullancs volt bennünk. Még másnap találtunk bennem 2-t, egyik a pecsbőrbe csípett. Nem lehetett teljesen kiszedni őket.
Otthon vacsorára gyrost vettünk az utcában, 20.35-re értünk haza. Ma hivatalosan 20.1 km-t tettünk meg, csúcs, bekötőút, eltévedés, útkeresés miatt azonban 21km biztos volt összességében.
Keszthely - Tapolca szakasz
2010. július 24.
Táv: 27.0 km
Szintkülönbség: +510m/-509m
...Anna itt kapta meg az új túrakönyvét...
Pénteken levonatoztunk Máriára, nagy hőség volt. Szinte izzott a vagon. Egy ember feltette a lábát az ülésre, az oda ülő asszony ezt szóvá tette, de nem akarta levenni a lábát, jól perlekedtek, végül elhúzott a gyerek.
Márián épp fúvóstalálkozó volt, vonultak a főutcán a strandra. Be akartunk menni egyet fürödni, de fizetni kellett volna a rendezvény miatt, így a fürdés elmaradt, nagy bánatomra. Ettünk helyette egy-egy lángost 440Ft volt, de jó nagy azért a pénzért. Szódavíz is volt 30 Ft decije. Később rájöttünk, vettünk volna inkább egy vizet és csokit az ábécében, és mentünk volna be fizetősen is fürödni, jobban jártunk volna. Boruldozott, de párás levegőben fel a szőlőbe, szüleim is kinn voltak, ittunk, aztán indultunk haza közösen. Otthon hamar bedőltünk az ágyba, nem is ettünk, le se jöttük, fél tízkor már lefeküdtünk, el voltunk fáradva.
Szombat reggel szüleim Pestre mentek a Marika néni születésnapjára, 80-adik évfordulója alkalmából összejövetelt rendeztek. Mi készültünk kirándulni, összeszedtünk pár dolgot reggeli után, szendvicskészítés, kinn a szőlőbe csak lepakoltunk, hűtő indítás, s tovább hajtottunk Keszhelyre, a vasútállomásra. A kocsi ott maradt, mi pedig indultunk egy hosszabb kéktúrára. Anna ünnepélyesen benyomta első bélyegzőjét a túrakönyvébe.
Átvágtáztunk Keszthely nem ismert részein, mert rájöttem,
hogy a keskenyebb kék jelzés az a Balatoni kéktúra, nem az Országos. Pont találtunk egy cba-t és friss zsemlét és vajat, jangát, Balaton szeletet vettünk. Végre elértük a rendes kék jelzést, csak érzésre mentem. A Tesconál lyukadtunk ki. Be is néztünk wc-re. Anna szemüvegeket próbált. Tesco mögött a prérin vezetett az út, egy szmötyis töltésen. De aztán ráakadtunk az emlékeimben megmaradt jellegzetes fasorra.
Gyenesdiásra beérve a játszótéren leültünk tízóraizni. Hintáztunk is, lónézés, egy csoport előtt indultunk, akik a kocsmában voltak. Kertvárosias környezet után a mészköves hegymegbontásnál beértünk az erdőbe, már erdei úton, horhósban haladtunk.
Borult friss idő lett mára, pont jó kirándulóidő. Közben elkerültük a csoportot, mert elhagytak előtte, s megkérdezték miért viszem a műanyag kannát, vajon mi lesz benne, mondtam szörp. És tényleg az szokott benne lenni. Nem hitték el. Más elképzelésük volt.
Aszfaltoson leültünk egyszer pihenni. Anna szedett egy csokor hosszú szárú fű virágot. Vadon növő menta is volt összefüggően. Sok vadles is található ezen a szakaszon. Lejtő végén vizenyős út után kukoricaföld jelezte, hogy hamarosan településre érünk. Vállus községben a bolt előtt megtaláltuk a bélyegzőt. Rájöttem, hogy régen két darabban teljesítettük ezt a túrát, a buszmegállóban jöttem rá, hogy visszamentünk Keszthelyre annak idején és másnap újra ide, folytatva azt. A Vadlány-likat kihagytuk.
Kis falu után ismét erdőben másztunk hegyet, egy szembejövő párral azért találkoztunk. Kiérve az erdőből már megpillanthattuk a lesencei szőlőhegyek panorámáját.
Látszottak a híres tanuhegyek, Balaton, Tapolca, a Kő orra, vagy pl. Fonyód dombjai a túlparton.
Egy régi falkötővasas pincénél letelepedtünk, evés céljából, a csoport is ott ért utol minket. Szerencsére hamar továbbmentek. Azt hihették, hogy miénk a pince, talán kapnak bort. Leültünk a padokra enni, de fújt a szél nagyon. Akkor bementünk a pincelejáró elé ott ettünk végül. Volt egy fügefa, rajta néhány óriási érett fügével. Anna le is szedett 4-et. Innen volt a legjobb panoráma. Ki is írtuk a tulajnak, hogy megvennénk, ha eladó. Anna aztán a szomszédban is megkérdezte, hogy eladó-e. Mondták, hogy nem igazán.
Egy panorámás tűzrakóhelynél is megálltunk egy pillanatra. A Kő orrára (399m) most nem másztunk fel. Egykori kő pincék romjai után a meredek kidőlőfás erdőben leértünk a Belátóhegyhez, a nagy szelídgesztenyefákkal. A Máté kútnál Anna ledőlt az asztalra, addig én megtöltöttem a kannámat.
Lent Lesenceistvándon a bélyegző érdekes elhelyezkedésű kocsmában volt. Pont ott ahol a Lada állt tavaly. Anna elfáradt, nem akart tovább jönni, pedig már közel a cél, és sík aszfaltos út következett. Stoppolt, ahogy kiértünk a faluból. Egy Fordos fel is vett hamar minket, épp Tapolcára mentek. Elvittek minket az állomásig. Útközben henger alakú bálák a mezőn, háttérben viharos ég.
