Tartalom:

• K E Z D Ő L A P
• K É K T Ú R A 2 0 0 6
• K É K T Ú R A 2 0 0 7
• K É K T Ú R A 2 0 0 8
• K É K T Ú R A 2 0 0 9
• K É K T Ú R A 2 0 1 0
• K É K T Ú R A 2 0 1 1
• K É K T Ú R A 2 0 1 2

 

Egyéb:

• . . .
• . . . .

 

Kapcsolódó linkek:

Tami kéktúra oldala

Kéktúra leírások

 

Ezen az oldalon többek közt a 2011. évben teljesített kéktúra szakaszokról készült leírásokat lehet olvasni. Áttekintő jelleggel a szakaszok:

• Rezi - Keszthely
• Mátraháza - Kékestető
• Piliscsaba - Dorog
• Visegrád - Pilisszentlászló
• Tapolca - Badacsonytördemic
• Dobogókő - Pilisszentlászló

Rezi - Keszthely szakasz
2011. január 17.

Táv: 16.3 km
Szintkülönbség: +183m/-316m

Évadnyitó túránkat a hideg januári hónap egyik enyhébb napján kezdtük, kihasználva a napsütéses időt. Kocsival elautóztunk Keszthelyig, kb. 50 perc alatt értünk oda, 48 km Öreglakról. Ehhez már fel kellett kelnünk negyed nyolc körül, szendvicseket kellett gyártani.
8 óra 13 perckor gördültünk ki a kapun a Skodával. 10 óra után nem sokkal, parkolóhelyet keresve leálltunk a vasút és egyben buszállomás közelében. Beugrottunk a közeli büfé italbolt jellegű egységbe fogyasztási és vizelde célzattal. Anna hátrament én addig kikértem a nagy Unicumot. Hideg volt 3 fok körül lehetett, kellett egy kis melegítés. Szemmel tartottuk a buszok kifutóállását, amikor egyszer csak kilőttünk a Rezibe menő álláshoz. Persze a busz még nem jött, csak kisvártatva, elég szép számú utasjelölt gyűlt össze közben.

Fél jegyet kérve (310Ft kettőnknek) leheveredtünk, a busz bement minden közeli faluba. Hamar Rezire értünk, gyors ütemben kiugrottunk, de még megkérdeztük, hol a kocsma. Ott kellett bélyegezni ugyanis. Megtaláltuk, bélyegzés, és gyors indulás 10.05-kor már úton is voltunk. Falun végig, aztán elkanyarodtunk a szőlőhegyek felé.
Csomó szürke madarat látunk, sose tudjuk meg mik ezek, mindig télen látjuk, csapatostul, rigó nagyságúak. De láttunk zöldessárga nagyon színes madarat is a kukker segítségével jól megfigyelhető volt. Lemásztunk a rezi dombról, már láttuk az első virágzó vadvirágot. Leértünk a Gyöngyösi csárdához. A síroknál a fűzfa tövében fotózás.

A betyársírok legendája:
A Bakonyból Zalába menekülő XIX. századi hírhedt betyárok, Vak Illés és Kökes Pista nyugszanak itt. 1862. decemberén, a rezi szőlőhegyen Lamperter János pincéjében egy társuk beárulta, így rajtuk ütöttek a pandúrok. Az egykori betyár csárda mellett, egy fűzfa tövében temették el őket. Az alattuk nyugvó betyárok miatt azóta ez a fűzfa a Betyárok fája.

Bélyegzés után a fogadó macskáját dédelgettük, mivel a csárda sajnos zárva. Szép udvara volt kemencével.
A patinás csárda a nyugat dunántúli vásári útvonalak egyik legismertebb vendégfogadója volt a XVIII. század elején, akkori földesúr urasági kocsmának építtette. Később a Festetics családé volt.
Napsütéses időben tova indultunk. Le akartuk rövidíteni az úton a hegyes kanyart, de a Gyöngyös-patak az utunkat szegte. Kénytelenek voltunk sárban végig caftatni a patak parton, majd a hídnál átkeltünk. Mindjárt le is ültünk a partján megreggelizni. Csobogó víz mellett, sárgás vízben kézmosás, evés kényelmesen. A következő sarkot már tényleg levágtuk. Megláttuk ugyanis kukkerral a kék jelzést messziről. Egy zetor szántott mellettünk, míg el nem értünk egy zsidó temetőt. 1800-as években temetkeztek itt.

