Tami kéktúra oldala

Kéktúra leírások

Ezen az oldalon a 2012. évben teljesített kéktúra szakaszokról készült leírásokat lehet olvasni. Ebben az évben összesen hat hosszabb-rövidebb túraszakaszt teljesítettünk, utolsó két alkalommal már plusz egy fő is velünk volt :-) :

Ötvös - Sümeg
Pilisszentkereszt - Rozália téglagyár
Nagymaros - Törökmező th.
Hollóháza - Boldogkőváralja
Gérce - Sárvár
Mátraszentistván - Ágasvári th.

Ötvös - Sümeg szakasz
2012. március 17.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

()

2. 2012. március 17. OKT Ötvös - Sümeg Síkterepi túra a hosszú hétvégén Szombat Korán keltem mert Forma1 edzés volt 7-től. Közben el kezdtem szendvicseket készíteni. Anna sokáig aludt. Háromnegyed 9-kor el is indultunk ez évi 2. kéktúránkra. (az első a DDKT-n volt a Mecsekben) Sümegig kocsival mentünk. Épp odaértünk 10.00-ra, lóhalálában. Anna mondta az utat, amerre rövidebb. Épp letettük a kocsit, beugrottam még a cukrászdába WC-re. Addig Anna mindenki előtt megvette a jegyet, azt hitte, már elkéstünk, de a többiek még fel se szálltak, sorban álltak. Még a buszból rázártam az ajtót a kocsira, nem voltam benne biztos, hogy be lett zárva. 42 perc alatt értünk Ötvösre, 560Ft volt a jegy kettőnknek. Útközben a mezőn 3 szarvas álldogált, le is fotóztam, és egy mókust is láttunk a következő kanyarban. Ötvös falu egykor nagy birtokközpont lehetett, nagy uradalmi épületekkel, magtár, kastély, sajnos teljesen lepusztulva. Nem sokat lehet találni róla a neten sem: A Marcal-folyó partján található település nevét 1281-ben említik először. Ötvöspusztán két műemlék jellegű, barokk stílusú polgári épületet és egy római katolikus, barokk stílusú templomot találunk, növényritkaságokkal körülvéve a Szegedy-kastélyt és a Szegedy-kúriát, mely Szegedy Róza (1775-1832) szülőháza. Tájékozódás után elindultunk a főúton kifelé a faluból, a barokk templom sajnos zárva volt pedig a kulcslyukon keresztül a szinte csicsásra faragott padsorok szép templombelsőre engedtek következtetni. A vasúti sínek elérte után a hídon megtaláltuk a kék utat. Sajnos a vonatok már nem állnak itt meg, hiába van állomás. Az erdőben mindjárt a bélyegző is megvolt. Elég kopár volt még minden, korán van még a rügyezéshez. Egyedül a barkák kezdtek kisárgulni. Erdőből a műútra kiérve a mezőn 3 szarvastehenet látott meg Anna. Osonva közelítettünk, hasaltunk, de észrevettek bennünket, és futásnak eredtek, Anna utánuk, de gyorsabbak voltak. Átugratva a másik oldalra két nyulat is megrezzentettek. Egy vadlesben erős szélben ebéd. Kisvásárhely előtt fehér seggű őzek ijedtek meg tőlünk ill. a permetezőgéptől ami épp úgy döntött, hogy arra jön. A faluba beérve a bélyegzőhelynél utolértek minket túrázók. A faluban volt 3 kút is mind száraz, ránk is szólt egy helyi öreg, hogy nem működnek, kár erőlködni. A falut elhagyva egy érdekes türkiz kékre festett Szűz Mária a feszületen. Újabb vadlesben maradék elfogyasztása volt napirenden. Kiértünk a műútra hosszú egyenes szakasz, hátterében a sümegi várral, irtó lassan fogyott el alattunk. Az állomásra fél 4 kor érkeztünk, időben, hamar lenyomtuk az utat. Sík terepen ezzel kel számolni. Jó meleg volt egész nap, túlöltöztük magunkat, 25 fok körül lehetett. A vasutasnak szóltam hogy az Anna túrakönyvében a régebbi helyre egy 2009. augusztusi bélyegzőt nyomjon, mert akkor voltunk itt először a másik irányból, csak akkor nem volt még neki túrakönyve. Meg is tette szívesen. Besétáltunk a városba, a régi éttermünk előtt elmenve konstatáltuk, hogy zárva van. Eléggé kihalt volt eleve a város. Még elnyaltunk a reggeli cukrászdában egy-egy fagyit, aztán négykor el is indultunk a kocsival hazafelé. Nem tudtuk, hogy jól jár-e az óránk, mert már fél hat volt a kocsiban. Meg a fényképező óráján is egy órával előbb lett. Később kikövetkeztettük, hogy valószínűleg a kocsi óráját elnyomtam induláskor. Szőlőben megálltunk, még összevagdaltam a maradék venyigét és a mezsgyét igazítottam ki, Anna kapált. Tankolás aztán hazaérkezés, krumplis tészta vacsora. Mai napon 14.7 km-t tettünk meg, plusz az ötvösi bekötő, kb. 0.8km.

Pilisszentkereszt - Rozália téglagyár szakasz
2012. április 15.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

2012. április 15. OKT Pilisszentkereszt - Rozália téglagyár 18km, ami megkottyant Idei harmadik túránk céljául a Pilis egyik Pesthez legközelebbi szakaszát választottuk, félve az előrejelzésekben szereplő rossz időtől. Az esőt jósló előrejelzés ellenére gyakorlatilag végig száraz időben tehettük meg a 18 km-es szakaszt. Délelőtt reggeli után negyed 10-kor indultunk neki, először Hévvel ki Pomázig 2x125Ft viteldíjért. Majd Pomázon egy kis várakozás után 10óra 55-kor szálltunk fel a buszra, ami felvitt Pilisszentkeresztig 11.18-ra, 310Ft-ért. Várakozás unalmát csökkentve összeszámoltuk Anna túrakönyvében az eddig megtett kilométereket, egyharmada kábé már megvan, sőt, ami nincs bebélyegezve, azzal együtt még több is, majdnem fele! Szentkereszten a felhígítottuk a szörpöt, mert nagyon édes volt ez utcai csapról, ami még működött. Kocsmában bélyegzés, és egy sör elfogyasztása a kiülős padokon. Épp jókor, mert egy nagy nyugdíjas túracsoport érkezett, nem kímélve senkit, gyakorlatilag kitúrtak az ülőhelyünkről. Gyors iramban indultunk neki, a falut elhagyva az erdőben egykori mészégető kemencék nyomai láthatóak a patakparton. A patak vize elég csekély volt mostanság, egy ideig még látszott a víz, aztán elnyelte a karsztos föld mélye. Csak a szurdok végén bukkant újra elő. Szép lehet ez a Dera-szurdok, ha van benne elég víz, kis hidak a kövek között, ferde, befelé dőlő kőfalas útszakaszokkal, kicsit hasonlíthat a Hernád áttörés egyes enyhébb részeihez. Ma valami tájfutó verseny lehetett, mert szanaszéjjel az erdőben időnként futó emberek jöttek szembe, néhányan teljesen homály irányba tartottak. Egy futó el is dőlt az avarba, azt gondoltuk rosszul van, mert kicsit az orra vérzett, de addig nyaggattuk, hogy jól van-e, hogy inkább továbbszaladt. Az erdő már kezdett kizöldülni, de még az élénk világoszöld színe volt, kissé késésben a természet, köszönhető az általános hideg tavasznak. Szent-kút előtt hirtelen kanyarodás és pihenés a padokon. Kár volt, mert beállt a lábunk. De a kút gyógyító vizéből iszogatva már jobban is lettünk, legalábbis pszichésen. Állítólag fejben lévő mirigyekre van jó hatással. A forrásnak gyógyító híre volt: Lázkutacska, Fieberbründl volt a neve. Egy Mária-jelenés után kapta a Máriakút, Szentkút nevet. A legenda szerint 1842-ben a Pilis erdőségében egy nyáját legeltető pásztornak megjelent Mária egy forrás közelében lévő mocsaras helyen. A látomás után a falusiak ivásra és mosakodásra használták a forrás vizét, s a víztől többen csodálatos módon meggyógyultak. A zarándokok ma is felkeresik a forrást, vizéből isznak, fájó tagjaikat, főleg szemüket mosogatják. A XIX. század közepén egy budai és egy pesti német asszony kápolnát építtetett a forrásnál, amit Sarlós Boldogasszony ünnepén áldottak meg. A nyitott forrás fölé a XX. század elején lourdes-i barlangot emeltek, amelybe hamarosan sok hálatábla került az első világháborús katonákért. Itt áll a szerbek keresztje is. Ezen egykor Illés próféta képe volt látható, akinek ünnepén szívesen látogattak ide. A kápolnát az 1930-as évek végén átépítették. Fő búcsúja Sarlós Boldogasszony (július 2.). Megpihentünk egy réten Csobánka mellett, ahonnan jó rálátás volt a Kevély hegyekre, és a kőbányára is ahol crossmotorosok küzdöttek a gravitációval. Néha nagyokat buktak, de felkeltek. Érdekes volt, ahogy a motorhang később ért hozzánk, mint a látott kép, még nagyban berregett a motor, de már el voltak taknyolva. Elmentem, hogy megkeressem a Macska barlangot, de olyan sokáig nem volt semmi, hogy inkább visszafordultam, már így is majdnem plusz 1 km-t hozzáírhatok a mai utamhoz. Valószínű közel lehettem. Kárpótlásul egy kis leírás a barlangról: Ziribári-hegy és a Hosszú-hegy között húzódik a homokkővel fedett Macska-völgy, amelynek talpán egy hatalmas leszakadáson vízeséssel lezuhogva folyik be az időszakos patak az alatta lévő mészkőben kialakult tágas, lejtős folyosóba, a Macska-barlangba. Csobánkától a Kék sáv, majd a Kék barlang jelzésen, kb. 1.5 km-re ÉNy-ra a Ziribári-hegy délkeleti tövében turistaúton megközelíthető a rendkívül érdekes barlang. Valószínűleg ezt a barlangot, illetve az ezt magába foglaló sziklás hegyoldalt említi egy 1367. évi oklevél Macskakő néven, ami arra utal, hogy az üregben valaha vadmacska tanyázott. A felette elnyúló hegyoldalt és még a barlang bejáratát is hárshegyi homokkő alkotja, de az alatta nyíló tágas üreg már dachsteini mészkőben fejlődött ki. A benne bőven fellelhető baritkristályok az üregrendszer hidrotermális eredetére utalhatnak. A hévizek által kialakított barlangba azonban később utat találtak a hegyoldalakon lefutó csapadékvizek és így utóbb karsztos víznyelővé alakult át, s jelenleg is víznyelőbarlangként működik. Hossza kb. 60 méter, mélysége mintegy 20 méter. A század eleji leírások és vázlatok mélyebbnek tüntetik fel, úgy látszik, hogy azóta a beömlő vizek által besodort agyag és törmelék jelentősen feltöltötte. A bejárattól induló, kőomladékkal borított lejtős folyosó egy lépcsős letöréssel egy tágas terembe torkollik. Ennek alján, a törmelék között tűnik el az időszakosan a barlangba ömlő víz, hátrahagyva hordalékát. Többször, többen is megkíséreltek már bejutni a barlang folytatásába, eddig számottevő eredmény nélkül. A Macska-barlang közelében tárták fel 1972-ben a Vörös Meteor barlangkutatói a Dinó-rejtek kb. 40 méter hosszúságú üregét. Megettük a maradék kajákat és indultunk tovább, mert számításaink szerint még csak a felénél lehettünk az útnak. Pihenés alatt két kéktúrázó forma lány megelőzött bennünket. Rákapcsoltunk, hogy megnézzük milyen a hátizsákja az egyiknek, mert Anna hátizsákvásárlási lázban égett. Mire utolértük őket épp akkor leálltak az út mellett pihenni, s nem tudtuk így szemügyre venni, csak annyi látszott, hogy Kappa. Az út következő részén a legérdekesebb dolog az a kávé üdítő felirat volt, ami egy oszlopon állt a nagy dzsumbuj, avagy a semmi kellős közepén. Megnéztük a crossosokat közelről is mert mellettük vitt el az út. Sikerült megpillantanunk 3 harkályt is röptükben elég közelről, amikor már elült a zaj. Mackó barlanghoz már az előző kudarc és idő hiánya miatt már nem tértünk ki, pedig egy tábla jelezte, hogy merre lehet, de táv nem volt írva. Felkaptattunk a Kevély-nyeregre, az egykori turistaházról csak egy emléktábla tanúskodik, meg a földhányás a helyén. Egy nappal az előtt égett le rejtélyes körülmények között, mielőtt az erdőgazdaság átadta volna a Természetbarát Szövetségnek. Utolértek bennünket a hátizsákosok, tényleg bélyegeztek ők is. Sajnos csak fém vandálbiztos bélyegző volt. Az út mellett mindjárt megálltunk, mert nagyon szép törpe nőszirom rétre értünk, persze fotózás millió módon. Törpe nőszirom (Iris pumila) Nem túl nagy méretű (15cm) nősziromféle. Jellegzetessége a gazdagon erezett sallangos lepellevél és az illatos termés. A legkisebb hazánkban előforduló nőszirom, főleg karsztbokorerdők, homoki, szikes rétek dísze. Szára alacsony, erősen erezett levele gyakran középen kiszélesedő, gazdag erezetű. Hattagú virága áprilisban virágzik, virágszíne rendkívül változatos, találtak már teljesen fehér, sötét bíbor és tarka példányokat is. Termése a többi nősziromféléhez hasonlóan három rekeszű hosszúkás toktermés. Védett, természetvédelmi értéke: 5000 Ft. Hazánkban több, összesen nyolc nőszirom faj él (Sárga, Pázsitos, Törpe, Magyar (ez van a 20-ason), Szibériai, Homoki, Tarka, Mocsári), ezek közül hét védett, egyedül a mocsári nőszirom nem élvez védelmet. A turistaút felett balról dolomitsziklák fehéredtek. Ez a 220 millió éves triász kori fődolomit része, dachsteini mészkő. Itteni változata hálósan repedezett, amit kataklázos szövetnek nevezünk. Breccsás szövetű dolomit is megtalálható, amely szögletes, 2 mm-nél nagyobb törmelékekből, a törmelékeknél jóval finomabb szemű anyaggal összecementálódott üledékes kőzet. (Konglomrátum = amikor a kis törmelékek gömbölyűek, mintha sóder lenne, és az van összecementtálódva) A nyugati panoráma innen magáért beszélt. Pont kisütött a Nap, jó napozóhely lett volna a mészköves kopár gyepes hegyoldal, ha korábban ideérünk. Nem messze innen szintén baloldalt egy barlang nyílása tátongott, a Nagy-Kevélyi kőfülkébe már fel kellett másznom. Szódás-barlang (Nagy-Kevélyi kőfülke) végül is egy nyílás a hegy oldalában, vetők mentén, a dolomit aprózódásával keletkezett kb.8x6x4m kiterjedésű üreg, kialakulásában hidrotermális hatás is közrejátszott. Hoztam egy darab kalcitos követ, szépen kikristályosodott az egyik oldala. Erős lejtőn haladva leértünk az Egri vár kulissza építményeihez, de nem láttuk, nem is kerestük, kicsit az úttól messzebb lehetett. Már jártunk ott, ismerős volt a környék. Teve sziklánál még megálltunk egy fényképre, és onnan látszott az Egri vár is. A földtörténet triász korszakában, kb. 220 millió évvel ezelőtt keletkezett a Teve-sziklát alkotó fődolomit. Ennek a karbonátos kőzetnek az anyaga az árapály övben ülepedett le, sekély tengerrel borított, tenger alatti hátságokon. Kb. 25-37 millió éve, a földtörténet oligocén időszakában a dolomitot kovás, forróvizes oldatok járták át, amitől keménysége és ellenállóképessége megnőtt. Napjainkra az ellenállóbb, kovásodott részek kipreparálódtak, és érdekes formájú sziklaalakzatokként meredeznek a magasba, míg a könnyen aprózódó, porló dolomitot a jelenkori erózió is erősen pusztítja. A Teve-szikla melletti, egykori bánya falán jól láthatók és tanulmányozhatók a különböző földtörténeti korokban egymásra telepedett kőzetrétegek. Pilisborosjenő gazdag részét érintve Anna egy legelőn 2 pacival barátkozott. A kék-túra utat itt körbenőtte a település. Az erdőn leereszkedve hamarosan elértük a forgalmas solymári utat, itt egy darabig az út szélén meneteltünk, nem tudtuk,hogy a folyóparton jó-e az út, aztán belementünk inkább a búzamezőbe, kissé letaposva, de csendesebb helyen közelítettük meg utolsó bélyegzőpontunkat, a Rozália téglagyárat. Háromnegyed 6-ra fejeztük be a mai 18 km-es szakaszt 1093m szintkülönbséggel, ami "megkottyant", akárhogy is nézzük, nagyon elfáradtunk. Kiss időt kellett csak várni a buszra, aztán 7-re haza is értünk.