Volt még egy fél óránk a vonat indulásig. Ott dekkoltunk, Anna bélyegzett, amiért nehezteltem rá, mivel nem tettük meg az utat, 
majd beszálltunk a vonatba, nem volt harmadik vágány, csak 2. és 4. Felkavarodott a víz a szélben, szinte fluoreszkált. Keszthelyen Anna újra bélyegzett, mert rossz helyre nyomta reggel.
Tesco hús kenyér vásárlás holnapra. Otthon a szőlőben én megvacsoráztam. Ma 20 kilométer körüli utat tettünk meg, minden túrakönyvben más-más szerepel távolságra.
Augusztus 4. Szerda
Ma megcsináltuk az Anna féle becsületbeli kis kéktúra szakaszt, ami múltkor lemaradt. Elgyalogoltunk Tapolcáról Lesenceistvándig.
Kb. 8 kilométer, egykor indultunk, háromra már oda is értünk. Az út végig országúton haladt, elején nagy forgalommal. Megvoltak a szalmahengerek még, amit múltkor láttam. Jól szemrevételezhetők voltak a híres hegyek, hátulról. Erős szélben és napsütésben egy pusztánál Lesencetomaj külsőn, megálltunk nápolyizni, régi kis vályogházikók előtt. Gólyák fotózása az oszlopfészekben, s megérkeztünk a kocsmához. Végállomásunkon én bélyegeztem, már előre adták a pecsétet. Hamarosan jött pont a busz. Megkérdeztem, kerülővel megy e Tapolcára, mert akkor inkább stoppolunk. Mondta, akkor majd jó gyorsan megyünk. Tomajra csak került azért. Felszállt egy falusi férfi feleségével, Moszkváig kért jegyet, de csak egyet. Az asszony hátulról kiabált, hogy kettőt kérjen, kettőt! De nem foglalkozott vele. Sofőr persze értett mindent, tudta, hogy hova hányat kérnek. Ugratták egymást.
Tapolcán megittunk egy kávét fagyival, és egy tölcséres fagyit. 910Ft(1000) egy kiülős presszóban. Onnan a Malom tóhoz sétáltunk, nagyon szép a tó és környéke. Szűk házközök, kristálytiszta víz, tele aranyhalakkal.
Malomkerék már nem forog, legalábbis a víz nem arra megy. Valamikor lejjebb még egy malom volt de az most zsilip csak. 50 Ft a vécé, amíg Anna bent volt, a vécés idegenvezetőként elmondta a fontosabb jellegzetességeket. Le se lehetett lőni, nem volt a mondataiban pont, ahol esetleg beleszólhattam volna. Karsztvíz a Bakonyból ered, kapcsolatban van a tavasbarlanggal is. Lent volt a földön egy 50 Forintos, felvettem, ingyen volt így a wc.
Elképzeltük ,milyen jó dolga van itt aki itt lakik a 
tóparton a házakban, vibrál a víz , jó meleg lehet mindig itt. A házak alapja alatt is átfolyt a víz. A város régi kisházas részén visszamentünk a kocsihoz. Tescot kerestük meg, vásárlás, ami fel volt írva. Pont olyan helyre épült az áruház, ahova inkább fürdőt kellett volna, az összes hegy panorámában látszik innen. Még benéztünk a szőlőbe, megettük az első őszibarackokat.
Badacsonytördemic - Nagyvázsony szakasz
2010. augusztus 14-16.
Táv: 45.4 km (14.6|16.2|14.6)
Szintkülönbség: +1646m/-1340m (+688/-547 | +647/-512 | +311/-281)
Augusztus 14. Szombat
Reggel korán kelés, felcuccolás hátizsákokba és indulás az állomásra,
ma nomádtúrára indultunk három napra a Balaton-felvidékre, kéktúrán.
Otthon maradt az alma, apukám utánunk hozta kocsival. Vittünk magunkkal egy pár gyümölcsöt, 8 alma 8 ringló 12 barack, 2 körte, plusz paprika, paradicsom, Annának volt kis üvegben kávé is. Tiszta pára volt a levegő, vizes a fű. Vonaton megvettük a jegyet végig Badacsonytördemicig.
Fonyódtól Szentgyörgyig Anna megcsinálta a szendvicseket. A Badacsony teteje felhőben volt.
Átszállással 9.30 körül, kissé késve elértünk Tördemicre. Bélyegzés, vasutas nő tudta hányadik oldalon kell bélyegezni. Megmutatta a falon a vasutas kéktúrázók emléktábláját. Kérdeztük ő is túrázott-e, mondta: nem, neki tortúrái voltak. Kihozott egy zászlót és jelvényt is, amit kapott akkor a tábla avatáskor.
Macskaköves út mellett, beértünk a faluba, kerestünk egy boltot. Vettünk kenyeret és két szelet szalonnát, az eladó rábeszélt minket egy harmadik szeletre is, mondta, ha megmarad, akkor hozzuk vissza.
A pénztáros meg 6 forintot nem kért már, azt mondta, majd behozzuk legközelebb. Mondtuk, nem járunk erre gyakran. Akkor se fogadta el, látta hogy turisták vagyunk hátizsákkal.
Nekiindultunk a nagy hegynek, szőlőbirtokok után vizes erdős részre értünk, Egy lezárt kútnál találkoztunk turistákkal.
Majd jött a lépcsősor, Bujdosók lépcsője. 133+447=580 szép bazalt lépcsőn emelkedtünk időnként pihenve. Rodostói turistaház maszek, elkerített. Kőfolyásnál gondoltuk lehetne hazavinni szép lapos köveket burkolni teraszt. Télen szánkóval. Szép csengése volt a köveknek.
Felérve a Ranolder kereszthez megpihentünk. Kipakoltunk egy nagy kőre kiültünk enni. Svédasztalos pulton volt a kaja, állófogadás. Párás volt nagyon, de melegedett az idő. Panoráma étkezés már délidőben esett meg, kis pihenő a hűsön, aztán indulás tovább. Másik kilátóponton büfé nyitásáról elmélkedtünk, mert elég sok vállalkozó szellemű ember jött fel e pontra. Kacskaringós kráter után elértük a legmagasabb pontot a kilátóval. A fa építményről nem sok minden látszik, benőtte a fa. Egy vizsla gyorsan felért a tetejére. Vöröses színe volt a talajnak.