Végre felfelé kanyarodtunk a hegyre, visszanézve az indulási pontunk hegyeire. Rezi homokkő anyagú, laposan elváló sziklák helyenként előbújtak a földből. Harkályok hangja mellett erdőben vezetett az utunk. Egyszer csak egy krecsegő madárhangot hallottunk. Mondtam: “szikratávíró”. Jó poén volt. Tényleg olyan volt.
Hamarosan beértünk Hévízre. Egregy faluval van tulajdonképpen összekapcsolva. Egregy neve a vízkedvelő égerfa szóból származik, mivel ezek a fák nagyobb számban fordultak elõ a településen ma is átfolyó patak közelében.
Egy vörös macska várta, hogy megsimogassuk. Az Árpád kori templomban még a karzatra felvivő meredek lépcső talán az eredeti volt, legalábbis elég régi a rárakódott zsírrétegből ítélve. A templom a környéken nagy mennyiségben fellelhető pannon homokkőből készült. A templom művészileg legszebb része a torony, amelyet nyolcszögű, úgynevezett "csürlős sisak" fed le. A román stílusú templomon a középkorban nem végeztek nagyobb átalakítást. Az egyik legszebb műemlékként számon tartott templom az Árpád-kori falusi kistemplomok legfejlettebb típusát mutatja.
Az egész falu tulajdonképpen pincék sora kiépítve a külföldi turizmus igényei szerint. A falu területe már a római korban lakott volt, amit a ma is látható, késő császárkori sírlelet, az ún. "római sír" tanúsít (Kr. u. IV. század). A római kori sírt sajnos nem találtuk meg csak a tábláját. Talán be van falazva valamelyik házban.
Lassan beértünk konkrétan Hévízre. A központban kicsit leültünk. Anna a butiksoron nézett kendőket, de a 18000 Ft-os ár elriasztott a további érdeklődéstől. Ronda épületek előtt a kézmosó helyet nem találva megettük a maradék kaját. Egy kisteherautóból osztogattak mosóport, nyugdíjasoknak. Én is odaálltam, hátha érdemes, és belecsöppenek valami bónuszba, de nem, csak a bennfentesek kaptak kávét, öblítőt, mosószert. Lebélyegeztünk a retro hangulatú buszpályaudvaron, az asztalok még az eredetiek.

Hévízről, a tóról kis forrásanyag:

Az ókori legenda szerint a Szent Szűz annak a keresztény dajkának könyörgő imádságára fakasztott forrást, aki egy lebénult gyermeket szeretett volna meggyógyítani. A mélyből feltörő tó meleg vizétől és a gőzölgő iszaptól a sovány, csenevész gyermektest teljesen felgyógyult. A legenda a római korból származik, az említett gyermek pedig nem más, mint Flavius Theodosius keletrómai császár, aki 391-ben a keresztény vallást saját birodalmában állami vallássá nyilvánította. A fakasztott forrás azóta is táplálja a világon egyedülálló hévízi tavat.
A hévízi tó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes gyógytava, eredete azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a Balaton környéki bazalthegyek is megszülettek. A víz csodás hatását már őseink is ismerték. A régészeti feltárások arról tanúskodnak, hogy már a kőkorszak végén is éltek itt emberek. Az egregyi dombon ma is látható műemlék templom az Árpád-korban épült, egyedülállóan megőrizve e letűnt kor emlékét. A hévízi tó a Tapolcai-medence vulkáni kúpjaival és a Tihanyi-félsziget forráskúpjával közösen 2003 januárjában felkerült a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság ajánlási listájára.
A hévízi gyógytó vízének hőmérséklete a föld mélyéből előtörő hideg és meleg forrásvizek keveredésének eredménye. A tóban általában mindenhol közel azonos hőmérséklet uralkodik, mert a többirányú vízáramlás, valamint a tó felett elterülő széles páraréteg megakadályozza a víz lehűlését. A forrásbarlangból másodpercenként 410 liter 40 C°-os víz tör a felszínre. Ennek a vízhozamnak köszönhetően a tó vize három és fél nap alatt teljesen kicserélődik, ezáltal folyamatosan tiszta marad.