Nagymaros - Törökmező th. szakasz
2012. április 22.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

2012.04.22. OKT Nagymaros-Törökmező Börzsönyi előmelegítés a hosszú túrára Hirtelen felindulásból indultunk neki vasárnap reggel, a nagy ötnapos túránk bemelegítéseképp erre a rövid szakaszra. Már jártunk ezen a szakaszon, csak akkor még Annának nem volt meg a túrakönyve, így most a bélyegzők miatt látogattunk ide. Annyi különbséggel, hogy most visszafelé haladtunk, tehát hegynek felfelé indultunk Nagymarosról. Kutyafuttában kimetróztunk a Nyugatiba, épp egy zsemlét csináltam meg szendvicsnek, és beprogramoztam a Forma 1-et. Kicsit futottunk is, a jegyeket automatában vettük meg, így is volt pár percünk. Vonaton cipőfűző befűzés, Anna öngyújtót kért az utasoktól, hogy be tudja fűzni a cipőjébe, szétfoszlott a széle. Nagymaroson, az állomáson pecsételés után nekilendültünk a hegynek. Pirosló hunyor virágzott az út mentén, de még zöldes színe volt. Mérgező növény, jó tudni. Mérgező voltára vonatkozik a görög eredetű neve (hellein = ölni, bora = étel), amely ételmérgezőt jelent. Láttunk elég közelről egy harkályt, ki lehetett venni a piros fejfedő tollát. Lekerített nagy négyzetes lyukak voltak az út mellett, mint valami mély kút. Felértünk a Hegyes tetőre, ahol gondoltuk megpihenünk, de az összes pad foglalt volt, így a zárva lévő Julianus barát torony kő kilátó lépcsőire ültünk félmagasságban. Mai napon ez a legmagasabb pont 482m-es magasságával. Ott ettük meg a salátát. Hirtelen nagy ereszkedés következett Köves mezőig, ahol rengeteg kivágott fa feküdt glédában. Kilátás miatt egy kicsit leültünk a padra, látszott a visegrádi fellegvár. Öreg tölgyes réten rákapcsoltunk, mert időben kellett megérkezni Törökmezőre. Csendben menetelve 3 őzet is megláttunk, nem vettek észre bennünket időben. Út menti táblákról megtudhattuk, hogy a nyaktekercs nevű madár is megtalálható erre. Ismét erős lejtő következett, az alján egy patak csordogált, eléggé szárazság van erre is. Utolértünk nyugdíjasokat, leelőzésre koncentrálva el is hagytuk a kék jelzés, egyszer csak a piroson voltunk. De már nem keresgéltünk, kiérve egy kövesútra a vélt irányba elindulva hamarosan elértük a Törökmező turistaházat. Negyed 4 lehetett ekkor. Volt még fél óránk a busz indulásáig. De az még 20 perc gyalog, mondták a büfében. Közben kikértük a sört, amit nem akartunk kapkodva meginni, ezért úgy döntöttünk már nem megyünk el a 15.52-es busszal, hanem megvárjuk a későbbit, amiről itt informálódtunk, hogy jön még egy busz később is. Bélyegzés után kifeküdtünk a pingpong asztal melletti gyepre. Ott ettük meg a maradék kaját. Hangosat dörrentettem, nem is egyszer, közelben voltak mások is, nem vettem észre. Anna indulni akart nem tudott nyugodtan pihenni. Amikor aztán elbújt a Nap elindultunk, mert hűvösödött. Végül is úgy döntöttünk, hogy nem gyalogolunk le Kismarosig, inkább a buszmegálló felé vettük az irányt. Az út melletti réten csajok napoztak, és integettek a fűből. A buszmegállónál gyönyörű vadalmafa virágzott. Anna mindjárt stoppolt, és az első jövő Oktáviás meg is állt. Vadász volt, aki felvett minket. Beszélgettünk az agancsokról, lehet-e ilyenkor találni. Azt mondták igen, csak jó helyen kell keresni,akkor találjuk meg, ha rálépünk és bokán vág bennünket. Kismarosnál kitettek minket az állomásnál. Jegyvétel, és 10 perc múlva jött is a vonat, kb. 40 perc alatt be is értünk a Nyugatiba. Feladványként elhangzott ez a párbeszéd: Anna megkérdezte: miből készül a kakaós csiga? Kakaóból, ... és ... csigából. Válaszoltam én. Jót nevettünk. Mai utunk 10.3 km-es volt, +497/-372m szintkülönbséggel.

Hollóháza - Boldogkőváralja szakasz
2012. április 26.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