A Kisfaludy kilátótól lejövet geológus antropológus kutatóként beszéltem a táj kialakulásának történetéről, tudományos szófordulatokkal tarkítva, halandzsa tartalommal. (lásd:obszcén kor)
Kőkapu egy bazaltkövekkel oldalt kirakott út,
mint a horvát hegyekben, nagyon szép, a látvány itt a Gulácsra nézett, kőfolyások előtt.
Találtam mogyorófát, vágtam ágakat, hogy legyen majd min szalonnát sütni. A hegy tövében a forrásról elnevezett településen Köböl-kút hegyen keresztül leértünk a szőlők közé ismét. Anna talált egy kötél hintát felfüggesztve jó magasan két fa közé. Kipróbáltuk, olyan érzés volt, mintha repülnénk. Ilyet nekünk is kell csinálni.
Célba vettük a következő hegyet a Gulácsot. Hátulról a Badacsony inkább cici alakú. Széles aszfaltúton átmenve a hűsön kicsit megpihentünk előtte.
A hegy szoknyájáig mentünk csak fel, az is elég meredek volt, szúnyogok is csíptek. Műútra kiérve ki volt írva Borbély pincészet, de nem mentünk el arra, nem esett útba. Újabb pihenő az aszfalton, nem sok kocsi jött. Már láttuk a Csobáncot, mai célunkat.
Beérve Káptalantótiba találtunk egy kék utcai kutat, meg is mosakodtunk. Ott volt mellette a Horvát-kert büfé, ami egyben bélyegzőhely. Anna tisztán itta a bort, én hosszúlépésként kértem, 3 kört lenyomtunk, meg még egy kis sütit, ischlert és egy piramist, 70, 90 Ft-ért. Szombat ellenére teljesen friss volt. Láttunk olyan kukorica pohárkészletet, amiből nekünk is van 2 pohár még. Nem akarták nagyon eladni. Melegbe kiérve nehéz volt a továbbindulás, meg is álltunk még a Csobánc közeli szőlőknél pihenni. Találtam egy középkorinak vélt kovácsoltvas lószerszám vasdarabot, elhoztam, és egy vulkanikus lávakövet is.
Egyre haladtunk felfelé a pincék között, szép kilátás kárpótolt a fáradtságért, és szilva néha ami érett az út menti fákon, és két szép fügét is szedtünk. Elértük a forrást, onnan jó meredek út vezetett fel a csúcsra. Siklóernyősök alatt felszenvedtünk a nehéz hátizsákkal, 375 méter, Anna előrement. Sok sátorozó volt a vár mellett, mi kissé kijjebb szemeltünk ki magunknak területet, déli balatoni panorámával. Nagyon hamar másfél óra alatt értünk fel a faluból, fél 7kor fenn is voltunk.
Anna felállította a sátrat, addig én a tűzrakáshoz készülődtem, szaszeroltam, hogy hol szélvédettebb. 
A vár falainak köveiből formás kis tűzrakó helyet építettem. Elmentem fát keresni a tábortűzhöz. Nagy szarhalmazok áthágása után meg is találtam a domboldalban kivágott tölgy ágakat, ki is volt száradva, jobbat nem is találhattam volna. Fejszével felaprítottam, és a hozott gyújtóssal együtt megraktam a máglyát. Szépen be is gyulladt. Még világosban meg tudtuk sütni a szalonna javát, tényleg nem maradt meg a harmadik szelet. Paprikával paradicsommal szépen elfogyott.
El kezdett erősödni a szél. Jól eloltottuk a tüzet, saját folyadékkal is. Desszertnek sokfajta gyümölcsünk volt, barack szilva, körte, alma. A másik oldalon Fonyódon tüzijátékot láttunk. Hamarosan beindult a viharjelzés villogása is. Hegy tetején kissé oldalt a szálláshelyünkön a vastag fű aljnövényzet kellemesen puhává tette fekhelyünket.
Egész éjjel fújt a szél, sziszegett az erdő mellettünk, olyan volt, mintha szórópisztollyal festenék a várat, vagy autómosó mellett lennénk, vagy magszárító telepre telepedtünk volna, de hamar elaludtunk.
Éjfél után ébredtünk, mert kopogott a sátor tetején az eső. Ideért a vihar, amitől féltünk. Szerencsére nem sokat villámlott, csak dörgött és esett az eső, erősen rángatta a szél a sátrat, Anna attól félt, hogy lereped rólunk.
Nem sokat aludtunk, egy kicsit be is szivárgott az esővíz a hálózsákomra. Összesen háromszor eredt neki az eső az éjszaka folyamán, azért valamennyit pihentünk.
Augusztus 15. Vasárnap
Reggel korán 6-kor kikeltem, körülnéztem, csupa köd, pára volt minden alattunk. A hegyek eltűntek szinte.
Reggelit a padon fogyasztottuk el később amikor kisütött már egy kicsit a Nap. Jó leszárította a sátrat a szél.
Összecsomagoltunk, körbejártam még egyszer a tájékot, aztán húzni kellett a csíkot, mert Anna parázott, hogy itt a vihar, elázunk. Lefelé menet aztán hirtelen kifújta a szél a felhőket, párát, kitisztult a látkép, már későn, közbe leértünk a Várkúthoz, ami napelemmel működött. Ott eltöltöttünk egy jó órát mosakodással. Teljesen levetkőzve átcsutakoltuk magunkat a jéghideg vízzel. Többet ért mindennél, olyan jól esett. Ki tudtuk volna fordítani a világot. Sajnos nem találtuk meg a szederfákat ahol régen Anna szedrezett, segítettem neki felmászni rá.