Narancs elfogyasztása után tova indultunk, ami azt jelentette, hogy a fürdő főbejárata felé vettük az irányt. Már 2400 Ft a jegy 3 órára, 1900 Ft a félárú. A kéktúra utat lekerítették, muszáj volt megkerülni a kerítést. Pár ember fürdött azért kint is. Szépen párolgott a víz. A kivezető csatorna mellett elhaladva a mocsári cédrus úton közelítettünk a végcélunk felé. Szedtünk néhány jó szagú tobozt is.
Egy hídnál megláttunk egy kis kócsagot, elég közel. Nem is repült el, simán le tudtuk fotózni. Evett is néha piócát. Mert először azt hittük beteg, de azért közeledésünkre elég élénk volt. Ilyen közelről még nem is láttunk ilyen madarat. Anna wc-zni akart, de akkora volt a forgalom, hogy alig tudott megállni. Akkor is amikor megállt egy bácsi visszafordult épp akkor, amikor pisilt. Hirtelen kellett befejeznie.

Egy indával telenőtt fán gyakoroltam a csimpaszkodást, nem szakadt le alattam, Anna ezt levideózta, sokadik próba után. Teljesen belefáradtam a mászásba. Már közel voltunk Keszthelyhez, kezdett leereszkedni a köd. Sok idióta debil ember volt ezen útszakaszon. Azt hittük vagy bűnözök, vagy félbolondok.
Láttunk sárga fagyöngyöt is. Keszthelyen a kastélyparkon áthaladva Anna megjegyezte, hogy ide egyszer szeretne bemenni, mert már régen volt. Öt órára el is értünk a kocsihoz, még indulás előtt kötelezően lebélyegeztünk az állomáson, aztán indultunk haza. Ezzel véget is ért idei első kirándulásunk. Hazafelé menet a hódosháti mezőkön láttunk még pár őzet az út mellett. Itthon forró leves és főzelék fasírttal várt bennünket vacsorára.

---

Mátraháza - Kékestető kéktúra szánkóval retour
2011. február. 27. vasárnap

Táv: 2.5 km
Szintkülönbség: +300m/-2m

Holnapután vége a télnek, de az idő ezt nem mutatta ekkor még. Ezért még egy alkalommal szánkózással kiélveztük a havat. Sajnos már csak a magasabb hegyekben volt hó, ezért utaztunk a Mátrába, ami még viszonylag közel van.
Átszállás alatt volt 20 percünk ez alatt megettük a hozott szendvicseket a váróteremben. Gyöngyösön még nagyon borult idő várt, reméltük feljebb javul. Mátrafüredig gyanúsan kevés hó volt, éppen csak foltokban. De aztán Mátraházára felérve, bár olvadt rendesen, azért akadt hó. Lebélyegzés után magunkra húzva a sígatyákat elindultunk felfelé.
Mindjárt a ferences Naphimnusz sétaúton megnéztük a stációkat. Az a természetszeretet és csodálat, amellyel Assisi Szent Ferenc nézte a teremtett világot, ihlette a Naphimnuszt. Gondolatait a templom alatti erdőben kialakított kanyargó út mentén 10 művészi alkotás szemlélteti.

Hóvirág már előbújt a mély hóból itt is. A déli sípályára érve már jó melegünk lett, le kellett vetkőzni. Szánkót mindjárt ki is próbáltuk, fárasztó volt még egyszer visszamászni. Többször pihenve egyszer csak elértük a felvonós részt, addig már párszor lecsúsztunk közösen is. Felvonók mellett a köves göröngyös erdőben húztuk fel magunkat a tv toronyig, megpihentünk, aztán kipróbáltuk az északi sípályát. Konstatáltuk, hogy sokkal vékonyabb a hó mint tavaly, kikopott a közepe, földes volt már. Csak párszor csúsztunk le, fárasztó volt felmászni. A panoráma elég ködös volt lefelé nem lehetett látni semmit. Mi a felhő fölött voltunk, erősen sütött a Nap.