5. 2012. április 26-30. OKT Hollóháza - Boldogkőváralja 100km 5 nap alatt a Zemplénben 26.csütörtök Nagyszabású terveket dédelgettünk, már hetek óta, eredetileg Pünkösd környékére terveztük, de aztán mégis ezen az 5 napon akartunk véghezvinni. Mégpedig egy 5 napos maratoni túrát, a Zemplén hegységben, a legtávolabbi végpontjától indulva a kéktúra útvonalának. Kicsit megfáztam indulás előtti napokban, de az utolsó munkanapon délután korábban hazamentem, hogy kikúráljam magamat. Estére rendbe is jöttem, kiizzadtam az ágyban mire Anna megjött. Este még legyártottam az első napra szánt 10db szendvicset. Anna bepakolt, felhúztuk korai időre az órát, 5-kor keltünk, 5.20kor már indultunk is a Keletibe. Jegyek már megvoltak. Hamar érkeztünk, még volt egy 10 percünk a vonat hat órai az indulásáig. Felszállás után a kalauz mindjárt javasolta, hogy menjünk a vonat elejébe, mert az megy el Sátoraljaújhelyig. Útközben sok őz legelészett a vetésekben, mi is megreggeliztünk. Miskolc után kezdtek hegyesedni a hegyek, jellegzetes sátor formájúvá váltak, Zemplén hegyei ilyenek. Perc pontossággal érkezett a sebesvonat az állomásra. 10.09-re. Sátoraljaújhelyen bélyegeztünk a túrakönyvbe, és felszálltunk a buszra, ami elvitt nagyon lassan minden falut átfésülve Hollóházáig. Egy néni beszédbe elegyedett velünk egy kicsit, jókedvű öreg nénike volt. Egy másiknak segítettem a csomagját fel és le. Kérdezte, hova megyünk, kinél alszunk, mondtuk hogy majd estére érünk ugyanide Füzérre vissza, és Kónyáéknál alszunk, mert Füzéren is voltunk közben és ő ott leszállt. Másnap reggel aztán találkoztunk is vele még egyszer, a boltból kijövet. A falu felső végéig vitt bennünket a busz, mivel ott kezdődik a kéktúra, de a bélyegző lenn volt a porcelángyárnál. Egy helyi tag javasolt utat a Milic felé valami csapán át, a villanyoszlopok mentén, amíg Anna bement a WC-re a faluvégi kocsmában, de inkább a hagyományos jelzett út mellett tettük le a voksunkat. Lekutyagoltunk a múzeumhoz, mivel a busz csak később indult vissza, kérdésünkre, de előtte még a 0/1124km-es kéktúra kőnél fotózkodtunk. A múzeumban sótartót néztünk,de nagyon drágák voltak ahhoz, hogy az öt napban eltörjük a cuccaink között. Lebélyegezünk a portán aztán indultunk utunknak vissza a kékre. Annának integetett a buszsofőr visszafele menet. Eső után lehetett, mert kicsit sáros volt a föld. Mindjárt obszidiánszerű köveket szedtünk fel az út mellől, illetve jáspisnak vélt vöröses opálos kődarabokat, hogy legyen mit felvinni a hegyre, hátha nem elég a cuccunk. Elég meredek volt mindjárt az elején. Nem fáztunk, sütött a Nap rendesen. Kiérve egy műútra, elértük a második bélyegzőpontunkat, a Bodó-rétet, a László tanya pecséttel. Ez egy pár házból álló vikend telep szép panorámával vélhetően Kassával. Egy gondnok az egyik háznál mutatott nekünk egy nagy siklót, amit épp akkor szedett ki az avarból. Kicsit támadt, ahogy Anna megérintette. Később egy kisebbet is kihozott, annak még szép sárga volt a foltja, és a színe is zöldesebb. Felvettük a hangját is, ahogy fújt felénk. Egyre feljebb kerültünk a Nagy-Milichez. Egy nagy diákcsoport és erdész úttisztítók kivételével nem sok emberrel találkoztunk. Elértük a határt, ki volt jelölve kövekkel a határvonal, néhol a szlovák oldalon mentünk. A Nagy- Milicen 896m magasságban csak egy beton obeliszk magasodott, és egy nagyobb kő, amire kifekhettünk napozni. Iszogatás pihenés után nemsokára tovább indultunk, mert nem nagyon volt panoráma. Egy kicsit odébb felmentünk egy oldalcsúcsra külön jelzésen, innen már elláttunk északkeletre, feltehetően szlovák kisváros Tőketerebes vagy Hencfalva iparnegyedét láthattuk. Hirtelen meredeken lejtett az út, gondoltuk, aki visszafelé jön az megszenved. Kinéztünk egy kopárabb sziklaszirtről, szép panoráma tárult elénk, középen Füzér vára kiemelkedve a körülötte elterülő hegyek völgyek között. Csataréti erdészháznál kifeküdtünk a kinti pihenőasztalra, aranyos kis előtornácos házikó, nem túl nagy, mellette kis patak csörgedezik, kár hogy elhanyagolt. Simán lehetne belőle kulcsosház, erdei út is vezet oda, akár kocsival is megközelíthető. Óriási mély szurdok mellett, balodalt Pusztafalu szilulettje látványával a fák közti völgyekben ereszkedtünk le Füzér közelébe, egy iható forrásból hűsítettük szomjunkat. Az avar olyan élénk vörös volt mintha ősz lenne. Fent a Milic környékén még ki sem rügyeztek a fák, tiszta téli állapotában volt még. Lefelé azért már élénkzöld levelek kibontakoztak egyre jobban. Egyszer csak előbújt a füzéri vár a lombok között. A „Magunk is alig hisszük el a leírásnak, hogy a várhegy mindössze 60 méterrel tornyosul fölénk” érzés tényleg megvolt. De aztán elég hamar felértünk. Előtte az erdőben harapni lehetett a virágillatot, pont most virágzott a vadcseresznye, alma körte, kökény, Anna legszívesebben konzerválta volna. Felkaptattunk a meredek várhegyre, a végén már természetes andezitkő lépcsőzeten vitt az út, a bejáratig. Sajnos zárva volt már a vár, pedig fél 6 körül már ott voltunk, elvileg hatig van nyitva. A lejtőkön a törpe nőszirom úgy virágzott, hogy szinte kaszálni lehetett, sárga lila színekben. Illatozott is, bár volt ott még egy-pár fajta vadvirág, lehet a hogy az illat vegyes elegyként volt érezhető. Nem teketóriáztunk, ha már eddig feljöttünk, akkor táskáinkat a bejárat előtt hagyva körbejártuk a várat kívülről. Átmentünk a napos nyugati oldalra, ahonnan látszott az alattunk elterülő Füzér falu. Onnan kicsit bámészkodtunk, Anna teljesen körbement, én közben egy leomlott falszakaszon bejutottam a várba. Nem volt ott senki, így alaposan körül tudtam nézni. Volt egy mély kút, középen, nem lehetett lelátni az aljára. Valószínűleg a hegy aljáig mehetett. Onnan emelték fel a vizet az építkezéshez. Mivel hogy a várat belülről még rekonstruálják, vannak már zárt helyiségek, kiállítóhelyek egyes tornyokban, a kápolna rész még csak sejteti egykori karcsú mérműves gótikus mivoltát. Közben Annát is megtaláltam a kapunál volt, kívül. Nem tudtam beengedni, nem volt nálam a kulcs. Visszamentem, amerre jöttem, remélhetőleg nem láthattak bennünket, ahogy a várfalakon mászkáltunk. Elvileg tiltva volt. Még fenn volt a Nap amikor lesétáltunk a faluba. Vár büfé zárva volt a parkolónál. Egy csillés kötélpálya is ki van építve azzal hordják fel a szajrét, ami nem csoda, mivel nagyon meredek az út. Leérve a faluba a kocsmában bélyegeztünk, miután elhaladtunk a tájház mellett, a mi szépem fel volt újítva. A kéktúra filmben is szerepelt. A katolikus templomban épp mise volt, de hangszórón ki volt hangosítva az előtérben is a szertartás Leültünk egy kicsit, vártuk a végét, Anna addig körbenézett a központban. A nő, aki közben szintén betévedt, és leült az előtérben ismeretlenül is mosolyogva kezet fogott velem amikor a béke veled metódus jött, a mise végén. Miután kivonultak a helyi lakosok a szertartásról bementünk hogy megnézzük a freskókat, amiből egy a Szent Korona őrzéséről tanúskodik. Beszéltünk pár szót a pappal is, ő is nagy túrázó, mondta, hogy szállást is szoktak kérni tőle, de most felújítás alatt van a parókia, ezért egy darabig nem fogadnak turistákat. Azután megkérdeztük az egyik udvarban merre kell menni a Kónyáékhoz, ahol a szállásunk le volt foglalva. A koronaőr szállóban is lakhattunk volna de drágább volt, ott volt a központban. Mi a falu túlsó végén találtuk meg a szállásunkat, épp kint volt a tulaj. Bogár nevű pulikutya fogadott, haverkodott mindjárt, mert vannak ismerőseik akik hátizsákosok és mindig elviszik őt is kirándulni, és azt hiszi, hogy mi is hátizsákos azaz barátok vagyunk, és mehet lófrálni velünk. A ház hátsó részén különálló lakrészen voltunk. Megterített asztalnál, saját konyha fürdő. Be kellett fűteni a konvektorral mert elég hűvös volt. Mindjárt hozta is a levest az asszony, gulyásleves volt, csak egy kicsit hagytunk a tál alján, jelképesen. Anna kivitte a sormintát a tányér széléről, a kutyának, méltatta igyekezetünket. Asszony közben elmondta az egész családját, ki mit csinál hol él. Közben a pénztárcát szugerálta kissé, ebből értettem, hogy lehet, hogy illene kifizetni a szállást most este. A második sztrapacska volt, szerintünk sima túróból volt, nem juhtúróból. Pont én is előtte csináltam, az jobban ízlett. Kaptunk még a végén egy-egy pohár bort. A maradék sztrapacskát felajánlotta reggelre. Elfogadtuk. Fürdés után hamar lepihentünk. Antikolt berakásos bútorok közt aludtunk el. Activity játék volt a szálláson, de nem játszottunk vele. 27.péntek Hétkor Anna már ki is ugrott az ágyból, készülődött. Pénteken reggeli a maradék sztrapacska volt újra melegítve, kávét is kaptunk. Elköszöntünk a tulajtól 8 órakor, a tervezett időben, a tulaj egyben a várgondnok is, megsimogattuk a pulikutyát, aki eljött volna velünk, ha nem figyelnek rá. Mindjárt bementünk a boltba, kenyeret, margarint venni. Találkoztunk a tegnapi nénivel, meg ismert bennünket, kérdezte megtaláltuk-e a szállást. Meg akartuk nézni a református templomot is. Sajnos zárva volt. Kazettás festett mennyezete híres. Összefutottunk a fiatal helyi pappal is. Egyik fán még meg lehetett találni az eredeti kéktúra eligazítótáblát, mi milyen messze van. Belenőtt a fába talán azért van meg. Vizet vettünk az utcai kék kútról, majd elindultunk, elhagytuk Füzért. Bevezettünk egy új konstansot, a tökölődési állandó nevűt. Ez egy érték amivel be kell szorozni a táv teljesítési idejét, mindenkor. Tökölődés nem vész el, csak átalakul, időben eltolódik későbbre. A falu végén egy 78 éves néni kijött beszélgetni az idegen turistákkal, velünk. Elmondta milyen nehéz orvoshoz járni 8 féle gyógyszert szed, drága a gyógyszer, meg hogy a tsz-ben volt régen munka, meg a bányákban. Eladják a rengeteg gyümölcsöt s almát szilvát a szlovákoknak pálinkának (cefrének), 140 fájuk van. Nagyon sokat beszélt volna, ha egy alkalmas pillanatban nem szakítjuk meg a mondókáját. Mondtuk, hosszú még az út előttünk. Mindjárt a Bisó patakon kellett átkelni, de a hidat elbontották amikor a gázt vezették és a bicikli utat csinálták, tudtuk meg ezt is a nénitől. Nem volt mély a víz. A falut elhagyva a füzéri vár látványa még sokáig elkísért bennünket. Idézet a 1.5M lépésből, de tényleg, szó szerint igaz. Szép réten egy holló az égen, majdnem elértük Füzérkomlóst amikor a bozótosban kis madár repült fel ügyetlenül. Anna nagy nehezen meg is fogta. Kis énekesrigó lehetett, még nem tudott rendesen repülni. Beleharapott Anna ujjába, de csak reflexből. A faluban egykor fakitermelésre létrehozott kisvasút egykori állomásán még mementónak állt egy mozdony vakvágányon. A tiszta patakban kis halak úszkáltak. A megszüntetett vasút töltésén haladtunk tovább, elég anócos volt, sokszor nem is láttunk jelzést. A nyiri patak hídjánál gyanús volt merre menjünk, de aztán megtaláltuk a másik fahidat, amin egykor a vonatok is átmehettek, most szétkorhadva állt, de emberi súlyokat még elbírt. A műutat metszve tovább szinte sík terepen mellettünk egyszer csak egy döglött szarvast láttam meg felfújódva, de le volt már törve az agancsa. Kisbózsváról még mindig jól látható a vár. Fényképezéssel várni kelett, míg a nagy füstöt odébb fújja a szél. Bózsvára beértünk úgy dél körül, gatyás tyúkok az udvarban, jó meleg lett, le is pihentünk a faluház melletti kis játszótéren, a hintapadban hűsöltünk, és ebédeltünk. Volt itt is utcai ivóvíz kút. Anna bekéretőzött a faluházba WC-re. Kipróbáltam a csúszdát de beleszorultam oldalirányban keskenynek bizonyult. Kitaláltam, hogy ilyen hintaágy nekünk is kell a szőlőbe. Bózsvai andezit sziklára (Béla-kő) felmentünk, ahonnan szintén látszott a füzéri vár, és egy kertben őzeket is észrevettünk. Riolittufába vájt pincék mellett kiértünk a faluból, fekete mókust vettünk észre a lombok közt. Egy lapos völgyben, Szuha-patak folyásirányába csatlakoztunk, míg el nem értünk egy vikendtelepet. A partján eltörtem egy követ, benne kalcit kristályok voltak az üregben. A szép nyaralók már jóformán lehet hogy Kishutához tartoztak. Itt egy út menti csap jól jött hűsítőnek. Anna megnyomta a kilincsét, és nem tudta elállítani a folyást, ömlött a víz, megijedt. Megnyomtam még egyszer erősen, akkor elállt. Beérve a központba a falu közepén elég szélesre duzzadt a vízfolyás, amit már Kemence pataknak neveznek. Pálházai kisvasút sínjeit keresztezve átkeltünk a falun, patak egy ága még mindig mellettünk. Pálházáról indul az ország legrégebbi keskeny nyomközű erdei vasútja, amely 1888 óta működik. A kisvonat szerelvénye jelenleg Pálháza - Kőkapu - Rostalló között szállítja a turistákat. A vonatok április 16.-tól október 23.-ig közlekednek. Az első 7 km hosszú szakaszt a pálházi fűrészmalom és a kőkapui kastély között az akkori tulajdonos, gróf Károlyi László építtette. A vonal terveit Karomy Jusztitian erdőmérnök készítette. Ez a pálya még 700 mm széles volt, és a farönkszállító kocsikat még lovak vontatták, ezért első elnevezése 'lóüzemű görpálya' volt. A kőkapui kastély alatti alagutat 1903-ban építették meg, ezáltal meg lehetett hosszabbítani a vonalat a 'Susulya' végállomásig, és más völgyekbe is épülhetett elágazás. 