Ismét szőlőterületeken vezetett utunk. Friss ringlószilvák az út mellett, majd kis bozótos, csollányos, vadrózsáson át Öreg-hegy kisebb vulkáni csúcsa és a Láz-tető 331m, között haladt az út, szőlőbirtokok közt, itt is volt kőomlás. Olyan helyen jártunk, mint amit szoktam álmodni, hogy van egy eldugott szőlőnk valahol, nem tudtunk róla sokáig, feledésbe merült, hasonló volt a tájék.
A Kopasz hegyről, ahol nem jártunk, Mindszentkálla fölött magasodik, volt kiírt tájékoztató, itt a bazaltsalak a különleges kőanyag, olyan mint amikor a tej forr és habos lesz és ilyen állapotban keményedett meg a kő. Egy darabot találtam a Csobánc után az úton.
Mindszentkállát csak épp érintettük, emlékeztem, hogy le kell fordulni a kövesútról a kék jelzésen, időben észrevettem a leágazást. Nagy lovaspóló pálya után következett a Kőtenger Szentbékálla előtt. Még ránézhettünk a Káli-medencére, körülvéve hegyekkel, nagy préri, rét. Kőtenger elején lepakoltuk a hátizsákokat, megettük a hozott barackot. Jól befürödtünk, befülledt a dobozba, teljesen megszeszesedett. Kínlódva azért csak megettük, ha már eddig cipeltük. Nagy méretű köveken mászkáltunk, némelyik olyan volt mintha betonozott lett volna, sóder kavicsok összecementálódva. Most is volt víz a kő üregekben, a madáritatókban. Némelyben kis halszerű élőlények úsztak.
Körbenéztünk, elég sok látogató volt az ingókőnél. Alig bírtunk hozzáférni. Megingattuk együtt a követ, Anna nehezen akart
Ott bementünk a presszóba bélyegezni, szép régi parasztházai fel vannak újítva. Megittunk 3 korsó sört közösen. Anna lebeszélte a szállásunkat Balatonhenyére telefonon, amit kiírtam olcsó szállást.
kiállni a konzolos szikladarab hegyére. Egy turista csinált azért rólunk közös fotót. Alul a sziklatömbben meg egy kagylós üreg volt, akár aludni is lehetett ott, szalma volt bekészítve. Cuccaink felvétele után megkerültük a kőtenger és leértünk Szentbékállára, miközben elénekeltük mai napon is a túrázók himnuszát, a másfél millió lépés film címzenéjét.
Elgyalogoltunk a falu temploma előtt, mert meg akartuk nézni merre megy a kék út. Templomból orgonazene hallatszott, hallgattuk egy darabig egy fiatal gyerek játékát a szintetizátoron. Aztán Anna megkérte, hogy játsszon a templomi orgonán is. Szívesen játszott, azután Anna is akart játszani. Én örültem neki, hogy bátorkodott, de a sör is sokat segíthetett ebben. Szépen eljátszott pár számot, Bachtól. A Szentbékkállai Nyár keretein belül templomi koncertek vannak minden augusztusban. Virágh András is ezen játszik, erre gyakoroltak a Grazioso zenekar tagjaiként szombatonként a katolikus templomban. Megköszönve a lehetőséget elgyalogoltunk a Velétei palotaromhoz, majd vissza a cuccokért a presszóba.
A falu szélén a macskalépcsős oromfalas házak közt haladva találtunk egy Öreg-hegy fogadót, ahol bedobtunk egy bablevest, turistamenüt kenyérrel. 500Ft volt és nem fogadta el a tulajnő a borravalót. Az árokban egy német nő rajzolgatott, rárajzolt minket a tájképére, ahogy eljöttünk. Megengedte, hogy lefotózzuk a képet. Ő így örökíti meg a látottakat, benyomásokat, mondta, beszélgettünk vele. Dél-németországból Wesztfália vidékéről jött. Utolsó látkép a Káli medencére, a Töttöskáli templomrom előtt rossz felé volt kinyilazva a kék út. Szőlők között egy csermely mellett emelkedett az út. Megtaláltuk a víz forrását. Egy kő épület volt az Öreg-hegyi kút fölé emelve, rá volt írva régi írott betűkkel hogy piszkos edénnyel vizet meríteni tilos, aki vét ellen azt x pengőre megbüntetik. Jó hideg vize volt.
Az Öreg hegyi Eötvös kilátó volt a mai nap utolsó kihívása magasságilag, meg is szenvedtünk, csak 6 méterrel alacsonyabb a csúcsa, mint a Csobánc.
Végre felérve 369 méteren a kilátóba ittunk. Az Eötvös kilátóból láthattuk a Balaton déli partját, Káli-medencét, Boglári strandunkat is. 2x kellett felmenni, mert kimerült az elem a Canonból. Itt hagyhattam el Anna papucsát.
Sokáig gyalogoltunk lefelé, egyszer csak megkérdeztünk egy szőlőművelő embert, messze van-e még Balatonhenye.
A kéken még 3km, másik irányba kb. másfél. A kéken mentünk végül is. Sokat kanyarogtunk olykor ellentétes irányba, mint amerre a hangokat hallottuk. A kütyü nevű helyi szőlőhegy mellett erdőn keresztül beértünk 8-ra Balatonhenyére. Szép csendes falu, kőházak kőkerítés, patak. Egy ember el akart csábítani minket másik szálláshelyre. De mondtuk, hogy kihez jöttünk, Kulcsár Attila és neje. Végül odavitt bennünket. Elsőre elég ijesztő volt a porta, kissé rendezetlen, nem ilyenre számítottunk, de megfelel egy éjjelre, igazi turista színvonal. A régies berendezésű szobában 4 ágy volt, falon a tulajnő iskolás képeivel. 2x2000 forintot kifizettük, és lefürödtünk. A szobában kis ablak az istállóba nézhetett régen, hogy ha ellik a tehén, akkor észrevegyék, tudjanak menni segíteni.
Alig bírtunk mozogni már este az ágyban, a fáradtságtól. Kalapácsujjaim egyikén a lábamon hatalmas vízhólyag keletkezett. Egy kullancs volt bennem. Meleg zuhany után lepihentünk.