Megkerestük a bélyegzőhelyet a szanatóriumnál, aztán beültünk a Tető étterembe ettünk egy bakonyit. Kaptunk szép körbélyegzőt is. Melegedés után a déli sípálya mellett lecsúsztunk szűken a kerítés és a síelők mellett. Azután már lejjebb semmi sem zavarta a szánkózást, jó párszor lecsúsztunk, meg vissza. Valakit felhoztak kocsival, mindig kilökték, aztán lenn felvették. Anna egy játékos fekete buldog jellegű kutyával labdázott, föcsögött a nyála.
Egyre lejjebb csorogtunk, már ment lefele a Nap. Végére jöttem bele, úgy csúsztam, hogy szárnyam volt a kezemet kirakva és farkam a lábam felhajtva, mint egy repülőnek. Anna talált egy kesztyűt. Szánkó el kezdett jobbra húzni, rájöttem, hogy az egyik oldalon a sín felhajlott. Abba is hagytuk a szánkózást.

Szánkóboarddal próbálkoztam, majd a műút és kerítés közti 50cm-es szűk gyalogjáraton lavíroztam át szánkón csúszva. Túl hamar leértünk, még bementünk a ferences kőtemplomba. Elég modern felfogásban épült. Beleolvastunk az emlékkönyvbe, aztán találtunk egy működő utcai kék kutat. Jó hideg, de nagyon finom víz jött belőle. Még bóklásztunk egy kicsit a szánkót letéve a buszmegállóban. Anna egy vöröses cicát simogatott, majdnem elütötték az autók a macskát az útszélen, át akart jönni.
Besötétedett, kis késéssel meg is jött a busz, első elhajtott, a másodikra szálltunk fel. Közvetlen járattal hamar Pestre értünk. Portás megkérdezte, hol van egyáltalán még hó ilyenkor. Itthon a maradék kaják vártak bennünket.

---

Piliscsaba - Dorog szakasz
2011. április. 19. kedd

Táv: 18.6 km
Szintkülönbség: +402m/-504m

Ez az a túra aminek a leírása sajnos valahogy elkallódott, elveszett, pedig mintha megírtam volna, emlékezetből megpróbálom újra felidézni a részleteket... egyszer. Ekor virágzott a Fekete kökörcsin nevű érdekes, szép mezei növény.

Klastrompuszta és a pálosok története:

Klastrompusztán alakult meg az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Magyar Pálos Rend. A ma már csak romos állapotban látható Szent Keresztről elnevezett templom 1250-1304-ig a rend központja volt.
A Pálos szerzetesrend alapítója az esztergomi kanonok, Özséb volt, aki valószínűleg itt van eltemetve. A 13. sz. elején a pilisi erdőkben, egyre nagyobb számban húzódtak meg remeték, akikkel a későbbi rendfőnök Özséb tartott rendszeres kapcsolatot. 1246-ban a tatárjárás után lemondott vagyonáról, és Báncsa István érsek hozzájárulásával ő maga is a Pilisbe vonult és remete életet élt. Maga köré gyűjtötte a társait és a barlangok közelében, templomot és monostort alapítottak a Szent Kereszt tiszteletére. A szerzetesrendet "Szent Pál első remete rendjének" nevezték. Az 1256. évi esztergomi zsinaton Özséb, mint a rend főnöke jelent meg.
A monostort 1526-ban felégette a török. A maradványokat utóbb meghódította a természet. Ezzel magyarázható, hogy a török kiűzése után elpusztult monostoraikat kereső pálos szerzetesek nem találták a templom maradványait. Helyette a hegy túloldalán lévő Pilisszentkereszt község cisztercita kolostor romjait vélték a Szentkereszt monostor nyomainak.
Buda felszabadulását követően, az újjászervezés nehézségeinek megoldása után a Pálos Rend ismét fejlődésnek indult. 1770-ben a Rendet a monasztikus szerzetesrendek közé sorolták és néhány évvel később feloszlatták.
Ezután csak Lengyelországban maradt meg egy kis maga rendből, és 150 évig nem sikerült újraéledniük Magyarországon. 1934-ben nyílt lehetőség a hazatelepülésre, de pár áv után a kommunista államhatalom 1950-ben ismét feloszlatta a szerzetesrendet. Ekkor hazánkban a pálos szerzetesek száma 38 volt. A tagok toborzása azonban titokban folytatódott. Ekkor alakult a "klandesztin" pálosok szervezete.
A rendszerváltozás után 4 kolostorban indulhatott meg ismét a pálos élet, Budapesten, Pécsett, Márianosztrán és Petőfiszálláson. Ekkor vásárolhatta vissza a Magyar Pálos Rend a klastrompusztai területet, melynek megőrzéséhez, megújulásához egyaránt tevőleg hozzájárul.
Napjainkban hazánkon kívül töbek között Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, 54 rendházban, kb. 400 szerzetes él.
Legenda Legismertebb Gertrudis királynő legendája, mely szerint, 1213-ban a királynőt II. András feleségét a főúri összeesküvők megölték, és itt a kolostor területén temették el. Ezt a legendát erősítették a mai napig fennmaradt elnevezések mint a Királyné tava, Bence kút-ja, Simon halála.
A rom területén az 1950-es években feltárások folytak, így a későbbiek során bebizonyosodott, hogy a királynőt a Pilis keleti lábánál fekvő egykori cisztercita apátságban ölték meg.