1902-től már gőzvasút pöfögött a vonalon, de az ez által okozott erdőtüzek miatt néhány év után visszatértek a lóvontatásra. Sokat jelentett az erdei vasút számára az 1924-től - megszüntetéséig, 1980-ig - közlekedő Sátoraljaújhely-Füzérkomlós MÁV vonal. Az Állami Erdőgazdaság 1947-ben vette kezelésébe ezt a keskeny nyomtávú vasutat is, és a vonalat 760 mm-esre építette át. A turistákat 1958-tól szállította az akkor még gőzmozdonnyal vontatott szerelvény, a C50 típusú dízelmozdonyok 1968-ban jelentek meg a vonalon. A kisvasút működtetését 1980-tól szüneteltették, de nem szüntették meg, így jelentős társadalmi összefogással majd 10 év szünet után újra megindulhatott a forgalom a ma már 9,3 km hosszú pályán. Egy keverék kutya, foxiforma játékkutya csatlakozott hozzánk. Végig jött a hosszú falun, akármennyire vissza akartuk hajtani, nem ment. Aztán elénk került, de ott is velünk jött, időnként visszanézett, hogy jövünk-e. Nagyhuta központjában bélyegzés, szép címere van a faluak, ami látható a pecsételőhely épületének homlokzatán. Nagyhuta címerének 3 mesteralakú csücskös talpú pajzsa a pajzsszegéllyel egyszer hasított és középen vágott. A pajzsfőnél, a hasítás mesteralakján fehér színű római katolikus kereszt látható, melynek csúcsa a pajzsszegéllyel érintkezik. A hasítás első-jobb mezője fehér mázú, benne természetből vett címerkép látható. A címerkép favágást ábrázol, zöld dombon, két szürke ruházatú, természetes bőrszínű favágó, szürke színű kézi döntő-fűrésszel barna törzsű, zöld lombú fát vág. Pajzsfője kék mázú, benne címerkép látható: fehér tönkű barna kalapú gomba lebeg. Pajzstalpa sárga mázú, benne címerkép szerepel: fekete és barna színű faszénégető boksa lebeg. A pajzsot makkos tölgykoszorú övezi. A makkok barna, a lomb zöld színűek. A pajzs alatt kék színű, sárga bélésű szalagon fehér színű „Nagyhuta” felirat olvasható. A kereszt a település lakosságának többségi vallási hovatartozását jelzi. A favágók az egykori és ma itt élő emberek mindennapi életét, munkáját jelképezi. Gomba, tölgykoszorú a településre jellemző növények, utalás a természeti környezetre. Faszénégető boksa emlékeztet rá, hogy a régmúlt idők egyik fontos megélhetési forrása volt a faszénégetés. Nagyhuta is egyutcás falu, nagyon sok szép régi parasztház volt még megőrizve, felújítva. Egyik, a 14-es házszámú udvarán egy ember épp a kertet rendezte, szóba elegyedve vele megengedte, hogy benézzünk a portára. Kiderült, hogy ő felügyeli a házat, rendezgeti, mert a tulajok nem itt laknak, debreceniek, csak hétvégi háznak használják, és épp most jönnek, kicsit rendbe szedi az udvart, kiszellőztet. Benézhettünk a házba is, szép régi berendezés, fagerendás mennyezet, nagy ágy, vaskályha, pengőgyűjtemény a falon. Mondtuk, hogy kéktúrázunk, erre ő elmesélte, hogy itt élt már amikor forgatták a 80-as években a Másfél millió lépést, és ő is szerepel a filmben. Mondta, hogy előtte nap jött egy stáb, hogy menjenek ki dolgozni, mert másnap jönnek erre a tévések és felveszik őket. Tolta az egyik szereplő a kereket, a km számlálót, emlékezett vissza az akkor történtekre. Otthon megnézve tényleg volt egy hasonló ember a filmben, ő kaszálhatott a mezőn az első rész 22.percénél. Itt volt az a mondás is amit egy üveges bácsi mondott be a filmben: „...Az a szputnyik ami volt a Holdba az nem ment annyit, mint én...”, utalva a vándormesterség mibenlétére. A falu utolsó közkútjánál pihenve leráztuk végre a kutyát, elfoglalta magát egy másik ebbel. Felértünk a falu fölötti hegyre, s onnan lejtőben szépen leereszkedtünk, nagyon szép erdőben, agancsot keresve előbb, majd egy nagy fairtást érintve, rengeteg fahánccsal a földön, kiértünk egy műúthoz, ahol egy forrás fakadt. Itt két szép pad közül az egyiket kiszemeltük magunknak pihenés kipakolás kifekvés célzattal fél öttől fél hatig. Zokni, cipő le, evés. Anna talált egy panorámás budit a dombon ajtó nélkül, legszebb panorámájú kakkantóhely a Risy után. Ez annyival jobb, hogy ülve is lehet látni a tájat, közlekedést. Elmúlt a nagy meleg, az aszfalton elindultunk a mai végcélhoz, Vágáshutára. Jó időben voltunk, kényelmes séta elegendő volt, hogy odaérjünk. Egy autós a kocsit az úton hagyva lement a rétre virágot szedni. A falu előtt sok borztábla volt kitéve, később rájöttünk, hogy ez a borz tanösvény jele lehet. Vágáshután a központban megtaláltuk a turistaszállót. Nem volt térerő telefonálni a gondnoknak. A mellette lévő kocsmáros mondta, hogy a padra álljunk fel és merre tartsuk fel a telefont, hogy legyen térerő, ha 30-as., telefonunk van. Másik helyre és irányba, ha 20-as és megint más pozícióba, ha 70-es. Végül egy 50-es oldotta meg a problémát, mármint egy 50 Forintos, ugyanis a mobilos próbálkozásunk nem járt sikerrel, ezért egy 50-est feláldoztunk a fülkés telefonra, hogy beszéljünk a gondnoknővel. Hamarosan meg is érkezett, közben a kocsma becsukott, a bélyegzést kint az előterében addig megejtettük. Magdus a gondnok, szimpatikus volt első látásra, jól megértettük vele magunkat. Kértük, hogy hadd lehessen befűteni, mert nagyon hideg volt a régi turistaszállónak berendezett parasztház. Hordtunk be fát és begyújtott az érdekes üzemeltetésű kályhába. Furcsa volt a tűztere, és nagy rönköket kellett belerakni kapásból. De azért szépen bemelegedett estére. Lerendeztük az anyagiakat, papírozás, kis beszélgetés után elengedtük útjára. Megtudtuk, hogy nagyon kevesen laknak már itt, 62-en, ebből 4 iskolás és 3 óvodás van, ők bejárnak Pálházára mert azt a várost nyomatják. Betelepült szlovákok alapították a falut, 80-as években 500-an is laktak. Üvegfújó üzem működött akkor. A barack még csak most virágzik, el van maradva az idő. A falu két részre tagolódik, a völgy két szemközti hegyoldalra épült. Meghívott bennünket a saját töltött káposzta főztjére, de szerényen visszautasítottuk, mondván elég sok hozott kajánk van még, az fogyjon előbb. Pedig egyébként szívesen elfogadtuk volna. Kínált kenyeret is reggelre, hogy van-e holnapra, de mondtuk, hogy elég van nem kérünk. Helyette reggelre kértünk egy kis kávét, tejjel. Mondta reggel 9-re itt lesz vele. Este megfürödtünk vacsora után, én még kimentem az utcára körülnézni. Itt is egy patak folyik a völgyben. Üvegfújást idéző faszobrok tarkítják az út mentét a buszfordulónál. Az udvaron szalonnasütő hely, bár estére nagyon hideg lett kint, és szalonnát sem hozunk végül is. Kis tévézés, Sándor Mátyás sorozat epizódja után hamar elaludtunk a 3 ágyas szobában, ma éjszakára teljesen a miénk volt az épület, nyugodtan alhattunk. 28.szombat Reggel Anna idegesen ébredt, mert nem húztam le a WC-t és rájött hogy otthon is azért büdös a WC, mert elfelejtem lehúzni. Pedig csak nem akartam zajongani. Bár az otthoni dolog jogos. Nagyon el akart indulni, félt hogy nem érünk oda, és le vagyunk maradva, mivel hogy a gondnok 9-re ígérte a kávét, be volt sózva, nem is tudott nyugiban reggelizni. Meg is jött már 9 előtt Magdus, hozott tejet is a kávé mellé. És csak elhozott három zsemlét, hátha nem lesz elég. Természetesen ajándékba. Anna a kávét elkérte volna a tejjel, de nem volt bőr a képén. Visszahordtam a megmaradt fát, kicsit felsepertünk, elköszönés után indultunk tovább azzal a kitétellel, hogy ide még visszajövünk akár télen is, ezt tudattuk Magdussal is. A falu központjában üvegfúvó faszobrok álltak a patak partján. A kocsma még zárva volt. Beértünk az erdőbe, kaptatón. Olyan fülledt volt az idő egyszer csak egy forrás után hogy meg kellett állni levetkőzni. A Cseréptó-erdészház helyét még sejteni sem lehetett, annyira eltűnt, bár a 30 évvel ezelőtti filmben is már félig szétbontott állapotban állt, annyi biztos hogy itt a forrás környékén lehetett. Emelkedő végén egy padon megpihentünk, onnan viszonylag sík, és lejtős terep következett. Óriási hangyabolyokban megzavarodtak a hangyák. Két őz sétált át előttünk közel. Kiértünk a műútra egy vadászházhoz, ami le volt zárva, se víz, se semmi. Ott találkoztunk egy debreceni párral, akik szintén kéktúráztak, aznap indultak, jellegében arra amerre mi is mentünk. Kényszerből, mert a szállást amit lefoglaltak, közben kiadták, akkor szembesültek ezzel, amikor átvették volna a kulcsosház kulcsát, és ezért másik irányba kezdték meg a mai napot. Jó hőség volt már, bélyegzés után mi is utánuk indultunk, le is hagytuk őket. A vadcseresznye fehér szirmai havazásként hullottak alá. Bányi-nyeregnél mindjárt el is tévedtünk, nem ágaztunk le pedig én kerestem a jelet a sorompónál, de semmit nem találtam. Anna meg közben tovább ment, jó sokat. Elértünk egy pincés, szőlőbirtokos területet, ahol egy ott dolgozó nőtől megkérdeztük, merre lehet a kék jelzés. Nem tudott semmi érdemlegeset. Nem is mentünk tovább, mert reménytelen volt. Debreceniek vissza is fordultak. A kislány a ki ott labdázott és irtó szép arcú volt, még eligazított bennünket, hogy melyik út hol jön ki. Betájoltam magunkat, és érzésre, amerre a kék út lehet elindultunk, fel egy szőlőkordon mentén meredeken fel a laza felszántott földben. Amikor annak vége lett, nagyon sűrű anócoson kellett átvágni, bökős vadszeder indásban. Mire kiértünk elszakadt a kockás rövidgatyám. Anna felszedett pár kullancsot is. De meglett az ösvény, a kék jelzés, letakarítottuk magunkat, s tova. Debreceniek majdnem elértek bennünket, Anna látta őket messziről. Nagyon meleg volt itt ezen a szakaszon az erdő, ki volt száradva a föld, sok bevágás, völgyszerű kimosáson, eróziós árkokon keresztül kellett menni, ami állandó le-fel hullámvasutat jelentett. Egy elhagyatott tanya, a Csonka-kút jelentett egyetlen épített momentumot ezen szakaszon, szép virágzó gyümölcsfákkal. Egyszer csak elértük a Rákóczi fát, előttünk készülődő nagyobb csoportot megvárva, hogy elinduljanak. Ledőltünk a pokrócra egy órát pihentünk a melegben, ahhoz képest hogy április vége volt a 30 fok feletti hőmérséklet elég extrának tűnt, főleg itt a hegyekben. Addig maradtunk csendben, hogy egyszer csak megindultak felénk az őzek, kis csapatban, de ahogy észlelték, hogy ott idegenek vannak, szépen körívben elkerültek bennünket. Mire előkaptuk a gépeket már elég messze voltak. Egy teljesítménytúra bélyegző kinn volt hagyva a fán ezt azért beütöttük a könyvünkbe. Hosszú erdei szakasz után megérkeztünk a Cirkálótanya nevű bélyegzőponthoz, ahol erős kutyaugatással hívtuk fel magunkra a figyelmet. Egy lakott épület volt, de nem zavartuk őket jelenlétünkkel. Az udvaron kecskék legeltek, volt kis alig pár napos gida is. Itt is kis pihenő, aztán mindjárt el is tévesztettük az utat, egy keskeny ösvényre kellett volna térni. Fairtás, majd kiértünk egy szántóföld mellé, ahol csak érzésre mentünk, jelzést nem láttunk. Egy idő után már átmeneteltünk egy parlagon maradt földdarabon, mert már megláttuk a falut, s gondoltuk úgysincs meg a kék jel ezért keresztül levágunk erre. Megbántuk, mert a föld másik oldalán lévő bokros sűrű dszindzsáson nem tudtunk átkelni, kénytelenek voltunk visszagyalogolni arra a részre ahol útszerű sávot gondoltunk. Ott is volt egy leégetett göndő, azon leindultunk a faluba, majd egy legelőn keresztül el is értük az első falusi utcát. Egy udvarba azért bekiabáltunk, hogy jó faluba értünk-e. Sokáig kerestük a szállásunkat, a 8-as számot, Vilma nénit, utcai kúton fürdés, ivás után először a templomig elgyalogoltunk, aztán mégis a falu másik végén volt. Bélyegzőhelyet egy cigányokkal teli kocsmába kerestünk, mondták nem ebben van, ezért hamar kijöttünk. Másik kocsma, sör kőbányai 230Ft, mindketten letoltunk egy korsóval, nagyon jól esett. Rosszul adtak vissza, most 20Ft-al jobban jártunk. Anna közben szólt Vilma néninek, hogy nemsokára érkezünk. Vilma néni rémes, állandóan dícsértette magát. Virágzott az amarilisz, mindjárt azt kellett csodálnunk ahogy beléptünk. Csengőhangja giccses: „indulj el egy úton…” Kaptunk egy leírást Makkoshotyka történetéről, elolvasásra. Ebből kiderült hogy fakitermeléssel és földműveléssel foglalkoztak, itt is nehezen viselik a cigány lakosok létét, furcsán beszélnek róluk: néger székelyek, sötét bőrű fáraó ivadékok. Elkérte a pénzt is hamar még miután elfoglaltuk a szobánkat, azzal a mesével, hogy meghozták a csirkéket és nincs nála annyi pénz, ezért kifizettük neki a szállásdíjat ekkor. Mi gyorsan lezuhanyoztunk, a vacsora előtt nekünk még volt melegvíz. A bojler rossz, csöpög - mondta, közben csak kicsi, ezért fogyott el hamar a melegvíz. Amikor kijöttem a fürdőből, kiderült hogy itt szállnak meg a debreceniek is. Egy ideig beszélgettem a hallban velük. Kibeszéltük a napi kavargásainkat. Kaja előtt körülnézés a faluban. Egy trianoni emlékműves dombtetőre másztunk fel, ahol ki volt kötve egy ló a nagy melegben. Vacsora közösen az útitársainkkal. Leves finom volt. Levesestálat elvette Anna orra elöl, „ilyet nem szoktam csinálni” kommentárral. A tejszínes csirkemell rémes. A nokedlijából kispórolta a tojást. Nyákos volt. Annáék kaptak valami tokajinak tűnő bort. Én, aki nem kért még vizet sem kaptam, miközben ők koccintottak a borral. Vendégkönyvbe be kellett írni valamit, lehetőleg dicshimnuszt, hogy milyen jó hely ez. Nem írtunk be semmit. Kora este a Sándor Mátyás következő része ment a tévében. Anna kiszedett belőlem egy kullancsot. Éjjel megjöttek a vadászok, elég sokat cseverésztek, zajongtak. 