Augusztus 16. Hétfő
Jól kialudtuk magunkat. Patak csörgedezett a ház mellett, ennek hangjára ébredtünk.
Kekszet reggeliztünk kávéval, amit vittünk. Összeszedtük magunkat, sikerült eldugítani a wc-t, fönn maradt minden.
Pont indulás előtt jött a tulaj férj, monda, hogy esik az eső. Bio termesztéssel foglalkoznak, el is adják piacokon, meg rétest is eladnak akkor már, tudta merre van Öreglak.Szép kis falu, kőkerítéses, kis patakkal az út mentén. Boltban vettünk zsemlét, vajat.
Bélyegzés után háromnegyed 9-kor indultunk útnak.
Elemet persze nem vettünk, hulladék elemmel kell végigfotózni az egész napot. Mindjárt nekieredt az eső, leponyváztuk a hátizsákomat. Gránitdarabok vörös fekete színűek voltak egy elhagyatott telepen. Nagyréten rengeteg nyúlbogyós úton fák híján a földből kiálló sziklákra volt festve a kék jelzés. Sok gombát, kisebb pöfetegeket is találtunk. Menetelés közben megpillantottam két őzet mellettünk a bokrok mögött. Visszaléptünk és ott figyelt az egyik, másik nyugodtan eszegetett. Egyszer csak megriadtak, előttünk szaladtak el. Később is láttunk még kettőt, akik a füvet túrták fel.
Beérve az erdős részre találtunk egy nagy fogat, el is hozzuk, szarvasbőgés szerű hangokat is hallottunk. Én is utánoztam vissza. Anna félt, hogy megtámad bennünket. Mondtam, hogy megküzdök érted, a nőstényért, ha elénk áll, azért gyakorlom a bőgést. Nagyon közelítettünk az erdészházhoz, mert már kavicsos jobb út vitt tova. El kezdett újra esni, de nem sokáig. A szar témakör került szóba immáron, jól kiveséztük. Azt hittem, hogy a vagdalthús a vad szóból származik, vadgalthús-sal poént akartam mondani. Nem sikerült, úgy vettem ki. Éhség miatt juthatott szembe, mivelhogy közben elértük a csicsói erdészházat ¾ 11-re. Kiültünk a padokra, megcsináltuk a szendvicseket, délig eltartott a falatozgatásunk. Vettünk fel vizet, volt finom vezetékes csapvíz, szalonnasütő hely, jó sátorozóhely ez egyébként.
Erdei iskola működik itt, gyerekeknek foglalkozást tartottak. Kérdésünkre megtaláltuk az ottaniakkal a bélyegzőt is. Szentjakabfai őrház feliratú volt. Tovább indulva itt is találkoztunk gyurgyalagcsoporttal, ritkás erdőben magasabb fákon. Végre jöttek szembe más turisták is. Műúton átérve wc-znem kellett. Anna vitte a hátizsákokat amíg elvégzem a dolgom, leszakadt alatta az aszfalt, el is esett, megijedtem, már nem is kellett wc-znem, visszacsúszott.
Lejtmenetben erdőben elértük a tálodi kolostor romjait.
Egyik legrégebbi középkori kolostort a pálosok alapították a XIII. században. Szép kis tiszta vizű medence volt elég bő folyású patak táplálta, egykor 8 forrásból gyűjtötte a vizet. Tisztásra kiérve ősmagyar tábort vertek fiatalok. Ilona kápolna után a már megduzzadt patakparton, zubogó víz talán egykor malmot hajtott, vadalmafa termése halomban az úton, közelítettünk Nagyvázsonyhoz.
Szent Mihály kolostorrom mellett még utolsó elemózsiánkat is befaltuk, csökkentve a ballasztot. Elég jó állapotban
ez az épület, gótikus boltívek is felfedezhetők az oltár feletti apszisban. Megpillantottuk Nagyvázsony várát, de nem mentünk be, csak bélyegeztünk a pénztárnál. Várjátékokat fentről azért meglestem.
Akartunk különleges pecsétet is de nem adott az ostoba pénztárosnő. Csak a megfelelő 1500Ft-os füzetbe lehet. Itt véget is ért a háromnapos nomád túránk, 45.4 km-t tettünk meg minimum, +1646/-1340 m szintkülönbséggel.
Kimentünk a buszmegállóba, Anna várta a buszt én megnéztem egy barokk templomot még. Azt gondoltuk, hogy épp elment a korábbi busz, de nem, egyszer csak megjött, és egészen Keszthelyig elvitt bennünket. Jól jártunk majdnem egy órát nyertünk, ahhoz képest, amit kinéztem hazajutás gyanánt. Átmentünk a művészetek völgyén, láttuk a műholdas tv adás fellövő állomás nagy paraboláit. Tapolca környékén a tanuhegyek totálplánban, majd lesencei falvak a Keszthelyi hegység oldalán, mandulás, golfpálya, Balaton kék vízzel. A vasútállomáson hamarosan volt csatlakozás.
Anna kapott egy jégkrémet. Berényig adta a jegyet a nő, pedig Máriáig kértük. Szentgyörgyi átszállással ¾ 7 körül már le is szálltunk Márián.
Utolsó kb. két kilométeres bónusz túraszakasz a szőlőig vezetett, majd bepakolás gyümölcsszedés után Ladával indultunk haza. Barackot szedtünk ekkor még, volt miből, hagytunk is rajta. Mignont hoztunk Kéthelyről. Alig bírtam beszedni a kanyart a fagyishoz, mert a kezemben volt az alma. Vissza kellett tolatni. Megköszöntöttük anyukámat este. Vacsora, fürdés után hamar pihenés.
Hűvösvölgy - Rozália téglagyár szakasz
2010. szeptember 29.
Táv: 14.2 km
Szintkülönbség: +496m/-602m
Előtte a napokban megettük az év utolsó saját fél dinnyéjét a 8.at, 9 kg-os, finom édes, friss volt ahhoz képest, hogy szeptember vége van. A másik fele otthon maradt.