[forrás: www.palosrend.hu]

---

Országos Kéktúra Visegrád és Pilisszentlászló közti szakasza
2011. június 5. vasárnap

Táv: 14.4 km
Szintkülönbség: +720m -463m

Reggel korán világosodott, mi is hamar felébredtünk, már fél 7 körül. Leugrottam kenyérért és felvágottért, 2x kellett lemennem, a bolt csak később nyitott ki. Elemózsia csomagolása után 8 körül elindultunk a metróval Újpestig. Épp odaértünk jegyet már nem tudtunk venni, öntelt sofőr azért adott nekünk jegyet. Egy iskolás csoport teljesen megtöltötte a buszt, így végig álltunk. Sofőr korrupt is volt, elfogadta a kenőpénzt jegy nélkülözése esetén, és egy nénitől is a százast, aki megkérte, hogy az ajtaja előtt tegye ki.
Visegrádon lementünk bélyegezni, és a Duna partra is egy kicsit leültünk, megnéztük milyen meleg a víz.

Jó párás időben indultunk neki az útnak, mindjárt egy cseresznyefáról lehúzva az ágat eszegettünk, de a mi sajátunk édesebb volt ezért hanyagoltuk. Felfelé menet már jól leizzadtunk. Egy erdei pinty fióka alig akart elrepülni előttünk az erdőben. Felérve a vár kapujába megnéztük a jegyárakat 1700 Ft, inkább kinn maradtunk. Egy ivókútnál hűsítettük magunkat, ahol egy lengyel csoport iszogatott, énekelt. Minket is megkínáltak borral üdítővel, de nem fogadtuk el, pedig szívesen adták.
Megmosakodás után Anna ivott egy kis tejet, majd a hűvös erdőben tovább mentünk a Nagy-Villám felé, 15 percre volt kiírva. Az egykori turistaházban bementünk bélyegzés után az étterem teraszáról megcsodálni a panorámát. Látszott a vár és a Dunakanyar egy része, homokpad alakult ki a Duna közepén, amit a hajók hullámgerjesztése el-elmosott.

Leheveredtünk az étterem előtti tisztáson és leterítve a lepedőt, megettük a szendvicseinket. Ruhaszárítás után tovább indultunk, jó meleg fülledt időben. Mire egy nagy sátorozó rétre értünk, ahol méteresre megnőtt a fű, már csöpögött is az eső. Épp beálltunk egy kis faházba, míg elállt. Nem kellett volna, mert öt perc múlva újra nekieredt, akkor már tartósabban. Fel is kellett venni az esőkabátot. Nagyokat dörgött villámlott, egy ideig beálltunk egy-egy fa alá, ahol kevésbé esett. Kirepedt az egyik cipőm, abban a víz az ujjaim közét öblögette minden egyes lépésnél. Sajnos az utunk nagy része ezután már esőben telt el.
Kb. egy órát időztünk itt-ott az eső csendesedését várva. Imitt-amott egy-egy szamóca azért akadt. Közben újra nekieredt, találkoztunk egy nagyobb csoporttal is. A hegy tetején volt egy mocsaras tó, csoda, hogy nem folyt le a víz semerre. Jó sarasak lettünk, mert a sziklás út helyett pocsolyás dagonya jött.