29.vasárnap A mai nap ígérkezett a leghosszabbnak a távolságok tekintetében, 24.8 km. Anna megvarrta még az elszakadt gatyám szárát. Reggelit mi nem kértünk, csak a debreceniek ettek. Egy pohár kávét azért kaptunk. Reggeli kávéra: „ez még belefééér” volt a reakció. Megbeszéltük, hogy vinnénk tojást másnapra, ötöt kértünk, erre hatot tett. A 6 tojást kifizettette. Vilma néni a reggelinél beszámolt mindeni előtt, hogy ki mennyit horkolt. Mivel, hogy kinn a hallban aludt az ülő pamlagon, így minden éjjeli mozgásnál keresztül ment rajta mindenki, ugyanis kiadta saját szobáját is. Mindenáron vissza akart minket csábítani még egy éjszakára, mindenféle finom kajákat sorolt fel, nehezen értette meg, hogy kéktúrázunk, és nem jövünk vissza. Elmenőben közölte, hogy ha visszajövünk kapálhatunk, mert nő a gaz a krumpliban. Boltba igyekeztünk, ami 7-kor nyitott, elvileg, de már bemehettünk előtte. Vásároltunk kenyeret, paprikát ásványvizet, és tejet. Kék kútból még tankoltunk folyadékot. Kiérve a faluból mindjárt eltévedtünk, nem volt jelzés. Csomót mászkáltunk a harmatos fűben, kemény emelkedőn párás erdőben. Halálfejes szakasz volt ez. Végül is Anna jó felé ment, „érezte az utat”. De egy félórát biztos elvesztegettünk az állandó dupla út bejárásokkal. Egy forrásnál kiépített pihenőhelyen asztalnál letelepedtünk reggelizni. Megterítve mindent előraktunk az asztalra, tejivással pohárból. Egy órát elsziesztáztunk itt. Szerencsére jó hűvös volt már majdnem a hegy tetejére értünk ekkor. Sokat könnyült a pakk. Fenn a fennsíkon utolértek bennünket a debreceniek. Térerőt kerestünk hogy tudjunk telefonálni a szállásra, hogy este érkezünk. Persze semmi térerő nem volt, mint általában a túra során szinte sehol. Nagy meleg, kimerítő szakasz következett kevés árnyékkal. Ki volt írva hogy elfordul a kék jelzés 200 m múlva jobbra de semmi, ment egyenesen. Köveket gyűjtöttünk amelyek jáspisra emlékeztettek. Hőség, pihenő egy kivágott vastag bükkfán. Itt megláttuk a debrecenieket ismét, de indultunk tovább. Lassú emelkedő végén hirtelen kanyar, és lecsorogtunk az Eszkála erdészházig. Már vártuk, le is ültünk a lépcsőjére. Egy kissé elhanyagolt épület, meg se lepődtünk rajta. A ház előtti régi eldőlt padok a körtefák alatt egykor szép helyet idéztek. Legalább 20-30 férőhelyes ház, simán lehetne kulcsosház, most még viszonylag jó állagú, még nem kezdték szétlopni. Kéménye is van, valósínű villany is. Egy cserépen üzent a cserépgyárban valaki valakinek, belevéste az üzenetet, még égetés előtt. Mi is kiírtunk a debrecenieknek egy üdvözletet. Nagy csoport jött szembe, valahonnan. Újabb napos szakasz, időnkénti irtásokkal, rikítottak az út fehéres kövei. Egy csúcsleágazásnál lepihentünk, kivágott rönkökre. Útitársaink mögöttünk egy 50m-re szintén lepihentek, mindig lőtávolba maradtak. Nyírfás ligetbe érve elértük az Istvánkúti erdészházat, legalábbis az egyiket ami rönk faház volt, kicsit oroszos hangulatot árasztott. Rengeteg diák sziesztázott a környéken, valami biológia tábor lehetett, mert mintát vettek a kis tó vizéből. Megnéztük a forrást is, hűsítő vize most nagyon jól esett. Leheveredtünk az árnyékban mi is, kiterítettük a lepedőt, evés után pihentünk, kettőtől fél négyig. Debreceniek utolértek ismét meg is örökítettük őket. Közelben lepihentek, pár szót váltottunk, aztán ők hamarabb tovább indultak. A kő erdészháznál bélyegzés, ami pár percre volt onnan. Vas bélyegző volt csak sajna. Következő állomásunk Pengő-kő volt. Itt mindketten felmásztunk a sziklás csúcsra, hátizsákot lenn hagyva, mert ez egy kicsit kiesett a kék úttól. Ott pihentek a debriek, az út szélén. Sajnos kilátás nem volt, mint a másfél millió lépésben, benőtte az erdő. Viszont másik irányba még mindig lehetett látni a Füzér várát! Tényleg sokáig elkísért bennünket. Egy darabig együtt mentünk, aztán saját tempónkra kapcsoltunk. Fent a tetőn valami lápos tónál Anna megbotlott egy ágban eltaknyolt kicsit elkámpicsorodott, már fáradt volt, de nem ütötte meg magát. Dongó kőre nem mentünk fel. Innen már lefelé vitt az út, begyorsultunk rendesen. Egy csapat jött szembe Regécről, érdeklődve messze van-e a teteje. Mondtuk, hogy meredek, ne menjenek. Mondták, hogy Regécen falunap van, vissza is fordultak a találkozási pontunknál, egy Kemencekő nevű sziklánál. Itt többek közt azt tudhattuk meg, hogy a kék túraút majdnem piros lett, csak már több mint 100km fel volt festve kékkel, ezért ez a szín maradt. Regéc előtt a patak sötét színű volt, fél hétre értünk be. Kábé 25km-t tettünk meg ennyi idő alatt. Láttuk a házat a Fő út 86-ost, ahol régen a szüleimmel laktunk, amikor erre kirándultunk kocsival. Bélyegző szép fadobozban volt egy panzió előtt. A falunap a faluházban lehetett, onnan szűrődött ki a zene. Regéc faluban nem volt kocsma este, hiába kerestük állítólag a bolt sem működik. Megtaláltuk a szállásunkat anélkül hogy telefonáltunk volna. Az utca emberét kérdeztük, a második elmagyarázta. Pont oda szóltunk be. Anna ráismert a képről. 3000Ft/fő a szállásdíj. A Karmanóczki András a tulaj neve, megkínált bennünket pálinkával, beszélgettünk vele. Elmondta hogy kohász a szakmája, mesélt a munkájáról, nagyon meleg volt az öntödében. Nem túl magas a nyugdíj. 90 lakosa van a falunak. Nincs eladó ház, pedig sok elhagyatott porta látható a faluban. Fakitermeléssel foglalkoznak. Amerikai konyhás önálló lakrész a miénk, tévé is volt. Este tojást sütöttünk a vett tojásból. 2x kellett nekiállni, mert nem volt miben megsütni a tojást,csak egy palacsintasütő adódott. Villa is csak egy óriás méretű volt, jót röhögtünk rajta. Igaz addigra kicsit még ittunk a pálinkából, ami segített a jó hangulat kialakulásában, mert jólesett. Egyik kolbászolás lett másik sima hagymás. Este fürdés tévézés, el is aludtunk rajta, egész éjjel szólt, ráadásul az ajtó is nyitva volt végig. Én csuktam be éjjel. 30.hétfő Reggel felkelés után megittuk a hozott kávéporból készült kávénkat, és háromnegyed 8 kor elköszöntünk szállásadónktól. A falu utcai kútjaiban nem volt víz, ezért egyik udvaron lévő nénitől kértem a palackunkba, szívesen adott. Anna már nagyon be volt sózva, hogy nem érünk oda, miért nem megyünk már. Nagy sebességgel haladtunk fel a várhoz. Erdőben egy bagoly repült át előttünk, szemügyre is tudtuk venni. Kiderült hogy ritka védett uráli bagoly faj egy példánya. Anna közelebb merészkedett, erre földöntúli hangon fejezte ki nemtetszését. Avár alatti padokra lepakoltuk a cuccokat és csak a kajákkal mentünk közelebb a bejárathoz. Persze a vár zárva volt még. De Anna bemászott a szövött kerítés kellett, én is utána másztam felülről. Gyönyörű panoráma terült körbe körbe, környező falvakkal. Anna „érezte” a várat, elmondása szerint. Ezt a várat is restaurálják, rengeteg kőanyag volt kitermelve, amiből építik újjá a falakat. Elég nagy kiterjedésű a területe, kissé elnyújtott, ahogy a terep adta magát. Kilencig mászkáltunk a romokon, majd egy másik csapat is jött és be akart jutni. Lekiabáltam Annának a falról és a másik csapat csaja is Anna volt, azt hitte, neki szólok. Cica módra mászott át Anna a kerítésen, mutatta a másik Annának, hogyan kell, de ő fennakadt. 9 után nem sokkal jött a vár pénztáros, hogy kinyissa a várat. Míg ő benn körülnézett, kiküldte a besurranókat addig mi lesomfordáltunk az ott hagyott hátizsákjainkhoz, kicsit lejjebb. Ott fejeztük be a reggelit is. ½ 10, indulás tovább, lóhalálában, egy kis billegető billegette az út porát előttünk. Eltévedtünk a vár alatt egy kicsit, tanácstalankodtunk jelzés hijján. Mogyoróska falu határában szembe jött velünk egy róka, nem is akartuk elhinni. Mire észbekaptunk, hogy fotózzunk, már felhúzott az útszéli borókásba. Itt is volt víz a falu útszéli kútjaiban. Összetalálkoztunk a debreceniekkel, ők nem voltak a várban. A falu görögkeleti templomába benéztünk volna, ha nyitva találjuk. Arka patak völgyében folytatódott az utunk. Annának ez a rész tetszett a legjobban. Cikázott jobbra balra, ligetes, kicsit mini-tátrás köves meder, hűs, sík, szép, kimosott gyökerek, apró lapulevelekkel. Egyes fák behajoltak a víz fölé pihenőhelyet alkotva a törzseken. Több km-en vezetett az út a mederben, egyszer csak felindultunk domboldalra. Egy diós terület mellett, hagy hőségben fordultunk a déli harangszóra Arka falu irányába. Pár perc múlva be is értünk. Senki nem volt az utcákon. Egy telekre befotóztam a régi udvari tűzhelyet meglátva. Be is invitáltak, hogy menjek be nyugodtan, pár szót beszélgetünk, bolt után érdeklődtem, mondták nincs itt semmi. Megdicsértem a portát aztán utolértem Annát a falu központjában, egy ottfelejtett betlehemi jászolban. Víz itt megint nem volt. Se kocsma, de ezt már tudtam. Békés menetben lecsorogtunk Boldogkőváraljára. Egy viperát is láttunk az úttesten, döglötten. A település már az őskorban és a bronzkorban is lakott volt. Írásban először 1267-ben fordult elő, Archay néven. Az itt folyó patak partján faopált és fakövületeket lehet találni. Mielőtt beértünk volna Boldogkőváraljára a hegyoldal mintha le lett volna robbantva, egykoron kőbánya lehetett talán, a patak medrében is érdekes létesítmények maradványai is erre engedtek következtetni, talán zsilip is lehetett. A faluban itt megint volt víz, nagyon szomjasak voltunk ekkor már, kiittuk a csapot. Központban a Hangulat karbantartó büfé intézményben megittunk egy barna sört, a bélyegzőt nem kaptuk meg meglepetésre, nem is tudtak róla. A vár felé kanyarodva egy kis bolt nyitva volt, ott vettünk csipszet, Balaton szeletet. 370 Ft. Felkanyarodtunk a vár irányába, először rossz helyen, de ha átvágunk a temetőn, akkor épp ugyanoda jutunk. Temetőnél a hűsön megállva az utolsó nekifutás előtt a várhoz egy biciklit toló helyi lakossal elegyedtünk beszédbe. Diskurzus, merre könnyebb feljutni a várba. Végül a napos meredekebb utat választottuk. Kis tanakodás és körbejárás után a csomagokat a helyi íjásznál hagyva befizettünk a várba 2x650Ftért. Jól ki volt építve, sok fedett zárt helyiség, kiállítások. A tetején lévő nagyterem akár étteremnek is kiváló lehet, de most ólomkatona kiállítás volt benne. Régen itt lehetett a turistaszálló. Ásványos árusnál érdeklődtünk a kövek iránt. Elmondta, hogy a Jégbarlangtól nem messze, valami Fehér-bánya helynél lehet találni olyan köveket, aminek a belseje üreges és kvarckristályos. Megmutatta a térképen is a helyet. Aljában a sziklába vésett hűs pincék kiválóan alkalmasak egy kis megfázásra, annyira hideg volt. A háromszög torony belsejében csigalépcső vezetett, teteje üveg anyagú, nem lehetett kimenni ott már ezért nagyon összegyűlt ott a meleg. Kijövetel után a vár oldalában egy fa árnyékában a Szentiváni vár dombja felé nézve megettük a maradék sajtot és házi szalámit, nem gondoltuk volna, hogy a végére csaknem elfogy az a kis rúd, amit elhoztunk. Néztük, hol lehet a túránk végpontja a vasútállomás. Négykor elindultunk le a várból, a műúton. Szép látvány volt még sokáig a vár a nyugati napos oldalán is. Az útelágazásnál összefutottunk most utoljára a debreceni párral. A vendéglőben iszogattak. Kiszúrtak minket, ahogy jövünk az úton hátizsákkal. Invitáltak igyunk még egyet, de inkább siettünk, nem tudtuk mennyi idő még a vasútállomás. 2 km séta várt ránk még, tűző napon, az aszfalton, meg is égtünk. A vasútállomásig a sínek közt mentünk, mert nem akartunk a kocsiúton már. Az utolsó pecsétet ünnepélyesen benyomtuk a kis könyvekbe és vártuk a vonatot. Kis Piroska jött, 1 vagonos. Megvettük a jegyet a kalauztól, nekem Pestig, megmentettük a vonalat erre az évre - gondoltuk. Abaújszántón is át kellett szállni ugyanabba a vonatba, csak hozzácsatoltak szerelvényeket. Szerencsen megvettük az IC pótjegyet, és egy-egy sört betoltunk, a restiben vandálbiztos rácsasztaloknál. Hatkor indult is az IC Pestre. A naplementét a vonatból láthattuk, őzekkel a mezőkön, kis kártyázással ha már elhoztuk magunkkal. Még időben hazaértünk a jó meleg lakásba. A gombócos káposzta a fagyaszóban ideális vacsorának bizonyult. Távok és szintkülönbségek: 26. Hollóháza – Füzér 13.6 km +688/-633m 27. Füzér – Vágáshuta 20.2 km +355/-505m 28. Vágáshuta – Makkoshotyka 18.9 km +611/-674m 29. Makkoshotyka – Regéc 24.8 km +944/-666m 30. Regéc – Boldogkőváralja 17.0 km +324/-562m * Közlekedés: Bp.Keleti-Sátoraljaújhely vonat 6.00-10.09 Sátoraljaújhely-Hollóháza busz 10.24-11.56 * Boldogkőváralja-Abaújszántó vonat 16.47-16.58 Abaújszántó-Szerencs vonat 17.05-17.37 Szerencs-Bp.Keleti vonat 18.01-20.30 * Költségek: Szállás Füzér: 7000.- Vágáshuta: 4600.- M.hotyka: 7000.- Regéc: 6000.- Boldogkő vár: 1300.- Füzér kenyér margarin: 410.- Boldog csoki szirom: 370.- M.hotkya kenyér víz tej: 445.- Paprika: 100.- Boldogkő barna sör: 270.- Makk sör 2x kőbányai 440.- Tojás 240.- Szerencs resti sör: 480.- Busz Sátora-Holloh: 560.- Telefon 50.- Vonat Boldogkő szerencs 280.- Boldokkő –bp vonat: 2100.- Ic pótjegy : 1120.- Összesen: 32765.- Ft * Jó: szörp, kávé, tej, tejpor Kevés: Balaton szelet, alma Felesleges: sok pulóver, 2 cipő Kell: mini varrókészlet, biztostű, piros eü. hőszig. táska hűtendő cuccoknak. Nem kell ennyi: szalvéta Nem is tudtuk akkor e túrán még, de már ekkor Anna hasában megfoganva ott lapított egy kis mákszem, kis baba kezdemény ! Végig túráztunk vele 00100 km-t öt napon át, túrababa lesz! Reméljük szeretni fogja a kirándulásokat.