Későn indultunk, mert önéletrajzot módosítottam. Anna addig megcsinálta a szendvicseket. Fél 12 után már el is indultunk, kis túra kis szimatszatyor, gondoltam. Dél volt de még mindig csak a Döbrentei téren villamosoztunk. Jöhettünk volna egyenest a Móriczról 61-essel mert az vitt fel a Hűvösvölgybe. A villamos vezető rácsukta Annára az ajtót.
Az úttörővasút állomáson Anna bélyegzett, majd beültünk egy kapuccinóra a fapados vasút dizájnos büfébe. Egy idősebb nő érdeklődött tőlünk merre kell menni a János-hegyre. Ausztáliából jött. Nem találtuk meg neki a megfelelő jelzést, pedig kerestük sokáig. Aztán elindítottuk egy ösvényen amit jónak gondoltunk. Talán elérte a célját. Méltatlankodott egy kicsit, hogy nem ismerik az itteniek lakóhelyüket. Szívta az orrát rendesen.
Felmenet a vitorlázó reptérre sokat beszélgettünk, hamar fel is értünk. Hugyálás a régi határkőnél. Beborult az idő közben.
Oroszlán sziklánál orrösszeérintés. Ezen az utakon már többször voltunk, de egyben talán most tesszük meg ezt a kéktúra szakaszt. Fenyőgyöngye étterem megállónál két nyulat és kakast láttunk a kerítésen belül, aztán az árakat meglátva inkább elővettük a szendvicset. Felgyalogoltunk a hármashatárhegyi tornyokhoz. Rengeteg gomba nőtt az erdőben. Bélyegzés panoráma megcsodálása után nem sokat maradtunk, mert fújt a szél. Elláttunk egészen a Mátráig, Somoskő vára is látszott. A kilátás később egy sziklás részen nyugati irányba is jó volt.
Virágosnyeregnél újabb pecsét, éneklés lefelé a dombon. Sok pukkantó növényi termés hevert a földön. Prücskölés egyre jobban ment. Egy ponton majdnem elhagytuk a pénztárcát, szerencsére hátul lévén észrevettem, ahogy kiesik a táskából. Láttam egy harkály előttünk repülni az ösvényen, piros folt feltűnt a feje búbján.
Kutyák nem voltak elengedve, felkészítettem Annát hátha jönnek. Egy biciklis jött hátulról ekkor, magamhoz rántottam Annát,
nagyon megijedt, azt hitte a kutyák azok. Rozália téglagyárnál kecskeetetés, bélyegzés.
Kiandalogtunk a 218-as busz állomására, kiderült hogy vonattal is mehettünk volna, egész a Nyugatiig. Nagyon hideg lett. Üröm tábla elérése jelentette a túránk végét. 14,2km-t tettünk meg, fél 7-re értünk célba.
A buszról leszállva beszorultam az ajtóba, nem tudtam leszállni. Előre kellett mennem, pont piros lámpa volt, a sofőr kiengedett. 86-ossal elmentünk a Skáláig, potyára kendőst, és bankautomatát kerestünk, egyik sem itt volt. Este Anna még nekiállt pizzát sütni. Nagyon finom volt, érdemes volt megvárni.
Írottkő - Tömörd szakasz
2010. október 19-22.
Táv: 14.0 km | 15.5 km
Szintkülönbség: +203m/-801m | +168m/-104m
Végre elindultunk Kőszegre, megkezdeni a kéktúra elejét, amit már a nyáron is terveztünk. Annak idején is lefoglaltunk szállást, de mégse mentünk. Most azonban nagy elszántsággal elindultunk.
Nagyon korán, fél hatkor csörgött az óra, már minden össze volt csomagolva. Kelenföldön kerestünk egy pékséget, be tudjunk kapni valamit hirtelen, de nem találtunk, egész környék olyan, mint egy deportált zóna, körbejártuk a lakótelep felé a házakat, aztán a degenerált alkesz soron vettünk egy fonnyadt sajtos rudat. Akkor aztán kiderült, hogy az aluljáró lejárat előtt van egy látványpékség.
Gyorsan Győrbe értünk, lecsatolták vagonunkat 9.50-kor, vissza irányba indultunk tovább. Celldömölk előtt a közeli vörösiszap kiömlés nyoma a
Marcal folyó felett elhaladva jól látszott, teljesen piros volt a víz színe. Celldömölkön félóra állás után azért Szombathelyre, majd ott átszállás után Kőszegre érkeztünk. Kőszegi állomáson bemondták a hangosbemondón, hogy a vonaton nem lesz kalauz, mindenki rendezze magának a jegyet. Vonaton épp volt annyi időnk, hogy szendvicseket készítsünk magunknak.
Kőszegen kicsit messze volt a szállásunk, de legalább feltérképeztük a városközpontot. Nagy László Kollégium, egykori katonai iskola, szép kastélyépületben, körülötte hatalmas parkkal, óriás platánfákkal.
Itt játszódik Ottlik Géza: Iskola a határon című regénye, tudtuk meg a gondnoknőtől, aki megmutatta szálláshelyünket. Iskolai kötelező olvasmány, mondta. Sokat mesélt a régi időkről, és az itt tanuló diákokról, akik öreg diákként még ma is visszajárnak. Kicsit tovább marad velünk, még le is feleltet bennünket.
Szállásunk egy szolgálati lakás, kis konyha, fürdő, szoba 4 ággyal, előtérrel. 1800Ft+350Ifa, elég olcsónak számít. Kissé lefagytunk az egyetlen baja ez volt. Alig volt a radiátor langyos. Minimális mennyiségű eszköz volt a konyhában, lehet hozni ide a felesleges kávéskészletünket, - gondoltuk.
Kis pihenő után megettük a hozott palacsinta egy részét, majd elmentünk busszal Cákra. A buszon utazva majdnem elütöttünk két őzet, már a faluban átfutott előttünk. Mondták a lakosok, hogy elég sok van, gyakran előfordul. Megnéztük a műemlék pincesort, nem volt ingyen, de be lehetett menni az épületekbe.