Felértünk egy szép kilátópontra 526 méteren, Barát-halom néven, ahonnan még épp láthattuk a Dunát. Akkor épp elállt és kisütött a nap, szárítottuk a kabátunkat. A Moli pihenőnél meg szinte nem is volt eső, száraz volt a kő. Továbbiakban találtam egy jó nagy lapulevelet, amit a fejem fölé tartva kitűnő esővédőnek bizonyult, főleg fotózáskor. Átérve két nagyobb tisztáson Vízverés nyerge, Ötszögű rét, tényleg vert minket a víz.

Papp-réti erdészházhoz érve kisütött a Nap. Párolgott az esővíz a hirtelen melegtől és emiatt nagy köd lett. Leültünk az aszfaltútra a kereszteződésben, mert ott volt felszáradva az úttest. Jött egy autó de kikerült bennünket.
Megettük még a maradék kaját, és a cseresznyét. Céltáblát rajzoltam az útra oda kellett pontosan beköpni a magot. Előtte távköpési versenyt rendeztünk.

Kicsit letértünk a kijelölt útról, mert nem találtuk a jelzést, de végül is a Szent-László hegy alatt kis kerülővel, de sármentesen ugyanoda értünk. Délután 5 körül beértünk Pilisszentlászlóra, ahol egyszer kaptam a vattacukrot. Jól le volt pukkanva a falu. Bélyegzés a kocsmában. Vártunk a buszmegállóban, szembe velünk a szobor SzentLaci jól megbarnult a napon.
Elrohantam még az erdőbe slagolni, közben megjött a busz. Anna rimánkodott, hogy hol vagyok. Majdnem otthagyott bennünket a sofőr. Lassan beértünk Szentendrére, onnan tovább egy másik busszal Újpestig, majd metróval haza.

---

Kéktúra Tapolca - Szent György-hegy - Szigliget
2011. július 3. vasárnap

Táv: 16.7 km
Szintkülönbség: +477m/-394m

Vasárnap Öreglakról indultunk reggeli után kocsival Tapolcára. 76km az út Szigliget felé, bár Keszthelyen egy kicsit kerültünk, feltúrták a központot. Visszafelé a 84-es felé jöttünk arra 81.5km, de ebben benne van már a szőlő fel-le és Keresztúrra a bemenet, mert odafelé Kéthelynél felkanyarodtunk a körforgóhoz vezető útra, nem Újlaknak mentünk.
Az állomáson letettük a kocsit. Elment a vonat ezért úgy döntöttünk, hogy majd este jövünk vissza vonattal B.tördemicről. Háromnegyed 11 körül indultunk az országúton hogy rácsatlakozzunk a kékre. (+0.8km) Hamar meg is találtuk.

Egy tiszta vizű patak partján mindjárt megálltunk wc-re, meg is mostuk benne a kezünket olyan tiszta volt. (Ez lehet a Tapolca patak kifolyása ami a tavasarlangból jön.) El kezdtük eszegetni a reggel szedett meggyet, mert a táskámban beindult az átkeveréses üzemmód, kiborult az egész.
Borult időben felkanyarodtunk a Szent György-hegy 415 méteres legmagasabb csúcsa irányába. Alul egy darabig sok pince, szőlő, aztán meredekebb részeken már erdős. Turistaház előtti kút ki volt száradva. A háznál lepihentünk és megettük a szendvicseket. Kulcsosházként üzemel, épp nem volt ott senki. 1500Ft egy éjszaka, villany van, hálózsák kell. Pihenés és a verandáról az északi irányba látható panoráma megtekintése után felindultunk a sziklás úton egy-egy ledőlt bazaltorgona mentén a csúcs felé. Az északi oldali tisztáson kicsit leültünk a tájat szemlélve látszott, hogy a Kab-hegyen már esik az eső. Nem volt túl meleg, csapat is ricsajozott, így nem sokáig maradtunk.