Gérce - Sárvár szakasz
2012. június 9.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

2012. június 9. OKT Gérce - Sárvár Elázós túra a Kemenesháton Reggel otthon a kertben kiszúrtam egy harkályt, ahogy átszáll az akácosból Zsolték nagy fájára. Rövid próbatúrára indultunk, igazából kis átmozgatásra, illetve megnézni Anna hogy bírja a terhelést, mert nagyon kívánta már a mozgást, sétát. Reggel, azaz majdnem délben elindultunk a szőlőbe, szedtünk egy kis friss cseresznyét az útra. Épp ott volt a csepeli szomszéd is, ők is szedték a cseresznyéjüket, kicsit süket volt, bömböltette a rádióját közben. Szetgyörgy előtt a körforgónál két őz szaladt fel az út felé. Keszthelyen a buszállomáson megkérdeztem a buszjáratokat Sárvárról, mert ekkor még nem derült ki pontosan hova megyünk ma, a menetrend függvénye volt. Tescoban vettünk szárított kiflit Anna kedvencét és narancslevet, dizájn rágót. Elautóztunk Sárvárig, Ötvösön is keresztülmentünk, ismerős volt az út, erre voltunk kora tavasszal. Fél kettőkor kiszálltunk a buszpályaudvar melletti Penny parkolóból. Annával betértünk a szemben lévő kávézó wécére. Előtte sokat kerestük az állomást. A városban megkérdeztünk egy öreg embert, kissé alkoholos illattal, aki mondta, hogy: ott ahol a busz megáll, ott, az ott. És mutogatott visszafelé, nyomaték kedvéért benyúlt a kocsiba, onnan is mutogatott hátra. Tehát nem jutottunk sokkal előrébb. De aztán rátaláltunk. Volt még több mint fél óránk az indulásig, addig sétálgattunk a környéken. Elbuszozva Gércéig 15km-es jeggyel, ketten 310Ft áron a buszon ismét találkoztunk az útbaigazítónkkal, az öreg papival, talán megismert bennünket, bár én kétlem. Beszédbe akart elegyedni, le is ült mellénk, de nem nagyon tudtunk társalogni. Mondta nem is baj, ha esik csak jég ne legyen, legalább könnyebben tudd kaszálni. Gércén megtaláltuk hamar a kocsmát, Kismackó a neve. Gyorsan bélyegeztünk, mert messziről elég dúvad hangok szűrődtek ki onnan. Még adtak próbapapírt is a pecsét mellé. Megnéztük volna az evangélikus templomot, ami késő barokk stílusban épült, érdekes kereszt volt a torony csúcsán. A műemléket sajnos zárva találtuk. Kiérve a faluból jellegzetes vasúti állomásépület mellett haladtunk el. Kiderült a térképről, hogy erre vezetett az egykori Sárvár-Zalabér_Batyk vasútvonal. Az úton jellegzetes vöröses színű gömbölyített kavicsokat, Rába-kavicsot lehetett találni. Jobbról jól idelátszott a távoli Ság-hegy jellegzetes alakja. Szőlőhegyeket elhagyva elértük az alginitbánya területét. Az alginit egy alga biomasszából és agyaggá elmállott vulkáni porból, tufából álló üledékes kőzet. A Kárpát-medence tórendszerében a pliocén korban mintegy 3-5 millió évvel a jelenkor előtt, heves vulkanikus működések, lávakitörések következtek be. Ez a vulkanikus működés hozta létre a jól ismert bazalthegyeket, de jellegzetes, különleges tufagyűrűk is kialakultak. A vulkáni tevékenység megszűnése után ezeknek a tufagyűrűknek a belsejét víz töltötte ki és így krátertavak alakultak ki. A krátertavak vizének hőmérsékletét a feltörő hévvízforrások melegítették fel és a mélyből oldott mikroelemekben, ásványi sókban gazdag forró oldatokkal tápanyagban gazdaggá tették. A vulkáni tufák üveganyagának bomlásából származó szervetlen ásványi kolloidokban levő elemek tovább dúsították a krátertavak anyagát. Az egyes növényi és alsóbbrendű állati élőlények számára a jól elzárt, nyugodt vizű krátertavakban az algák és más lebegve élő vagy úszó állati és növényi szervezetek nagymértékben elszaporodtak. A tömegesen elszaporodott növényi és állati szervezetek elhalva és keveredve a sűrű parti növényzetről behordott, bemosódott virágporok, levelek maradványaival, majd leülepedve a krátertó aljára, ott oxigénhiányos környezetben tufamálladékkal együtt rothadó iszapként halmozódtak fel. A krátertó feltöltődési szakaszaiban a meleg iszapot nagy tömegben keresték fel nagy testű állatok (rinocérosz, őstulok) dagonyázásra. Elpusztulva, tetemük elbomlásából az iszap foszforban igen gazdaggá vált. Ez a biomassza leülepedve, tömörödve évmilliók során speciális fizikai-kémiai változásokon, átalakulásokon ment keresztül és érte el a jelenlegi állapotot, amely az alginit nevű kőzet. Az elnevezés utal az alga eredetre. Ennek az anyagnak a talajjavításban, ízületi-reumatikus betegségek gyógyításában, és gyógyhatású üdítőitalok alapanyagaként van szerepe. Susnyásban kellett volna mennünk, a kék jel szerint, de ezt itt inkább kihagytuk, a rendes bányaúton gyalogoltunk inkább, gondoltuk, valahova csak visz az is. Kiderült hogy a régi vasút töltésén mentünk végig, amikor kiértünk a műútra Sitke előtt. Meg lehetett ismerni a vasúti épületeket régi kandellábereket, amik ma már elhanyagolt állapotúak egy kivételével amit egy osztrák vehetett meg. Ez lehetett a sitkei állomás. Az egykori 928-as vonal 1975-ben lett megszűntetve. A vonal állomásai képeken a következő linken tekinthetők meg: http://www.vasutallomasok.hu/vontxt.php?num=928 Jó szamócalelőhely ez a szakasz, kicsit már túlérett talán. Keresve a kék utat rájöttünk, hogy jobb ha inkább folytatjuk az utunkat az itt felfedezett Mariazell-Csíksomlyó zarándokút vonalán, mert úgyis hamarosan keresztezi egymást a kettő, feltételezésünk szerint. Így is lett, a következő spéci beton eligazító táblán már szerepelt a kék jel is. Mellette rengeteg információ a zarándok túrázóknak, szállás, ATM, távolságok stb. Elővettük a kis kajánkat és az esőkabátokat, menet közben az erdőben ettünk, mert itt már el kezdett csöpögni az eső. Aztán egyre erősebb lett. Kiértünk egy sziki lapos tóhoz, aztán újra az erdőben egy őzzel találkozva egészen a műútig mehettünk, innen még 7.3 km volt hátra Sárvárig. Az úton már locsogott az eső, cipőm teljesen átázott, cuppogósra. Annának meg a kabátja ázott át, az új túracipője viszont jól vizsgázott. Beértünk Sárvár-Hegyközségre, ahol mindjárt az úton megállt nekünk egy autós gyerek, aki felajánlotta, hogy elvisz minket. Végül is a csónakázó tóig vitettük magunkat. Ott kerestük a kék jelet, de hiába. Nagy tölgyfák árnyékában, ha sütött volna a Nap, elérünk a Spirit hotelig, amivel a munkahelyemen is foglalkoztunk. Ott végre megtaláltuk a tavakat. Szép lehet ez a tó kis hidakkal, jó időben. Most nem tudtuk annyira értékelni, elcsigázottan elázva. Beértünk a várhoz, már csak a kocsit kerestük, mihamarabb érjünk oda. A vár árok parkjában egy gólya szedegette az ágakat előttünk. A kocsihoz érve levetkőztünk és meleg befúvással javítottuk állapotunkat. A vonatállomásra már kocsival mentünk el. Anna bement a bélyegzőkért, de a pénztáros nem volt hajlandó dátumos bélyegzőt adni. Csak sima Sárvár feliratút. Megkérdezte egy ablakból kihajoló vasutastól is, az sem akart adni. Így jártunk, majd legközelebb talán mást fogunk ki. Sümegi tankolás nehéz volt, mert vissza kellett venni a vizes holmit arra a kis időre. Szőlőben még egyszer megáztunk, amikor szedtünk egy láda cseresznyét, nagyon hirtelen jött az eső, azután mentünk is haza, mert nem volt értelme fagyoskodni. Öreglak előtt még egy nyúl futott sokáig a kocsi előtt. Mai napon 13.2 km-t tettünk meg szinte sík terepen, (+84/-103m) észre se vettük ezt a távolságot.