Némelyik favázas boronafalas pinceépületben 1700-as években
készült prés szerkezet volt. Még bóklásztunk a faluban aztán visszautaztunk Kőszegre.
Kicsit még kint maradtunk a városban körülnézni. Annának néztünk kapucnis cipzáras pulóvert, de drága volt. Boltban vettünk kenyeret, bort, gondoltuk készítünk estére forralt bort, kicsit melegedjünk be tőle. Borús idő volt, hat körül már szürkült, alapvetően minden hamar bezárt. Nem volt dugóhúzónk, leleményesen, falhoz verős technikával azért szépen kisegítettük a dugót az üvegből. Este már csak melegedés, hozott milánói evés, forraltborozás, tévézés várt ránk, szerencsére forró víz volt fürdéshez. Rásegítésként felkapcsoltuk a rezsót is, hadd melegedjen a lakrészünk. Kicsit rövid az ágy nekem, lelógott a lábam, székkel toldottam meg.
Másnap reggel szintén elszomorító idő volt. Sokáig lustultunk. Végül úgy döntöttünk elmegyünk egy rövidebb túrára. 11.25-re kellett volna kiérni a buszállomásra, nem sikerült. Addig-addig szüttyögtünk, hogy lekéstük a buszt. Ráadásul az eső is nekiállt esni. Eláztunk mire hazaértünk, beázott a bakancsom talpa.
Megnéztük az iskola uszodáját, majdnem elmentünk fürödni, de nem volt nálunk a fürdőruha, pedig volt szauna is. Igaz 1200Ft volt a belépő, kombinált szolgáltatásra. Tanulság: mindig legyen nálunk fürdőruha. Helyette otthon olvastunk, majd délután elaludtunk.
Mire felébredtünk már elállt az eső, épp még kisütött a Nap.
Gyorsan még kimentünk a városba, megnéztük a központot fényben is.
Egy hotelben kaptunk egy légifotós térképet Kőszegről. Körbejártuk a várat, beültünk a Szent Jakab evangélikus templomba. Épp egy szertartás volt, gyerekek kántáltak csoportosan egyházi szövegeket, sokszor egymás után. A falon nagy gótikus secco technikával készült freskó: a Palástos Madonna és a Szent Kristóf és a Háromkirályok ábrázolás. A Postamúzeum, borárium ma is zárva volt.
Csütörtökön szebb időben reménykedtünk, nem hiába. 
Nagyon korán keltünk fél hatkor.
A 6.25-ös busszal elmentünk Velembe. Még holt sötét volt, amikor indultunk.
Alaposan lehűlt a levegő, 3foknál nem lehetett több. Velemben még szürkületben indultunk neki a hegynek, hogy elérjük a kéktúra kiindulópontját az Írott-kő csúcsot.
Szép vikendházak elmaradtak hamar, csak a patak maradt meg egy ideig, aztán annyira felfelé vezettett az út, hogy azt is elhagytuk.
Hamarosan a Napfelkelte is bekövetkezett, megálltunk enni. Az erdő szépen színesedett. Háromnegyed tízre felértünk a 882m magas csúcsra. Bélyegzés, sajnos csak vandálbiztos fém pecsétet találtunk. Senki nem volt még ott, felfele jövet is csak két őzzel találkozunk. Kicsit mindjárt átgyalogoltunk Ausztriába, csak, hogy megízleljük a külföldi levegőt. A határvonalra épült kő kilátóból megcsodáltuk a magyar földet, és az osztrák havas sziklás csúcsokat is.
Szép idő volt, csak néha zavarták felhők a napsütést. Volt, ahol úgy látszott, épp ott havazik. Tési szélerőművek, Szombathely, Ság-hegy, vagy talán a Somló és a Balaton felvidék jellegzetes kúpjai is látszottak. Sütkérezve a Napon, megettük a tízórainkat.
Egy óra pihenő után nekiindultunk a mai kéktúra< adagunknak. Hörmann-forrásból ittam egy kortyot. Széles erdészeti úton vezetett a túraút sokáig. Stájer házak nevű helyen, ahol a házak abszolút nem voltak olyanok, mint a nevében, vakolt fehér falak, piros cseréptetővel, Anna szelídgesztenyét gyűjtött.
Egy kiszáradt fa törzse, és ágai adta magát, hogy az ember belefeküdjön pihenni. Szépen sütött a Nap, gyönyörű színáradattal érzékeltette az erdő, hogy ősz van. 
Ezután Anna előrement, de a zöld jelzést kéknek nézte. Vissza kellett fordulni. Láttam egy vörös sárga zöld követ, de túl nagy volt nem tudtam belőle hozni, azután csak olyat kerestem, Anna szerint festett kő volt.
Vörös kereszt csomópontnál megettük még a kaját, kis pihenő utána. Következő megállónk az Óház-tető kilátójánál volt. Innen már jól lehetett látni Kőszeget.
Árpád-kori vár szépen újra lett építve. Kerülővel közeledtünk a városhoz.
Hét-forrás bélyegzőhelyen is vandálbiztos pecsét volt. A forrás szomszédságában az egykori katonai bázis épülete elhagyatott, pusztulásra ítélve. Közel van itt a határ, disszidensek figyelése volt a cél annak idején talán. Pedig volt még tyúkudvar, tiszteknek külön épület is. Mind a hét forrásból ittam egymás után: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm.
Szép pihenőhely, szalonnázó van itt kialakítva. Hoztam egy üveg vizet mindegyikből bekeverve. Annával újabb gesztenyemezőbe futottunk bele, el is időztünk a szedegetéssel egy fél órát, de lett egy zacskó gesztenyénk. Sok gombát találtam, legszebb talán a nyákos kalapú kucsmagomba volt ma. Kálvária templom érintése után már a város szőlőhegyei mellett jártunk, hamarosan le is értünk a városba. A stációk útján két gyerek lehajított egy követ a kanyarban, ami pattogva elszállt mellettünk, még jó, hogy nem talált el senkit, dühös voltam nagyon.