Felmentünk a legmagasabb pontra, innen a Balaton és panorámája látszott. Kifeküdtünk a lepedőnkre, mert úgy ítéltük meg jó időben vagyunk. Szinte melegebb volt ezen az oldalon. Jó sátorozóhely ez is. A Nap is a felhők között azért sugárzott. Fél óra fekvés után megindultunk lefelé. Állítólag van jégbarlang a hegyben, de csak nagyjából tudni pontosan, hol.
Lefelé az erdős rész elhagyása után a szőlőkben találtunk egy telket, ahol volt 3 szép kajszibarack fa. Érett épp a gyümölcs, szedtünk is egy keveset a tulajnak ezúton hála. Bánjuk utólag, hogy nem többet. Egy másik helyen meg mézédes fehér szeder termett. Ott is elidőztünk egy darabig. Amíg értük leettük, már émelyítő volt. Le is ástam egy ágat itt is, hátha meggyökeresedik.

Hamarosan elértük az Oroszlánfejű kutat, ahol fogtunk magunknak is vizet elvitelre, és meg is mosakodtunk. A Lengyel-kápolna zárva volt. A kék jelzés itt elment alólunk, nem vettük észre hol. A közúton kis kerülővel visszatértünk azért rá.
A mezőn egy traktor kaszált, több gólya meg követte a nyomát és fogyasztotta az előkerülő élőlényeket. Beosontam közelükbe, de hamar elrepültek, a traktort persze kb. 3 méterre közel engedték magukhoz. Szigliget alatti vendéglőben, ahol két éve invitált bennünket a tulaj olcsó menüre, most nem volt ilyesmi. A vár pénztárában bélyegzés után ismét szederevés a fáról, nehéz volt lehúzni az ágakat itt már mások leették.

Árpád kori (Avasi) templomromhoz pár méteres kitérőt tettünk, hála nékem, mert így ismét egy szederfa helyének infójával gazdagodtunk. A romok előtti téren is egy fekete szederfa állt, ismét pár perc evészet. Kiérve a faluból már közeledtünk a nap végpontjához, feltűnt Badacsony hegyoldala előtte a vasútállomás. Anna ez idő alatt a macskájáról mesélt hosszan, élvezettel. Fél hét körül meg is érkeztünk, még várhattunk egy kicsit a vonatra, addig megmosakodtunk és ettünk.

Kocsihoz visszaérkeztünk és mentünk Szentgyörgyre a Csillagvár étterembe. Láttunk egy nyulat is. Én most B menüt kértem, sertéshús hentes módra, nem volt olyan nagy és különleges sem. Anna viszont fogas filét kért és nagyon meg volt vele elégedve. Nem is hitte, hogy ilyen finom a fogas. Ezután mindig ezt akar enni. Még felnéztünk a szőlőbe, aztán haza, tankolás keveset.
Marcali úton haza a sötétben egy kiscicát láttunk az úton átszaladni, majd utána egy kis őzgidát! Meg is álltam, nem tudta merre kell menni, Anna ki is szállt hogy megsimogassa. Elég közel engedte magához. Szegény úgy megijedt, hogy többször is elcsúszott az aszfalton a kis patájának szokatlan volt. Akkora volt mint egy kutya. Megpróbáltuk lefotózni. Egy darabig követtük, aztán egy lejárónál leszaladt a mezőbe, nagyon aranyos volt. Otthon várt minket a fürdés és pihenés.

---

Dobogókő - Pilisszentlászló közti szakasz
2011. november 6. vasárnap

Táv: 9.8 km
Szintkülönbség: +148m/-480m

Vasárnap nem akartam itthon lustulni, ezért reggeli után alvás Anna részéről, ez alatt kinéztem az utat, hova megyünk.
A 10.35-ös buszt nem érhettük el már, a metróm látszott, ezért módosult a terv, mindjárt. Elzsalóztunk inkább Pomázra hévvel, hogy onnan feljutunk Dobogókőre. Mindjárt blicceltünk a héven csak a külterületi szakaszra vettünk jegyet, figyeltük jön-e a kaller. Nem jött. Megvolt az egyezményes jel mit csinálok, ha jön mégis, és ugrani kell lyukasztani.