Mátraszentistván - Ágasvári th. szakasz
2012. október 22.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

2012. október 21-23. Hosszú hétvége Mátrában Mátraszentimrei három nap Anna egész rövidre vágatta a haját a hetekben, miközben a hasában Kismaci már a 30.hetében van, amit nehezen visel, főleg ha befeszül a pocakban. Ennek ellenére, vagy épp ezért a négynapos ünnepet egy kis túrázással, friss levegőn kikapcsolódással akartuk tölteni, valahol nem messze Pesttől. Így esett a választás a Mátrára. 21.vasárnap Reggel 7:56-kor indulás a Mesterből, a villamos pont előttünk haladt el, ami miatt a másik irányba indultunk gyalog ki a körútra. Stadionokig 80-as trolit vettük igénybe. A busz benn állt, helyezkedés, először hátul telepedtünk le cuccal, majd Anna szólt a sofőrnek, hogy hátul rosszul lesz ezért elöl a fenntartott helyre hadd üljünk le. Megengedte. 8:45-kor indult is, egy óra múlva be is értünk Gyöngyösre. WC visszadobta a 100-ast ezért Annát egy takarító engedte be, eltéve a pénzt, volt annyi becsület, hogy engem is beengedett a férfiba. Jegyár 1490.-, és itt még 650.- Ft volt kettőnknek. Ez a busz 10:00 kor indult Mátraszentimrére, és negyed 12-kor tett ki bennünket, úgy hogy Mátraházán álltunk egy cigiszünetnyit. Aggig mi is kiszálltunk a szépen felújított Volán állomáson,ami szálláshely is egyben. Megnéztük a butikokat, ahol Anna kapta az ördög kulcstartót. Nem volt, de most Macisat akartam neki venni. Eszünkbe jutott, hogy korábban azt ígértem a Tátrában, ha lesz Maci (mármint gyerek) akkor visszamegyünk olyan gyapjú maci-párnáért a Csorba-tóhoz. Mátraszentimrén felhívtuk a tulajt, hogy itt vagyunk. Szabad gyulának hívták, Széchenyi utcában volt a ház. Eligazított minket, és átvettük a lakást, napszemüvegben volt ő. Az egész felső szint a miénk a házban. A Van jól felszerelt konyha, 2 szoba, műholdas tv, tiszta új zuhanyzó. Az átjáró a WC-be akkora, hogy épp beszorulok. És egy jó panorámás beüvegezett terasz, amiben hemzsegtek a legyek. Anna aludt egyet kipakolás után, én a Fábry ismétlést néztem. Fél kettőkori ebéd után elsétáltunk a faluba. Bementünk a helyi templomba, Anna azt hitte az adománygyűjtő perselyre, hogy vaskályha. Úgy is nézett ki. Mátra költője, Sík Sándor versidézete díszíti a templom falát. „Állani némán mint a Mátra, Nem nézni előre se hátra, Nem erőlködni befelé sem, csak bámulni a létezésen. És mindent köszönteni szépen, Minden valók testvéreképpen.” „1978-ban épült Németh Mária építész tervei szerint a ma is látható templom alpesi stílusban a jellegzetes mátrai kőből, faragott andezitből. A szentély freskóját Kákonyi Asztrik ferences szerzetes művész, az olajfestményeket Boroksa András festőművész készítette. A templomot 1980-ban szentelte fel az egri érsek. A falu lakója volt sokáig Sík Sándor piarista szerzetes költő, egyetemi tanár.” Lesétáltunk a leégett Szlovák étterem helyére, de akkor még nem tudtuk biztosan, hogy leégett, de sejtettük, hogy nem működik. Knédlire akartam meghívni Annát ittlétünk alatt. Ez nem jött össze. Temetőig elgyalogoltunk, sok ház tulajdonosa nem lakik a faluban, csak vikendháznak van. Egy kicsit leültünk napozni a parkban, majd a Vadvirág–turistaház átalakítás alatt álló lepalánkozott helye mellett fel indultunk a Peres-tető nevű hegyoldalba. Egy faház udvarán lefotóztunk egy mókust. Egy telken csak egy kis bódé állt, min egy budi akkora, és állt rajta két autó is. Azt gondoltam, az a lejárata egy föld alatti lebujnak, bűnbarlangnak. (És még lehet, hogy igazam is volt.) A legmagasabb pontig gyalogoltunk, egy antenna volt ott, aztán hazaindultunk, már kezdett esteledni. Addig addig kavirnyásztunk a házak között, hogy leértünk a saját utcánkba felülről, egy nagyobb név nélküli szállóhoz. Mai sétánk ~3.3km-t tett ki a faluban. Este jól befűtött a tulaj. Hideget vacsoráztunk. A Heti hetest meg tudtam nézni az RTLII-n, mert itt volt. Nagyon laposak voltak az emberek, mert nem lehetett állítani rendesen a képarányt. Este vetítették még a Kémek a sasfészekben c. háborús filmet is. A kirakott prospektusokból pár dolgot kiolvashattam. Pl. ez a legmagasabban fekvő község Magyarországon, Ötházhuta volt a régi neve, az iskolában a gyerekek testnevelés órán népitáncot is tanulnak. Szlovákiából érkező faszénégetők és német üvegfúvók letelepedéséből alakult ki a falu, ma is sokan vallják magukat szlovák anyanyelvűnek. 22.hétfő Mátraszentistván – Ágasvár kéktúra szakasz oda-vissza Táv: 4.0km Szintkülönbség: +121m/-188m Reggel Anna ügyesen megcsinálta a szendvicseket, mert felébredt. 8:45-kor elindultunk a buszmegállóba. Egy darabig vártunk a buszra, nem jött. Utas nem nagyon volt. Anna bement a lángososhoz, hogy elment-e már. Nem látták, mondták. Egy 25 perc múlva elindultunk gyalog a falu vége felé. Egyszer csak jött szembe egy busz. Pont az volt, még jókor vettük észre. Megállítottuk, hogy véletlen nem Szentistvánba megy-e. De igen oda, gyorsan szálljunk fel. Elég sokat késett. Bement a faluba az állsomásra, de már nem voltunk ott, mivel felszálltunk, ezért meg sem állt. Egy papa volt még rajtunk kívül, aki hamar leszállt, onnan kezdve csak ketten voltunk a buszon, saját buszjáratunk volt. Szentistvánnál kitett bennünket is, nem kért pénzt végül is , kárpótlásul a késésért. Megköszöntük, rendes ember volt már felszálláskor látszott rajta. Vidróczki-csárdánál bélyegeztünk, fél 10-kor már indulhattunk is mai rövid kis szakaszunkra. Eleinte szép panorámás telkek mellett vezetett ki az út a faluból. Egyre többen lettek az út elkövetkezendő részein. Egy szép fenyőszagú rész után hangokat hallottunk a sűrűből, mintha egy agancsot dörzsölnének a fatörzshöz. Nem mentünk be, hátha vaddisznó. 11:00-kor leültünk egy napsütötte oldalba étkezni. Gerincen haladtunk, az út északi oldala nagyon meredek, és sötét volt, be se tudott sütni oda a Nap. 11:50-re értük el az Ágasvári-turistaházat. Bélyegzés után kiültünk a napos rétre. Ekkor még alig voltak ott. Meleg volt nagyon a napsütésben. Anna aludni próbált. Egyszer csak egy nagy nyugdíjas csapat telepedett le mellénk, Anna szerint padagógusok. Persze karattyoltak. Alvásnak vége. A helyi macskát is elkergették. Odébb is mentünk egy idő után. Megettük a maradékokat. A lakhelyünkön szedett mini alma is jól esett. A rét is megtelt eddigre. Egy nő ott szoptatott rendesen. Kőházban lehet szálláshelyet foglalni, alkalomadtán. Megvan a címe. A WC pottyantós. Sört nem ittam, mert 400 Ft volt egy üveg. Később a falvakban sem találtam olcsóbbat, mint később konstatálhattam. Negyed 2-kor indultunk vissza. Én felmentem az Ágasvárra a háromszög jelzésen. Anna az eredeti vonalon haladt. Majdnem visszafordultam, féltettem Annát egyedül, még a bicska se volt nála. Jó meredek volt, ekkor jöttem rá , hogy Erikáékkal is voltunk itt fenn. Rájöttem továbbá, hogy azért az a neve ami, mert a csúcsa két ágra szakadva végződik. Pár panorámakép után tovább a gerincen, Bátonyterenyére le láttam zoomos képeket csináltam a házakról. Kár hogy párás volt a levegő. Szikla szirtek után Jeleztem Annának a füttyjelemmel 3x. Már az elsőt is hallotta. Én is őt. Újra összetalálkoztunk és közösen folytattuk utunkat. Fél négy előtt értünk le a faluba. Már közel voltunk amikor busz berregést hallottunk. Igen akkor mehetett el a busz. Csárda előtt kicsit pihentünk, már hűlt a levegő. Két és fél óra múlva jön a következő busz. Addig nem volt kedvünk várni, mivel a csárda árai sem voltak vendégcsalogatóak. Egy kocsi megállt a sarkon, ezt szemeltem ki magamnak, hogy lestoppolom. Sofőr míg bizergálta a gp-eszét :-), megkérdeztem, elvinnének-e Imréig. Mondta, hogy ha arra mennek , persze szívesen. Végre én stoppoltam egyszer. Szóltak, hogy el tudnak vinni minket. Karcagiak voltak. Beszálltunk, kicsit vacakoltak a gps-sel ami pont másfelé mondta, hogy kell menniük, de végül is elvittek bennünket a bejárati útig. Megköszöntük. Ott leállították a motort, mi kiszálltunk. Gondoltuk, még holnap is ott fognak állni, tejesen eltévelyedtek azzal a kütyüvel. Azért jól jártunk így hamarabb értünk sokkal. Hazaérkezés után 4 órakor már melegítettük a levest és a májas szalonnást. Amíg Anna zuhanyzott, jött egy nő a kulcsért valami ingatlant megnézni. Mondtam, ez nem az, mi kivettük a lakrészt, itt nincs ilyen. Kálámbót néztünk este, és kártyáztunk kicsit. Jól be lett fűtve ma is, ki is kellett nyitni az ajtót. 23. kedd Ma végre sokáig alhattunk, 9 körül keltünk. Reggeli hideg, a hozott anyagból volt még épp elég. Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk nem buszozgatunk, inkább megnézzük a közeli Hutahely nevű pontot, ahol üveghuta működött egykor. Kb. 2 km-nem tűnt térkép alapján. Ma is napos időben indulhattunk, bár pár fokkal hidegebb lehetett. Zöld négyzet jelen erősen lejtett az út, meg lesz ennek a böjtje gondoltuk. A házakat elhagyva az erdőben még meredekebb lett. Elég sokféle gombát láthattunk, látszott, hogy erre kevesebb a járókelő. Jó nagy bükkösben egyszer csak elértük a patakot, halk csörgés jelezte nevéhez híven.( Csörgő-patak) Nem messze már megpillantottuk a huta védőtetejét. Egy kis krémtúró evés a kihelyezett padokon a rekonstruált kemence mellett, majd én elmentem körülnézni a három patak (Nárád-, Gedeon-, Hutahelyi-patak) összefolyása utáni területre. Szép volt így a színesedő erdőben, elég bőven volt víz a patakokban. Anna addig pihent. Egyszer eltaknyoltam ahogy ugrottam át a meder felett. Egy rom jelzésen elindulva meg akartam nézni ez egykori malom helyét, de csak 2 jelzést találtam, nem tudtam merre menjek, lemondtam róla. Magyarország területén a Mátrában találjuk a legnagyobb összefüggő erdőket, de még inkább így volt ez évszázadokkal korábban. Azt, hogy igazi ősrengeteg volt a Mátrában a 18. században, meggyőzően bizonyítja az első katonai felméréshez kapcsolódó országleírás, amely még száraz időszakban is nehezen járható utakról, vízmosásokról, s akár lóval is áthatolhatatlan erdőkről szól. A mátrai erdők a korai középkortól sok hasznos nyersanyagot kínáltak az ott élő embernek. A tűzifán kívül a szénégetés, hamuzsírfőzés, valamint az üvegipar kialakulásának egyéb alapvető feltételei adottak voltak. Az üveggyártás alapanyaga a homok, a mészkőliszt és a bükkfahamuból nyert hamuzsír volt. A gyártáshoz 2 rész hamut és 1 rész homokot, vagy apróra tört kvarctartalmú kőzetet kevertek össze. A homokot, vagy kőzetet vízben tisztították, ehhez jelentős mennyiségű víz kellett. A középkorban ezért az üveg feldolgozásához szükséges üvegcsűröket a vízfolyások mellé építették, s az üvegcsűrökben három kemence elegendő volt az üvegkészítéshez. A 18. sz. második felétől egy negyedik kemencét is használtak, mégpedig az ablaküveg gyártáshoz. Az üveghuta épületei voltak a kemencék fölé emelt központi épület, kőtörőmalom, hamuzsírégető, fazekasház, festőház, köszörülőműhely, csiszolóműhely egészítette ki. Emellett a hutásmester és a munkások házai, istállók, csűrök és raktárak. Szinte egy kis falunak feleltek meg ezek a létesítmények. Egy nagyobb üveggyártó területe 10-12 holdat tehetett ki a 18. sz.-ban. A Mátra nyugati nyúlványai által körbefogott völgyben, a Kövicses-patak mentén a 18. sz. első felétől a 19. sz. elejéig négy üveghuta is keletkezett a hasznosi erdőkben. Közülük legkorábban létesült az az üvegolvasztó telep, amely a pásztói apátság birtokán épült. Ez a terület napjainkban Mátraszentimre községhez tartozik. Ennek a hutának a felszíni maradványai a falu határában a Hutahely nevű réten, a Hutahelyi-patak és népi nevén Gedeon-pataknak nevezett vizek összefolyásánál a felszínen láthatók voltak 1964-ben, az ásatásokkor. Ez az üveghuta 1741 nyarán létesült, építtetője Dalmata Ferenc, a pásztói apátság jószágkormányzója volt. Az üveghuta 1741-1780 között működött, ám ezalatt az idő alatt egy folyamatosan üzemelő erdei üvegcsűr környékéről kipusztították az erdőt. Valószínű - ezt a személynevek is bizonyítják -, hogy a megszűnt apátsági huta munkásai Almásyak üzeménél vállaltak munkát. Ez a magyarázata annak, hogy a ma Őshutának, vagy Hutahelynek nevezett telep nem vált idővel lakottá, mivel a műhely alkalmazottai elköltöztek onnan. 1780 körül újabb üveghuta létesült az Almásy család birtokán a Hutahelyi-patak mentén. A mai Mátraszentistván területén létesült Almásy, Felső, vagy Belső huta népessége a 19. sz. első felében több mint 150 ember volt. A hasznosi üveghuták lakosai egyre újabb telepítvényeket hoztak létre, ezek egyike az 1800-as évek közepén "Kevicki Huta" néven szerepel. Alig harminc évvel később e telep helyét már egy összeírás "Ötház" néven jelöli huta nélkül. Ennek a településnek ismeretes egy - csak a helybeliek által használt szlovák - neve, Alkár. Amikor az üveghuta megszűnt, lakott településsé vált, Ötház, vagy Ötházhuta néven - ez ma Mátraszentimre. A völgy következő látványossága az egykori Csörgőmalom romja. A derékig sem érő kősánc mellé kiszögezett kicsi, de igényes ismertető tábla így informálja a látogatót: „Ezt a helyet Csörgő-malomnak vagy Jaj-malomnak hívják. A néphagyomány szerint: Volt itten egy vízimalom. Lassan ment – jajjaj. És jaj volt annak, akinek háton kellett ide hozni a gabonáját.” A közelben jól kivehető a malom régi árka, amely magasabb helyről vezette oda annak idején a patak vizét. Kicsivel odébb, a hutahelynél egy utalásszerűen összerótt épület váza jelzi, hol állhatott a Csörgő-patak völgyének négy üvegműves telepe közül az egyik. A tábla bőségesen, rajzok segítségével ismerteti a gyártás menetét, az „üvegcsűrök” alakját és olyan érdekes információkkal is szolgál, hogy a 19. században errefelé farkasok, medvék és keselyűk tanyáztak. Sajnos ezek a táblák a túránk idején nem voltak ott, nem tudtunk belőle informálódni. Ha tovább haladtunk volna, vagy tegnap Ágasvár felől másfelé akartunk volna visszajutni Imrére akkor további szép dolgokat láthattunk volna meg: Csörgő szurdok, és a Csörgő-lyuk barlang nem messze található e helyektől. Egy tisztást elhagyva hamarosan a völgy leglátványosabb részéhez a Csörgő-szurdokhoz érünk. Itt meredek, szinte függőleges sziklafalak között visz a kis patak útja és az andezitfalak repedésein kibuggyanó hatalmas gyökerek látványa teszi vadregényessé a képet. Jó kis meredélyen kikapaszkodunk a szépen foglalt Vándor-forráshoz, majd hamarosan egy útelágazáshoz érünk. A piros Ω jelzésen kitérhetünk a Csörgő-lyukhoz, ám az ott fogadó látvány csalódást okoz, mert csak egy vasráccsal lezárt sötét üreget látunk. (Magyarország leghosszabb ún. nemkarsztos barlangja, kizárólag gyakorlott barlangászok által járható. A ráccsal lezárt bejárat egyébiránt egy 8 méter mély kürtő, melyet egy kisebb terem követ. Innen több járat ágazik szét, melyek közül a legmélyebb végén egy terem található. A barlang legnagyobb mélysége –30 méter, hossza 428 méter. Érdekességét az adja, hogy vulkáni eredetű hegységben található, és hazánk vulkáni eredetű hegységeiben ritkák a barlangok.) Amikor Erikáékkal jártunk erre talán pont láttuk is a lejáratát vasráccsal lefedve. Kicsit hideg volt hosszan ülni, így Anna nemsokára elindult felfelé, mondván Kismacival nehezebben tud cammogni. Elérve egy erdei utat úgy döntöttünk, inkább azon megyünk, kissé kerülőnek tűnt a térképen, mégsem olyan hirtelen meredek, gondoltuk. Jó döntésnek bizonyult, széles kényelmes napos utunk volt hazáig szinte. Jelzetlen út volt, csak a térképre hagyatkozhattunk. Egy helyen a patak egyben az út is volt, kvázi kifolyt a víz az útra, kövek közt. Egyszer csak olyan géphangokat hallottunk, hogy abból azt gondoltuk közel lehet a falu, de csak egy munkagép lehetett, néha lőttek is. Tisztás területen már megláttuk a faliban a bányatáró-szerű acél tornyot, olyan mintha ott bányásznának valamit. Kiértünk egy útra a villanyvezetékek után, úgy ahogy számítottunk rá. Arról kiderült, hogy a kék kör jelzés, ami a Szentkútig visz, vagy Fallóskútra. Emelkedett, egyre inkább elkanyarodott a falu várt irányától csak nem értünk oda. Gondoltuk mindjárt kiérünk Fallóskútra, viccből. Aztán elértük a víkendházas zónát, onnan már nem sok volt vissza. Fél négykor már melegítettük az ebédünket. Tv-zés még 3/4 6-ig, és hatra jött a tulaj, átvenni a lakást. Anna megijedt, ahogy ébresztettem. Pont WC-znie kellett volna mikor jött a fószer. Most nem volt rajta napszemüveg. Kifizettünk 14e forintot, mondta, jöjjünk máskor is. Távolság a mai napon ~6.2km volt. A félhomályban kisétáltunk még a buszállomásra, félhold volt kicsit nagyobb. Késve megjött a busz, nem sokan voltunk megint, de most Gyöngyösig begyűjtött egy pár embert. Nagyon lassan haladtunk, üzemanyag nélkül, lejtőn. Kicsit állt Mátraházán megint. Egy macska, feltelepedve egy padra sasolt, bóbinyált az alkonyban. Gyöngyösön nem azt a buszt értük el, amelyikkel számoltunk. Kis idő múlva azért jött egy másik, Anna addig WC-n. Már be is pakoltam a csomagot a busz aljába, de végül is gyorsjárattal jöttünk, mert szóltak hogy lesz még egy busz, ami az autópályán halad. Egy óra alatt le is dörgölte a távot. 1-es villamossal a Lurdyig, ott WC, aztán gyalog haza. 21:25-re haza is értünk, elvileg a busz ért volna ekkorra be majdnem még csak a Stadionokig. Úgyhogy sokat faragtunk. Hosszabb volt az út Gyöngyösig időben a 32 km, mint a Pestig tartó ~80km. Otthon még volt egy kis bableves, amit jóízűen befaltunk.