Beérve a városba végre nyitva volt
a Borárium, hogy bélyegezzünk.
Itt volt mai túránk vége, negyed hatra megérkeztünk.
Pont borkóstoló volt egy csoportnak,
de a tulaj szófosó volt, leültetett minket is, hogy fogyasszunk addig, míg hozzák a szép postamúzeumos bélyegzőt. Ittunk is egy nagyon finom forraltbort, és egy deci vöröset.
Vicceket mesélt, gitározott, énekelt, lökte a szöveget nagyon. Szép versszakokat
tudott olyan népdalra, amit Anna is
ismert, más szöveggel. Orsolya napi vásárra invitált bennünket, mikoris egy ének
közepette leléptünk.
Most be tudtunk menni a másik (Szent Imre) evangélikus templomba is, ez kisebb volt, a horvát kisebbség temploma jelenleg. Az egykori bejárat - ma inkább már lejárat felett Szent Imre szobrot helyeztek el, melynek lábához az ország, és Kőszeg városának címerét állították. A kronosztikon ( felirat latinul: "Szent Imre Magyarország hercege") számainak összege adja ki a szoborállítás idejét, azaz az 1732. évet.
Hazamenet Anna még bement a boltba, én még kinn akartam maradni a városban, de aztán én is hazaindultam, utolértem a kastélyépület előtt. Megmelegítettük a kaját, vacsora közben bólogattam mint egy madár, Anna nevetett, nem bírt enni. Este még összepapoltunk másnapi indulásra.
A kőszegi városháza az ország legrégebbi, ma is városházaként működő épülete, a Jurisics tér egyik éke. Eredetileg is városi hivatalnak épült, és már a 14. században állt, ennek tanúbizonysága a boltíves egykori földszinti tanácsterem és a feltárt lőrések. Egyenes záródású magas attikafalak építésére a sorozatos tűzvészek – ezek közül is az egyik legpusztítóbb, az 1720-as – késztették a várost.
1712-ben az épület megújításával kerültek a homlokzatára a ma is látható címerek: Magyarország, a város és a Jurisics család címere.
Kőszeg történelmének legnevesebb eseménye az 1532 augusztusában lezajlott ostrom. Jurisics Miklós várkapitány vezetésével a viszonylag kis számú várvédő visszaverte a Bécs ellen vonuló, többszörös túlerőben lévő török sereget. Az ostrom emlékére Kőszegen nem csak délben, hanem délelőtt 11 órakor is meghúzzák a harangokat.
Pénteken utolsó nap megint korán keltünk, de kissé később, mint tegnap. Összeszedtük cuccainkat és elhagytuk a szállást. Leraktuk a hátizsákot a portán, és a buszállomásra mentünk. Egy tócsa hártyásan be volt fagyva. Elutaztunk Csepregig, a Nap is csak még akkor kelt fel. A kisvárosban volt időnk, megnéztük a központot, a templomot. Vettünk friss pogácsát.
Tömördig elbuszoztunk, a sofőr kérte az 50% kedvezményre jogosító papírt. Bélyegzés után kocsmát kerestem indítónak, de nem volt. Olyan hideg volt, hogy tiszta dér volt a fű. Sáros úton indultunk, majd a hegyoldalban folyó patakoktól mocsaras területen. Reggelizni egy vadlesbe ültünk be, sajnos ott vadat nem láttunk, csak egy fordítóekés traktort, ahogy szántott. Ekkor láttuk első őzünket, ahogy tovább indultunk. Tölcsérgomba mezőn jártunk, akkorák voltak, mint egy kalap. Egy sas szállt egy darabig előttünk a lombok alatt. Szép vörös tölgylevelet tűztem a sapkám szélére, olyan voltam, mint egy stüszivadász. Elkelt már a sapka, olyan idő volt, de ma méginkább sütött a Nap. Utána nagy erdő jött, nyílegyenes úttal.
Egy lőtér elhagyott tornyába felmásztam, de nem sokat láttam, benőtte az erdő a lőteret. Az államhatár közelébe értünk ismét, Anna át is ment a táblán túlra. Aztán később én is átléptem Ausztriába az erdőben lévő határköveknél. Egyszer csak irtó erős riadt rikácsolást hallottunk az erdő szélről. Nem láttunk semmit, de gondoltuk, hogy a sas megfogott valami állatot.
Közeledtünk Kőszeghez. Három őzet láttunk a mai napon, egész közel voltak hozzánk, egyik az árokban pihent. Negyed kettőre be is értünk az iskola melletti park területére. Felvettük a hátizsákokat, és elindultunk a Gyöngyös patak mentén, hogy megnézzük az óriás platánfát, de nem találtuk, csak egy malomszerű épületet. Visszakanyarodtunk a központ felé. Anna lepihent a napos téren. Én benéztem a Főtérre, ahol a két templom, és a városháza áll, de nem volt még semmi a vásárból.
Siettünk a vasutállomásra, mert jó időt jöttünk, és elértük még a fél hármas vonatot. 4.5 óra alatt tettünk meg 15.5 km-t, de ma nem volt erős terep. Az állomáson, míg Anna bélyegzett és jegyet vett, beszereztem a megérdemelt sör jutalmunkat. Sörözés közepette felszálltunk a szombathelyi vonatra, majd ott a Pestig menő vonatra. Az üveg alján lévő sör, amit meg kellett vona innom, kidőlt, amikor legurult az az asztalról.
Ezen a vonaton jött az a kalauz, aki a nagyítójával, lámpájával nézi mindig a bélyegzést az igazolványokban. Jót nevettünk, minket nem vizsgált most. Láttuk még közelebbről a Ság-hegyet, majd olvasás következett jót pihenve hazáig. Otthon kinyílott közben a karácsonyi kaktusz is. Így ért véget a négynapos kiruccanásunk.
© Kopirájgt főleg a képekre! | Utoljára frissítve:
| Elérhetőségem: vargatamaas 
freemail.hu