Pomázon majdnem ettünk egy lángost. Mesekönyvet olvastunk, míg jött a busz. Alig bírt felmenni a hegyre a busz. Rengeteg hétvégi turista szállta meg a hegytetőt, bográcsozás, szabadtéri evészet volt, de rablótanya, árban, ezért mi csak bélyegeztünk, megnéztük a szmötyis panorámát és 13.00-kor indultunk, mert erős szélben kissé fáztunk.
Az induláshoz képest majdnem 3 óra alatt értük el kirándulásunk kiindulópontját. Eltereléssel kellett szembesülnünk, egyszer erre már így jártunk, most nem a terelt úton mentünk, hanem az eredetin, nehezítette a járást, hogy lekaparták a kék festést a fákról. Tölgyfák védelmében volt ez, de már 5 éve. Egy kerítésnél hirtelen nagyon meredek lett a terep. A kis Tátra cipőnkben nagyon csúsztunk lefelé. Alkalmatlan erre a terepre ez a cipő, ezt fontos megjegyezni, avarban nem szabad felvenni, rossz volt a gumiválasztásunk mára!

Lejjebb már a fákat is kivágták, még nehezítette a tájékozódást, nem láttuk a jelzés helyét sem. Érzésre azért elkolbászoltunk. Itt már voltak olyan erdőrészek, ahol még szép színpompában virított az erdő. Jó meleg volt leülve az avarban. Elkerített résznek vége szakadt, át kellett mászni rajta megint, Annát megrázta a kerítésben lévő áram egy kicsit. Bükkös-patak völgyében ment az út, de csak az látszott, hogy időnként nagyon hömpölyöghet a víz, de most kiszáradó félben volt. Lejjebb már azért volt víz a mederben.
Elértünk egy nagy rétre, ahol a vadles kitűnő pihenőhelynek bizonyult. Fentről Anna egy objektumot rókának vélt, oda is osont addig én fotózni akartam, ahogy elrohan, de nem rohant el, mert csak egy faág volt az. Megettünk egy zacskó detki kekszet, volt egy kukacos csoki nyúlunk is, nagy részét elszórtuk, elég ramaty íze volt eleve, nemhogy még a kukaccal. Rét után (ez volt Bükkipuszta) a térkép romokat jelöl, nem kerestük meg, jött egy forrás, ahol épp annyira csordogált a víz, hogy kezet lehetett mosni. Egy apa 2 gyerekkel is ott táborozott le épp.

Sikárosi erdészháznál pecsét, sajnos maszek, nem lehet bemenni, jó nagy épület, még nyúl is volt. A patakvölgyben már víz is volt, az erdőben nagy kormos varjú kolónia lakott. Egyre több híd szelte át a vízfolyást. Egyiken Anna elseggelt, nagyon sietni akart, csúszott a cipője. A patakban állítólag a 10lábú kövi rák is él.
Eljutottunk olyan szakaszra ahol már emlékezetem szerint is jártunk, ilyen pihenő táborhelyre, umbellával. Egy nő guggolt egy fa tövében, meglepetésemre. Az utat keresztezve emelkedett a terep, majdnem hoztam magammal egy tölgyfa korongot, húsvágó deszkának, de nem volt szatyrunk. Borzlukak voltak a földpartban, lekoptatták a leveleket onnan, ahogy járnak. Én is eltaknyoltam a végén a csúszós leveleken. Kis Rigó étteremnél már sok ember volt, jó szép adagokat ettek a vendégek, megkívántuk, mert hangulatos is volt, de drága.

Leereszkedtünk a faluba, mindjárt megismertük a Gesztenyés kocsmát, ott már ittunk egyszer. Én lebélyegeztem, addig Anna a buszmegállóban foglalta a helyet, mert épp megjött a busz. Jókor érkeztünk, mert épp indult is vissza a busz. Utolsó fénykép, fél 5 re értünk oda, még pont világosan. Szentendrén sokat dekkoltunk, mert nem jött a busz, csak 20perc késéssel. Ráadásul állni kellett végig, nem volt ülőhely. Végül is 18.30-ra értünk haza. Anna csuklott végig a metrón, de nem akart inni, hiába mondtam neki. Aztán végül ivott.
Az általam készített bolognai szószhoz kellett még kifőzni tésztát, és még Anna főzött egy krumplilevest, ez volt a mai vacsoránk. Jól elfáradtunk, hamar elaludtunk. Ma 9.8 km-es utunk volt, három és fél óra alatt.

© Kopirájgt főleg a képekre! | Utoljára frissítve: | Elérhetőségem: vargatamaas freemail.hu