Tami kéktúra oldala

Kéktúra leírások

Ötvös - Sümeg szakasz 2012. március 17.

Táv: ... km Szintkülönbség: +...m/-...m

Pilisszentkereszt - Rozália téglagyár szakasz 2012. április 15.

Táv: ... km Szintkülönbség: +...m/-...m

Nagymaros - Törökmező th. szakasz 2012. április 22.

Táv: ... km Szintkülönbség: +...m/-...m

Hollóháza - Boldogkőváralja szakasz 2012. április 26.

Táv: ... km Szintkülönbség: +...m/-...m

Gérce - Sárvár szakasz 2012. június 9.

Táv: ... km Szintkülönbség: +...m/-...m

Mátraszentistván - Ágasvári th. szakasz 2012. október 22.

Táv: ... km Szintkülönbség: +...m/-...m

Ötvös - Sümeg szakasz
2012. március 17.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

Pilisszentkereszt - Rozália téglagyár szakasz
2012. április 15.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

Nagymaros - Törökmező th. szakasz
2012. április 22.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

Hollóháza - Boldogkőváralja szakasz
2012. április 26.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

Gérce - Sárvár szakasz
2012. június 9.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m

Mátraszentistván - Ágasvári th. szakasz
2012. október 22.

Táv: ... km
Szintkülönbség: +...m/-...m